Ünnepelt a gumigyártó

október 31, 2019 0

Szeptemberben adták el Magyarországon az ötmilliomodik abroncsot a 25 éves cégnél – jelentette be a vállalat az évforduló alkalmából rendezett partnertalálkozón. A negyed század alatt, amelyet a vállalat hazai történelme ír, a Bridgestone kialakított egy több mint 100 partnert számláló viszonteladói hálózatot és felépített egy 1200 főt foglalkoztató gyárat Tatabányán. A bővülő magyar gumiabroncs piacon 10 százalékos részesedéssel bíró cég ma már több mint kétezer féle terméket kínál.

Jól meg a BMW-nek

október 31, 2019 0

Az idei esztendő kilencedik hónapjában a BMW 4,8 százalékkal, a Mini 2,9 százalékkal, a Rolls-Royce 38,5 százalékkal, a BMW Motorrad pedig 12,1 százalékkal több járművet adott el, mint egy évvel korábban.

Képlékeny a Fiat-Chrysler-PSA fúzió

október 30, 2019 0

Az olasz-amerikai Fiat-Chrysler fúzióról kezdett tárgyalásokat a francia PSA-csoporttal – jelentette internetes oldalán a The Wall Street Journal című amerikai lap.

Iskolabuszt gyártanak Debrecenben

október 30, 2019 0

A kormány a tervek szerint 2022-től kizárólag az elektromos autóbuszok beszerzését és továbbfejlesztését fogja támogatni, a nemzeti buszstratégia keretében az elkövetkező tíz évben pedig 36 milliárd forintot fordítanak döntően elektromos buszok vásárlására – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára Debrecenben.

Miskolcon bővít a légzsákgyártó

október 30, 2019 0

Bővíti gyárát a közlekedésbiztonsági eszközöket gyártó, kínai tulajdonú Joyson Safety Systems Hungary Kft. (korábban Takata) Miskolcon, a beruházás értéke 16 milliárd forint – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón.

Menesztették a Renault vezetőjét

október 30, 2019 0

A Renault igazgatótanácsa menesztette Thierry Bolloré vezérigazgatót, és helyére ideiglenesen Clotilde Delbos pénzügyi igazgatót delegálta.

Románia jobban teljesít

október 30, 2019 0

Romániában 5,3 százalékkal nőttek az új ipari megrendelések az első nyolc hónapban a tavalyi év azonos időszakához mérten – közölte a román országos statisztikai intézet.

AMG modellek Kecskemétről

október 29, 2019 0

A Mercedes-Benz kecskeméti gyárában idén harmadszor indul új modellek sorozatgyártása, ezúttal háromféle Mercedes-AMG Performance gyártása kezdődött meg.

Repednek a Boeingek

október 29, 2019 0

Újabb biztonsági problémával kell szembenéznie a Boeing amerikai repülőgépgyártónak, miután a 737-es sugárhajtású repülőgép korábbi változatainak átvizsgálásakor 38 repülőnél találtak potenciális kockázatot jelentő repedéseket.

Zalaegerszegen nyílik meg az első duális szakképző központ

október 28, 2019 0

Az önkormányzat, az iskolák, a városban működő vállalkozások együttműködésével és a kormány támogatásával Zalaegerszegen nyílik meg az első duális szakképző központ – közölte az innovációs és technológiai miniszter a zalai megyeszékhelyen épülő duális szakképző központ építésének projektindító rendezvényén.

Jó hír Németországból

október 28, 2019 0

Augusztusban a vártnál nagyobb mértékben nőtt havi bázison a német ipari termelés, megfordítva a havi csökkenés május óta tartó trendjét a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis jelentése alapján.

Új gyár épül Debrecenben

október 28, 2019 0

Az első kapavágással megkezdődött a német Deufol cég debreceni gyárának építése, a repülőtér melletti déli ipari gazdasági övezetben.

Nagy a munkaerőhiány

október 27, 2019 0

Tagszervezetein, tagvállalatain keresztül 200-250 ezer fős munkaerőhiányt tapasztal a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ), a szervezet alelnöke szerint ennek oka részben a magyar gazdaság teljesítményének növekedése.

Véget ért a 40 napos sztrájk

október 26, 2019 0

Újra megindulhat a termelés a General Motors (GM) amerikai autógyártó vállalatnál, miután a szakszervezet jóváhagyta a munkáltatóval kidolgozott kollektív megállapodást, lezárva ezzel az elmúlt ötven év leghosszabb autóipari sztrájkját.

Új szerepben a Deutz

október 26, 2019 0

Akkumulátor-technológiai cég akvizíciójával egészíti ki tevékenységét a mezőgazdasági és építőipari erőgépekhez és egyéb haszongépjárművekhez motorokat gyártó német Deutz AG.

Kevesebb Audit vesznek

október 25, 2019 0

Szeptemberben kizárólag a bázishatásnak köszönhetően nőtt az Audi AG értékesítése, miután egy évvel korábban az új (WLTP) emissziós mérési eljárásra való átállás 22 százalékkal vetette vissza az értékesítéseket; az első háromnegyedév eladásai azonban csökkentek.

Újabb Ford érkezik Romániából

október 25, 2019 0

A Ford hivatalosan is elkezdte a Puma modell összeszerelését a romániai üzemében, amely évente akár 250 ezer járművet is gyárthat.

1 171 172 173 174 175 367