120 munkahelyet teremt a Siemens Budapesten

Állami támogatással 3,3 milliárd forintos fejlesztésbe kezd Budapesten a Siemens Mobility – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten.

Szijjártó Péter közölte, hogy a kötöttpályás közlekedés digitalizációját támogató projekt szeptember végéig 120 munkahelyet teremt a közlekedéstechnikai vállalat kutatási-fejlesztési részlegében.
A kormány 816 millió forinttal járul hozzá a beruházáshoz – tette hozzá.

A Siemens Mobility vezérigazgatója a sajtótájékoztatón ismertette, hogy a bővítés előtt álló budapesti részleg vasúti szoftvereket készít, és jelenleg 30 projekten dolgozik. Ludvig László közölte, hogy az állami támogatás három fejlesztésben hasznosul.     A járművezetőket támogató információs rendszer fejlesztése hozzájárulhat ahhoz, hogy vasúti közlekedés vezető nélkül is működhessen. Az üzembiztonságot támogató diagnosztikai rendszerek a meghibásodásokat jelzik előre. A harmadik fejlesztés a vasúti infrastruktúra egységes, integrált tervezhetőségét segítheti.    A vezérigazgató elmondta, hogy a cégcsoporton belül erős volt a verseny a beruházásért. A Siemens számára Magyarország kiemelkedően fontos partner, ezért jelentős szerepet szán az itteni szakembereknek, vállalkozóknak, beszállítóknak – tette hozzá.

    A német Siemens több vállalatot is működtet Magyarországon. A Siemens Mobility Kft.-t 2017-ben alapították. A cég a legutóbbi, 2020. szeptemberrel zárult üzleti évében 24,4 milliárd forint forgalmat ért el, túlnyomórészt belföldi értékesítésből. Előzőleg 19,5 milliárd forint volt a forgalmuk. Az adózott eredmény 577 millió forintról 1,846 milliárd forintra nőtt az utóbbi két üzleti év során.

 

1 Comment on 120 munkahelyet teremt a Siemens Budapesten

  1. 120??
    Hát ez is rtöbb mint semmi…
    bár ettől még nem fog +lódulni a munkaerő piac hazánkban sem…
    csak ennyi,
    barátilag
    J.L.

Comments are closed.