Nagy lendületet vesz a világgazdaság

Az IMF által eddig vártnál is nagyobb lendületet vesz idén a világgazdaság, részben a gazdaságösztönző költségvetési és jegybanki monetáris intézkedéseknek, illetve a tömeges oltások megkezdésének a hatására.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) által kiadott, Világgazdasági kilátások, 2021 április (World Economic Outlook, WEO april 2021) című tanulmányának januári adatokat aktualizáló áprilisi előrejelzése szerint idén a globális gazdaság 6 százalékkal nőhet a januárban várt 5,5 százalékkal szemben, a jövő évi GDP-növekedési adatot a jelentés összeállítói 4,2 százalékról 4,4 százalékra javították.    Tavaly 3,3 százalékkal zsugorodott a globális gazdaság.

A dokumentum ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a kilátásokat nagyban befolyásolhatja, hogy milyen sikeresen nő a beoltottság a világon. Krisztalina Georgieva, az IMF vezérigazgatója a minap azt mondta, hogy szélesedik a rés a lakosságát gyorsan beoltani képes gazdag országok és a szükséges források szűkében lévő szegényebb országok között.

Januári becsléséhez képest 0,8 százalékponttal, 4,3 százalékról 5,1 százalékra javította a fejlett országok idei évi és 0,5 százalékponttal, 3,1 százalékról 3,6 százalékra a jövő évi növekedésére vonatkozó várakozását a valutaalap. Az országcsoport hazai összterméke (GDP) 4,7 százalékkal csökkent tavaly.

Az euróövezetben a tavalyi 6,6 százalékos GDP-csökkenés után idén 4,4 százalékos növekedést vár az IMF, 0,2 százalékponttal magasabbat a januári prognózisban jelzettnél, 2022-ben pedig 3,8 százalékos növekedést, szintén 0,2 százalékponttal magasabbat.     Az idei németországi növekedési prognózisát 0,1 százalékponttal javította az IMF 3,6 százalék növekedésre, a jövő évit pedig 3,4 százalékra a januárban becsült 3,1 százalékról. A német GDP tavaly 4,9 százalékkal csökkent.

Részben az amerikai kongresszus által március elején jóváhagyott újabb, ezúttal 1900 milliárd dolláros gazdaságösztönző csomag hatására az IMF jócskán javított az Egyesült Államok idei és jövő évi GDP-növekedési kilátásán. Az ideit a januári 5,1 százalékról 6,4 százalékra, a jövő évit pedig 2,5 százalékról 3,5 százalékra változtatták. Tavaly 3,5 százalékkal csökkent az amerikai GDP.

A fejlődő országokban 6,7 százalékos növekedést vár az idén az IMF és 5,0 százalékos növekedést jövőre. Az idei prognózist 0,4 százalékponttal megemelte, a jövő évin viszont nem változtatott. Az országcsoport GDP-je 2,2 százalékkal csökkent tavaly.

Kína idei növekedési előrejelzését 0,3 százalékponttal 8,4 százalékra javította az IMF, a jövő évi becslésén viszont nem változtatott, továbbra is 5,6 százalékos bővülést vár. Kína gazdaságának teljesítménye 2,3 százalékkal nőtt tavaly.    India gazdasága az idén 12,5 százalékkal növekedhet, 1 százalékponttal gyorsabb ütemben a januári prognózisnál, jövőre pedig 6,9 százalékkal, 0,1 százalékponttal nagyobb ütemben. India hazai összterméke 8,0 százalékkal csökkent tavaly.

A világkereskedelmi forgalom tavaly 8,5 százalékkal csökkent, az idén az IMF prognózisa szerint 8,4 százalékkal, jövőre 6,5 százalékkal nő. Az idei forgalom 0,3 százalékpontos, a jövő évi pedig 0,2 százalékpontos növelés a januári becsléshez képest.

A Brent, a Dubai Fateh, és az amerikai WTI nyersolajak árának átlaga 41,29 dollár volt tavaly. Az idén 58,52 dollár, jövőre pedig 54,83 dollár lesz. A tavalyi olajár 32,7 százalékkal volt alacsonyabb az előző évinél. Az idén 41,7 százalékkal emelkedik az olajár, ami a januárban becsülthöz képest 20,5 százalékponttal magasabb növekedés. Jövőre 6,3 százalékkal lesz alacsonyabb az olajár, ami 3,9 százalékpontos lefelé módosítás a januárban jelzetthez képest.     Az IMF a fejlett országokban 1,6 százalékos inflációt vár az idén és 1,7 százalékosat jövőre. Az idei inflációs előrejelzését 0,3 százalékponttal, a jövő évit 0,2 százalékponttal módosította felfelé.     A fejlődő országokban az idén 4,9 százalékos, jövőre pedig 4,4 százalékos inflációra számít az IMF, az idén 0,7 százalékponttal, jövőre 0,2 százalékponttal magasabbra a januárban jelzettnél.    Tavaly a fejlett országokban 0,7 százalékkal, a fejlődő országokban 5,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak.