Átrendeződés a csippiacon

A világ második legnagyobb autóipari csipgyártója, a japán Renesas Electronics felvásárolja a frankfurti tőzsdén jegyzett brit-német Dialog Semiconductor céget, amely egyebek között az Apple egyik beszállítója.

A japán cég 4,9 milliárd eurót (5,9 milliárd dollár) fizet, részvényenként 67,50 eurót ad. A Renesas részben banki finanszírozással, illetve 2,6 milliárd dollárnyi értékű saját új részvény kibocsátásával teremti elő a vételárat.    A két cég igazgatótanácsa már rábólintott az ügyletre, amit várhatóan 2021 végéig zárnak le.     A Dialogra mások is szemet vetettek, így például az STMicroelectronics.

A Renesas részesedése mintegy 30 százalék az autóipari felhasználású áramkörök globális piacán. A japán vállalat 2018-ban 6,7 milliárd dollárért megvásárolta az Integrated Device Technology céget, egy évvel korábban, 2017-ben pedig 3,2 milliárd dollárért az ugyancsak amerikai Intersil chipgyártót.