Újra lesz magyar csuklós busz

január 28, 2018 1

Folyamatosan készülnek a csuklós buszok az Ikarus Egyedi Autóbuszgyártó Kft.-nél, hogy a nyár végére leszállítsák a Volánbusz Zrt. által megrendelt járműveket – írta a Magyar Idők.

20 új munkahely Tiszavasváriban uniós támogatással

január 11, 2018 0

A magyar tulajdonú Jármű Zrt. eloxáló üzemcsarnokot épít Tiszavasváriban található telephelyén, a 397,83 millió forint összköltségű kapacitásbővítő beruházás 198,92 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatással valósul meg – közölte a Jármű Zrt.

Új magyar busz, Debrecenből

december 20, 2017 1

A kormány célja a helyi- és a helyközi közúti közösségi közlekedés elöregedett járműparkjának megújítása – mondta a gazdasági miniszter az Inter Traction Electrics Kft. által kifejlesztett autóbusz-termékcsalád első típusának bemutatóján és a cég oktatási, fejlesztési központjának és kísérleti üzemének debreceni átadásán.

Zöldül Nyíregyháza közlekedése

december 9, 2017 0

A jövő év elejére készülhet el a hazai és uniós forrásból beszerzett, sűrített földgázzal (CNG) működő új autóbuszok telephelye és töltőállomása Nyíregyházán – közölte a program kommunikációjáért felelős társaság az MTI-vel.

Iránba menekül az Ikarus

december 6, 2017 0

Iránnak eltökélt szándéka, hogy hosszabb távon Ikarus autóbuszokat gyártson, így a legfontosabb feladat a szakmai partnerek megtalálása, és a tárgyalások megkezdése a gyár­tás előkészítéséről – nyilatkozott a Magyar Hírlapnak Széles Gábor, az Ikarus vállalatcsoport elnöke, hozzátéve, hogy néhány héten belül kiválaszthatják a partnercéget.

Kávézacc hajthat londoni buszokat

november 24, 2017 0

Kávézaccból készített üzemanyag hajthat több londoni buszt is – közölte a Royal Dutch Shell olajipari vállalat és a Bio-bean tiszta energiatechnológiával foglalkozó cég.

Skoda trolik és CAF villamosok érkeznek

november 21, 2017 0

Hatvan Solaris-Skoda típusú lengyel és cseh közös gyártmányú trolibusz és 26 spanyol CAF villamos érkezhet akár már jövőre Budapestre – írta a Magyar Nemzet a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat alapján.

Ilyen durva lehet a 7-es busz a jövőben

november 15, 2017 3

A Toyota bemutatta a jövő autóbuszát, a melléktermékként csupán tiszta vizet kibocsátó hidrogén üzemanyagcellás Sorát. A Toyota azt tervezi, hogy 2018-ban megkezdi a tanulmányon alapuló sorozatgyártású autóbusz forgalmazását: az első széria várhatóan több mint 100 járműből áll majd, amelyek a japán fővárosban állnak szolgálatba a 2020-as tokiói olimpiai és paralimpiai játékokon.

Mit tud a jövő teherautója?

október 31, 2017 0

A Volkswagen Truck & Bus a Hamburgban megrendezett innovációs napon olyan úttörő technológiát és termékeket mutatott be, amelyek a teljes logisztikai láncot egy fenntartható irányba mozdítják el.

Magyar, köztük elektromos buszokat is vett Tatabánya

október 25, 2017 0

A tatabányai önkormányzati tulajdonú T-Busz Kft. 41 új autóbusz vásárlásáról írt alá szerződés. Kupi Gábor cégvezető tájékoztatása szerint a közbeszerzési eljárások után négy elektromos buszt szállíthat az Ikarus Egyedi Kft., a győri Kravtex Kft-vel 23 szóló autóbusz szállítására szerződtek, a MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft.-től pedig 14 csuklós autóbuszt szerez be a társaság.

Bővít a győri buszgyár

szeptember 26, 2017 0

Határidő előtt teljesítette a Kravtex-Kühne Csoport annak a 100 autóbusznak az átadását, amelyekre a regionális közlekedési központok flottakezelőjével még augusztusban kötöttek szerződést. A Volán Buszpark Kft. a 100 vadonatúj, magyar gyártmányú Credo autóbuszt a miskolci és szolnoki székhelyű közlekedési központoknak, valamint a Volánbusz Zrt.-nek adja át üzemeltetésre.

100 új magyar busz áll forgalomba

augusztus 18, 2017 0

100 új busz átadását kezdte meg Győrben a Kravtex-Kühne Csoport. A magyar gyártmányú, elővárosi és regionális kivitelű Credo buszok a miskolci és szolnoki székhelyű közlekedési központoknál, valamint a Volánbusz Zrt.-nél állnak forgalomba október elejéig.

Újabb buszok Budapestnek

augusztus 7, 2017 0

Újabb 15 légkondicionált, alacsonypadlós MAN autóbusz állt forgalomba Budapesten, így a nyári tanítási szünetben már mindennap kizárólag alacsonypadlós buszok közlekednek a fővárosi vonalakon.

1 6 7 8 9 10 12