2280 eurós bónuszt fizet dolgozóinak az Audi Németországban

Audi e-tron GT a Böllinger Höfe gyártósorain
Ismét csakis online közvetítésben tartotta meg éves beszámolóját az Audi jelentősen átszervezett vezérkara. 2020-ban nehéz évet zárt az Audi, az egyik legfontosabb magyarországi vállalatot üzemeltető autógyártó árbevétele elérte az 50 milliárd eurót, miközben a tavalyihoz képest jelentősen csökkent a profitja. A vállalat elmúlt évét beárnyékolta a koronavírus világjárvány – ismerte el Markus Duesmann, az Audi első embere, ugyanakkor büszkén ismertette a négykarikás márka előretörését az e-mobilitás terén.

Az eseményen többször is szóba került a győri gyár, amely a brüsszeli mellett immár teljesen karbonsemlegesen termel. Az Audi Hungaria jövője az új PPE platformra épülő villanyautók villanymotorjaival és a Q3-család plug-in verzióival biztosított – hangsúlyozta Markus Duesmann. A sajtótájékoztatón kiderült, hogy a TT utódjáról még nincs döntés, de az biztos, hogy elektromos sportautót tervez az Audi.

duesmann_jpk

2020-ban a vállalatcsoport 2,569 milliárd eurós üzemi eredményt ért el (2019-ben 4,509 milliárd euró). Az Audinál a tavalyi év végén 86 860 alkalmazott dolgozott. Az Audi márka 2020-ban 1,692773 millió értékesített autóval (-8,3 százalékos csökkenés, 2019-ben 1 845 573 autót szállítottak ki) 49,973 milliárd euró csoportszintű árbevételt ért el (2019-ben 55,680 milliárd euró). Míg az év rosszul indult, addig a negyedik negyedév rekorderedménnyel zárul, 505 ezer 583 autót szállítottak ki. 2021 eredményei biztatóak, januárban 155 700, februárban 121 800 Audit szállítottak ki.

2020-ban főként a prémium- és szabadidő-autók iránt volt kiemelkedő a kereslet, a Győrben gyártott Q3-as család iránt 18,1 százalékkal nőtt az érdeklődés, az A6-os iránt pedig 11,8 százalékkal. Jelentősen nőtt az elektromos modellek értékesítése, az e-tron és e-tron Sportback modellekből 80 százalékkal többet adtak el, mint egy évvel korábban.

Az elektromos modellek száma 2021-ben megduplázódik, érkezik a Q4 e-tron, a Q4 e-tron Sportback, valamint az e-tron GT (Németországban gyártják), az újonnan bevezetett Audi modellek felében dolgozik majd elektromos motor is. Korábban felmerült, hogy a Q4 e-tron családot Győrben gyártják majd, ezt az információt cáfolta a korábbi Audi Hungaria-vezér, jelenlegi fb-elnök Peter Kössler, az Audi AG gyártásért felelős vezetője, aki kérdésünkre megerősítette, hogy a Volkswagen-konszern szinergiát kihasználva a Q4 e-tron Zwickauban készül majd a Seat el-Born, illetve Volkswagen ID.4 modellekkel egy gyártósoron.

Az Audi-csoport operatív árbevétel-arányos nyereségrátája 5,1 százalékra (2019-ben 8,1 százalék) csökkent, az adózás és különleges kiadások előtti árbevétel-arányos nyereségráta 5,5 százalékra esett vissza – ismertette Arno Antlitz, a vállalat távozó pénzügyi és jogi vezetője.  Az Audi németországi dolgozói 1080 eurós bónuszt kapnak (2019-ben ez az összeg 3880 euró volt) a 2020-as teljesítményük értékeléseként, ami 396 ezer forintnak felel meg. Ezen felül az Audi AG kollektív szerződése alá dolgozók a tavalyi helytállásukért további 1200 eurónyi bónuszban részesülnek (440 ezer forint).

1 Comment on 2280 eurós bónuszt fizet dolgozóinak az Audi Németországban

  1. Köszike Audi Hungária 0.5 szorzó a prémium(nevetséges) plusz a magyar állam is kisegit, hol itt az igazságosság?

Comments are closed.