Megint leáll a kecskeméti gyár

Mercedes-Benz
A beszállítói nehézségek okozta alkatrészhiány miatt január 20-tól tíz napra ismét leáll a termelés a kecskeméti Mercedes-gyárban – közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.

A tájékoztatás szerint, egyes félvezető komponensek terén jelenleg világszerte beszállítói nehézségek tapasztalhatók az alkatrészellátásban. A Mercedes-Benz gyárainak rugalmassága lehetővé teszi, hogy a termelési programban ilyenkor szükséges módosításokat rövid időn belül végrehajtsák – írják.     A kecskeméti Mercedes-gyár egyhónapos termelési szünet után január 17-én, az éjjeli műszakkal a terveknek megfelelően megkezdte a termelést. A cég korábbi tájékoztatása szerint a karácsonyi szabadságolási időszakot kihasználva a szokásos téli munkálatokkal a gyár az idei termelési évre készült fel. Az átfogóbb átépítési munkák miatt a téli termelési szünetet december 18-a és 2021. január 17-e között tartották meg.

Kiemelték, a Mercedes-EQ elektromos offenzívát folytatják, és továbbra is kiemelten fontos célként kezelik a konszernen belül.     A termelési szünetet megelőző napokban, december 14-én jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Kecskeméten, hogy 50 milliárd forintos beruházással bővíti kecskeméti gyárát a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary, a fejlesztés keretében pedig a vállalat megkezdi Magyarországon elsőként a tisztán elektromos meghajtású autók gyártását.     A beszállítói nehézségek miatt azonban mintegy másfél hétig, január 20. és január 30. között a kecskeméti gyár ismét szünetelteti a termelést – olvasható a közleményben.

Az elektronikai alkatrészek szállítási fennakadásai miatt már több autógyártó, köztük az Audi és a Volkswagen is kényszerintézkedéseket jelentett be a múlt héten. Az autóipar elektronikai alkatrészeinek ellátásában azért jelentkeznek fennakadások, mert a chipgyártó vállalatok egy része a koronavírus-válság alatt tavaly bekövetkezett autóipari leállások miatt átállt a szórakoztató elektronikai alkatrészek gyártására. Az ismét lendületbe jött autóipari termelés viszont emiatt kifogyott az alkatrészekből.

A kecskeméti gyár több mint 4400 munkatársat foglalkoztat. 2019-ben mintegy 190 ezer Mercedes-Benz kompakt autót állítottak elő. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. 2019-ben közel 3,7 milliárd eurós forgalmat ért el, amely az előző évhez képest 2,7 százalékos növekedést jelent.

 

1 Comment on Megint leáll a kecskeméti gyár

  1. Ami késik nem múlik!!!
    Remélhetőleg rövidesen újraindul a termelés!!!???..
    barátilag
    J.L.

Comments are closed.