Napi 11,7 milliárd forintot veszített tavaly a Boeing

Rekordveszteséggel zárta a tavalyi évet a Boeing amerikai konszern az új, 777X repülőgépek programjával kapcsolatos leírások hatására, a polgári repülőgépek iránt a pandémia miatt megcsappant kereslet következtében, illetve arra a veszteségre, amit az okozott, hogy a múlt év nagyobbik felében a földre kényszerültek 737 MAX repülőgépei.

A chicagói székhelyű gyártó azt közölte, hogy a tavalyi adózás utáni vesztesége 11 milliárd 940 millió dollár volt, az egy évvel korábbi 636 millió dollár nyereség után. A tavalyi bevétel 24 százalékkal, 58,16 milliárd dollárra csökkent.
Komoly, egyszeri veszteséget jelentett az a 6,5 milliárd dollár leírás a negyedik negyedévben, ami az új, 777X repülőgépek gyártásával függ össze. Ez a szélestörzsű repülőgép a cég szerdán ismertetett legújabb előrejelzése szerint csak valamikor 2023-ban kerül a forgalomba, azaz az eredeti időponthoz képest három évvel később. A 777X a világ legnagyobb kéthajtóműves repülőgépe, a Boeing sikeres 777-es mini jumbójának nagyobb változata.

A Boeing 737 MAX újgenerációs gépek repülését azután állították le, hogy korábban fél éven belül két légikatasztrófa is történt: 2018 októberében a Lion Air, 2019 márciusában pedig az Ethiopian Airlines egy-egy járata zuhant le. A két balesetben 346-an vesztették életüket.     A Boeing 737 MAX a repülési engedélyét tavaly novemberben kapta vissza az illetékes amerikai hatóságtól, miután a cég több milliárd dollárt fordított a gép áttervezésére.

Közben az Európai Unió Repülésbiztonsági Ügynöksége (EASA) is jóváhagyta a 737 MAX repülőgépek visszatérését az európai légi forgalomba. “Teljes mértékben bizonyosak vagyunk, hogy a repülőgép típus biztonságos, ennek ellenére a szervezet azután is szorosan figyelemmel követi a 737 MAX repülőgépek működését, miután újból forgalomba állnak” – jelentette ki Patrick Ky, a EASA vezérigazgatója.