Fejleszt a kecskeméti német beszállító

A német központú, vonóhorgokat gyártó ACPS Automotive Kft. 832 millió forint összegű fejlesztéséhez a  magyar kormány 274 millió forint támogatást biztosít.

   A csaknem ezerfős cég tovább növeli gyártási kapacitását. A vonóhorgok gyártásával foglalkozó nagyvállalat kecskeméti székhelyén a beruházás során szoftverfejlesztést valósít meg, valamint szerelősorokkal, CNC-megmunkálógéppel és hőkezelőberendezéssel bővíti gépparkját.

    Gajda Pál, az ACPS Automotive Kft. ügyvezetője hangsúlyozta: a németországi központtal rendelkező, több mint 1600 főt foglalkoztató ACPS-cégcsoport legnagyobb gyártóbázisa a magyarországi, kecskeméti ACPS Automotive Kft.    Az elmúlt években építettek új gyártócsarnokot, raktárat és tesztközpontot is. Számos szabadalmi bejegyzésük pedig a világ minden táján megtalálhatóak a vonóhorogrendszerekben.     A kecskeméti üzemben a termelés mellett kiemelkedő szerep jut a fejlesztésre is, ugyanis a termékek mindegyikét egy nagyjából 40 fős csapat munkájával Magyarországon fejlesztik.     

A nyilvános cégadatok szerint a 2019-ben mintegy 930 embert foglalkoztató ACPS Automotive Kft. értékesítésből származó nettó árbevétele mintegy 156 millió euró volt. A társaság árbevételének több mint 94 százaléka külföldi értékesítésből származik. A vállalat adózott eredménye 2019-ben 9,9 millió euró volt.