Csaknem 4000 új hétüléses autót vettek állami támogatással

február 10, 2021 0

Csaknem négyezer új, hétüléses autóra kötöttek lízingszerződést az államilag támogatott autóvásárlási programban tavaly, a Magyar Lízingszövetség adatai szerint a lízingcégek 11,6 milliárd forinttal finanszírozták a nagycsaládosok autóvásárlásait.

Németek tesztelik a Magyarországnak szánt kínai mozdonyt

február 10, 2021 2

Megérkezett Európába az első, árufuvarozásra optimalizált villany-hibrid mozdony, amelyet a kínai CRRC Zhuzhou Locomotive vállalat a Rail Cargo Hungaria igényei szerint fejlesztett. A következő hónapokban azt ellenőrzik, hogy a jármű teljesíti-e a magyar árufuvarozási vasúttársaság elvárásait, elvégzik az engedélyekhez szükséges vizsgálatokat és futópróbákat – közölte a Rail Cargo Hungaria. Ez lesz az első kínai mozdony az EU vasúthálózatán, amely típusengedélyt kaphat.

Állami támogatással fejleszt a fehérvári beszállító

február 9, 2021 1

A Hydro Extrusion Hungary Kft. székesfehérvári gyára 2,8 milliárd forintból fejleszt, a két beruházáshoz a kormány 950 milliós támogatást biztosít – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter Székesfehérváron.

Ezeket a magyar járműveket vettük

február 9, 2021 0

2021 januárjában 8867 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 12,33 százalékkal kevesebbet (1247 autó), mint 2020 első hónapjában. A forgalomba helyezett személyautók és buszok mintegy 14 százaléka magyarországi gyárban készült. Nézzük, melyek voltak hazai gyártmányok.

Együttműködik a Geely és a Tencent

február 8, 2021 0

Okos autókban használt technológiák fejlesztésén fog együtt dolgozni a kínai Geely autógyártó és a Tencent kínai internetes óriásvállalat – jelentette be a Geely közleményben.

Januárban is bevásároltak a gazdag magyarok

február 8, 2021 0

Jól indult sokaknak az év Magyarországon, számos nagyon drága luxus- és sportautó talált gazdára, például 18 Porsche, egy Bentley és több gyors Audi. Nézzük, milyen autókat vettek a leggazdagabb magyarok.

Újra fontos lett az autó

február 7, 2021 0

A koronavírus terjedése miatt világszerte jelentősen megváltoztak a napi mobilitási szokások: a saját tulajdonú személygépkocsik és kerékpárok váltak a legnépszerűbb közlekedési eszközökké, miközben a háttérbe került a tömegközlekedés és az utazásmegosztó szolgáltatások használata – derül ki 2020-as Continental mobilitási tanulmányából.

Napi 11,7 milliárd forintot veszített tavaly a Boeing

február 7, 2021 0

Rekordveszteséggel zárta a tavalyi évet a Boeing amerikai konszern az új, 777X repülőgépek programjával kapcsolatos leírások hatására, a polgári repülőgépek iránt a pandémia miatt megcsappant kereslet következtében, illetve arra a veszteségre, amit az okozott, hogy a múlt év nagyobbik felében a földre kényszerültek 737 MAX repülőgépei.

Világelső a Toyota

február 7, 2021 1

A Toyota Motor adta el a legtöbb autót tavaly a világon, négy év után került ismét az élre, leszorítva az addigi listavezető Volkswagen-csoportot.

Padlón a brit autóipar

február 6, 2021 1

Az 1980-as évek első felének szintjére zuhant tavaly a brit autóipar termelése, elsősorban a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások keresleti hatásai miatt.

Téli gumi helyett négyévszakos abroncsot vesznek

február 6, 2021 2

Az Európai Gumiabroncs- és Gumigyártók Szövetsége (European Tyre and Rubber Manufacturers’ Association – ETRMA) a napokban tette közzé tagjainak 2020 negyedik negyedéves, illetve egész évre vonatkozó gumiabroncs-eladási statisztikáit.

Változás az Audi Hungariánál

február 5, 2021 0

Knáb Erzsébet, az Audi Hungaria Zrt. személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagja május 31-i hatállyal saját kérésére megválik igazgatósági tagságától. Knáb Erzsébet a jövőben az igazgatóság elnökének megbízottjaként a vállalat magyarországi és közép-kelet-európai régióban végzett tudományos, felsőoktatási és politikai kapcsolatainak továbbfejlesztése érdekében folytatja tevékenységét. A stratégiai tanácsadói tevékenység közvetlenül az Audi Hungaria igazgatósága elnökéhez rendelt feladatkör.

Új vezető az Opelnél

február 5, 2021 0

Az Opel importőri feladatait ellátó Wallis Automotive Europe-nál február 4-től Dalos Attila látja el az márkaigazgatói feladatokat. A mérnök-közgazdász végzettségű szakember a Fordtól érkezett, ahol […]

143 műholdat cipelt a rakéta

február 5, 2021 0

A SpaceX cég Falcon rakétája új világrekordot állított fel: 143 műholddal a fedélzetén bocsátották fel Floridában január végén.

Elektronikus fuvarlevelet akarnak

február 5, 2021 0

Elektronikus fuvarlevél magyarországi bevezetéséért fogtak össze a közúti fuvarozók és szállítmányozók, az erről szóló közös szándéknyilatkozatot az Innovációs és Technológiai Minisztériumban (ITM) írták alá Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár jelenlétében – közölték a szakmai szervezetek.

Bajban a Dacia

február 4, 2021 1

Ideiglenesen felfüggesztette a járműgyártást a francia Renault tulajdonában levő Dacia romániai üzeme a félvezetők globális hiánya miatt – adta hírül a Profit.ro.

1 106 107 108 109 110 367