Gyenge negyedéve ellenére stabil a Rába

március 11, 2018 0

A Rába Járműipari Holding Nyrt. árbevétele tavaly 2,8 százalékkal, 43,8 milliárd forintra nőtt, noha a negyedik negyedévben elért 13 milliárd forint 4,6 százalékkal elmaradt az előző év hasonló időszakának árbevételétől – ismerteti a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

175 ezren dolgoznak a magyar autóiparban

március 10, 2018 0

Versenyképes a magyar autóipar, ezt igazolja, hogy termelésének 91,8 százalékát külföldön értékesíti – mondta a külgazdasági és külügyminiszter.

70 új dolgozót vesz fel a tatabányai raktárközpont

március 9, 2018 0

A német tulajdonú Rudolph Ipari Logisztikai Kft. február végén letette új raktárbázisának alapkövét, a beruházással a cég a meglévő hatezer négyzetméteres raktárát négyszeresére, 23 ezer négyzetméteresre bővíti.

35 új magyar busszal bővült a flotta

március 9, 2018 0

Harmincöt új autóbusszal bővül az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. (ÉNYKK Zrt.) flottája, közülük 22 alacsonypadlós, 13 pedig normál padlómagasságú jármű – közölte a közlekedési társaság.

Aláírta Trump az ipari hadüzenetet

március 9, 2018 0

Donald Trump amerikai elnök rendeletére az Egyesült Államok az acélimportra 25, az alumíniuméra pedig 10 százalékos védővámot vetett ki, az elnök acélipari dolgozók karéjában írta alá az importvámokról szóló döntést.

Magyar alkatrészekkel: BMW 6 Gran Turismo teszt

március 9, 2018 0

A legújabb BMW-típus telitalálat, a luxuslimuzinok komfortját az ötajtós kupék stílusával ötvöző 6 Gran Turismo megnyugtat és ellazít, persze csak akkor, ha megtudjuk fizetni az árát. Háromliteres sorhatos dízellel és összkerék-meghajtással tettük próbára.

Viszlát dízel, helló gáz!

március 8, 2018 0

Rekordot döntött tavaly a gázüzemű tehergépjárművek gyártása Kínában a légszennyezés csökkentése jegyében.

Havi 50 ezer forinttal keresnek többet a dunaferresek

március 8, 2018 0

Több mint 15 százalékos alapbéremelésről szóló megállapodást kötöttek februárban az ISD Dunaferr Zrt. vezetői és a szakszervezetek, a DV Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség és a Dunaferr Ifjúsági Szervezet.

804 ezer autót gyártanak Amerikában a németek

március 8, 2018 0

Amerika és Európa is csak veszíthet, ha kereskedelmi háborút folytat egymással – hangsúlyozta a német autóipari szövetség (VDA) elnöke a tervezett amerikai védővámokkal kapcsolatban. A szövetségi kormány is ismét bírálta Washington tervezett lépéseit, Steffen Seibert kormányszóvivő berlini tájékoztatóján kijelentette, hogy tévúton jár, aki tovább emeli a vámokat.

Beindultak a kínaiak

március 7, 2018 0

Kínában jelentősen, több mint 7 százalékkal emelkedett az új személyautók eladása januárban.

177 267 forint jutalmat kap minden hazai dolgozója a német beszállítónak

március 7, 2018 0

A Continental technológiai vállalat minden munkatársát részesíti a 2017-es üzleti év sikerében. Az előző évi 150 millió eurós összeget követően a kifizetés összege közel 15 százalékkal, tehát 20 millió euróval 170 millió euróra emelkedett A jutalomra jogosult munkatársak ez év áprilisának közepén fogják megkapni a kifizetést.

Vége, nem lesz több dízel Toyota nálunk

március 7, 2018 0

A Toyota japán autógyártó bejelentette, hogy az év végéig leállítja a dízelüzemű autók értékesítését Európában – idézte a japán járműgyártó Európáért felelős elnök-vezérigazgatóját a Deutsche Welle német közszolgálati médium.

1 372 373 374 375 376 533