Aranyeső audis tanulóknak

március 22, 2019 0

A Budapesten megrendezett „Szakma Sztár” verseny döntőjéről négy arany- és egy bronzéremmel tértek haza az Audi Hungaria és partneriskolái duális szakképzésében tanuló diákok. Az autógyártó, a karosszérialakatos, az alternatív gépjárműhajtási technikus és az automatikai technikus szakmákban volt aranyeső, a diákok így a szakma kiváló tanulója címet szerezték meg a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett megmérettetésen.

Év végére elkészül a Tesla gigagyára

március 22, 2019 0

Jól halad a Tesla Gigafactory üzemének az építése Sanghajban, a szerelőcsarnok májusra már el is fog készülni – közölte újságírókkal a sanghaji helyhatósági gazdasági és informatikai bizottság elnöke, Chen Mingbo.

Újabb ingyen milliárdok munkahelyteremtésre

március 22, 2019 0

Ötmilliárd forintból ismét pályázatot hirdet a Pénzügyminisztérium a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására – jelentette be Varga Mihály az MTI-nek. A pénzügyminiszter elmondta, a pályázat révén 250 vállalkozásnál mintegy 1500 új munkahely jöhet létre Magyarországon.

Új főnök a vasútnál

március 22, 2019 0

A Rail Cargo Hungaria Zrt. közgyűlése Körös Norbertet a vállalat vezetőjévé (CEO) és az igazgatóság tagjává választotta.

Még szorosabbra fűzi az együttműködést a Renault-Nissan-Mitsubishi

március 21, 2019 0

A három autógyár vállalati kultúrájának kölcsönös tiszteletben tartásával törekszik a kooperáció elmélyítésére a Renault-Nissan-Mitsubishi szövetség igazgatói tanácsa – mondta Jean-Dominique Senard a Renault elnöke a Nikkei japán gazdasági lapnak és a francia Le Figaro lapnak adott interjúban.

Bővített a kecskeméti beszállító

március 21, 2019 0

A Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. március 14-én avatta fel a megközelítőleg 600 millió forint értékű gyárbővítési beruházását Kecskeméten. A saját finanszírozású projekt keretében a vállalat az új egységgel 21 ezer négyzetméterre növelte a gyártó és raktárterületét kecskeméti telephelyén.

150 dolgozót vett fel a győri gyárüzemeltető

március 21, 2019 0

Százötven embert vett fel, ezzel 30 százalékkal növelte munkavállalói számát a győri székhelyű Leadec Kft. – tudatta az MTI-vel a járműipari gyárak üzemeltetésével, a termelés folyamatban tartásával és termeléskiegészítő műszaki igények teljesítésével foglalkozó vállalat.

Elkészült a tízmilliomodik Volkswagen Hannoverben

március 21, 2019 0

Gyártási jubileumot ünnepeltek a hannoveri üzem évfordulóján: napra pontosan 63 évvel ezelőtt kezdődött meg a haszonjárművek gyártása a Hannover-Stöken-i üzemben. Néhány napja így itt gördült le a gyártósorról a tízmilliomodik gépkocsi, egy piros-fehér T6 Caravelle. A Volkswagen Haszonjárművek a kilencüléses kisbuszt a „Hannover Auf Der Bult” gyermekkórházi Alapítványnak adományozta.

Stabil a VW-csoport teljesítménye

március 20, 2019 0

A Volkswagen-csoport a 2018-as üzleti évben is széleskörű tevékenységéből, valamint márkái és pénzügyi szolgáltatásai továbbra is stabil teljesítményéből profitálhatott. Amint Herbert Diess, a Volkswagen AG igazgatótanácsának elnöke kiemelte: „2018 sikeres évnek bizonyult a Volkswagen-csoport számára. Erős ellenszélben is jól teljesítettünk, amihez a vállalatcsoport minden márkája intenzív munkával járult hozzá. Feladatunk most tovább növelni erőfeszítéseinket, fokozni tempónkat és eltökélten folytatni a megkezdett átalakulást.”

A Vodafone is beszáll az önvezetésbe

március 20, 2019 0

Legmodernebb autós technológiák elterjedését gyorsítaná az AT&T és a Vodafone. Az együttműködés magasabb szintre emeli a multinacionális autógyártók biztonsági, védelmi és szórakoztató-elektronikai megoldásait.

0,9 havi prémiumot kapnak az Audi Hungaria dolgozói

március 20, 2019 0

Szolid eredményt és stabil gyártási számot ért el tavaly az Audi Hungaria Zrt., amelynek 2,3 százalékkal 7,377 milliárd euróra (2307 milliárd forint) csökkent az árbevétele 2017-hez képest – jelentette be a győri székhelyű társaság Győrben. Az éves eredményeket ismertető sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a vállalat nyeresége 440 millió euró (138,4 milliárd forint) volt. Tavaly 1 millió 954 ezer 301 motort gyártottak, 10 864-gyel kevesebbet, mint 2017-ben, és százezer autó gördült le a gyártósorról, 5491 darabbal kevesebb, mint 2017-ben. A tavaly megkezdett elektromotorok sorozatgyártásában 9453 darabot készítettek.

Élő show nyitja a Magyarok a világ járműgyártásában kiállítást

március 19, 2019 0

Március 22-én nyitja meg kapuit a Hungexpón Magyarország legnagyobb autós szezonnyitó rendezvénye. A 14. alkalommal megrendezett autós sokadalom 100 ezer négyzetméteren, 5 pavilonban, 10 tematikával, azaz tíz különálló rendezvénnyel várja a nagyérdeműt, idén is az élményekre fókuszálva. A 13 órakor kezdődő hivatalos megnyitó után a „Magyarok a világ járműgyártásában” tematika egy rendkívüli időutazásra invitálja az odalátogatókat, bemutatva a földi, vízi és légközlekedés világraszóló innovációit és azok magyar vonatkozását.

1 289 290 291 292 293 532