3 év múlva jön a VW elektromos kisteherautója

április 5, 2019 0

A Volkswagen haszonjárművek több mint 1,8 milliárd eurót fordít fejlesztésre idén, ezzel elindítja átfogó átalakítási programját, hogy autógyártóból mobilitási szolgáltatóvá váljon.

Gyengébb évet zár a Videoton

április 5, 2019 0

A korábbi évekhez képest felére csökkenhet a Videoton vállalatcsoport árbevétel-növekedése, míg az elmúlt 6-7 évben rendre tíz százalék körül alakult, addig most 5 százalék bővülés látszik reálisnak – mondta a cégcsoport társ-vezérigazgatója az MTI-nek.

Jó hír Kínából

április 5, 2019 0

Négy hónapja először növekedett a kínai feldolgozóipar márciusban, jelezve, hogy a kormányzat gazdaságélénkítő intézkedései lassan kezdik éreztetni hatásukat.

Nőttek az ipari termelői árak

április 4, 2019 0

Az ipari termelői árak februárban 2,7 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Újabb vád Ghosn ellen

április 4, 2019 0

Újabb vádemelést készít elő a Nissan Motor egykori elnöke, Carlos Ghosn ellen a tokiói kerületi ügyészség a japán Kyodo hírügynökség belső forrástól származó információra támaszkodó beszámolója szerint.

Vonzó és felelős munkáltató a Bridgestone

április 4, 2019 0

Elnyerte a „Kiemelkedően vonzó és felelős munkáltató” címet a Bridgestone Tatabánya, amelynek „Movember – a Te bajuszod, a Te egészséged” elnevezésű kampánya ezüst minősítését nyert a példaértékű Munkáltatói Márkaépítés Díjon.

Visszaesett a brit autógyártás

április 3, 2019 0

Nagy-Britanniában jelentősen, éves szinten több mint 15 százalékkal csökkent az autógyártás februárban, és ezzel már a kilencedik egymást követő hónapban mértek visszaesést.

60 ezerrel kap többet egy nőnél egy férfi a magyar munkaerőpiacon

április 3, 2019 0

Magyarországon a férfi és a női munkavállalók átlagos nettó fizetése között a fizikai, illetve az irodai munkát végzők körében is mintegy 50-60 000 forintos különbség van. A fizikai munkát végző férfiak átlagos nettó keresete 224 000 forint, míg a nőknél ez az összeg 170 000 forint, az irodai dolgozóknál szintén átlagosan 50 000 forint a különbség – derül ki az EMPX Solutions tanácsadó cég reprezentatív felméréséből.

Magyar-német innovációs munkacsoport alakul

április 2, 2019 0

Magyar-német munkacsoport alakul a két ország kutatási és innovációs együttműködésének erősítésére – jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Berlinben a német szövetségi kormány oktatási és kutatási miniszterével, Anja Karliczekkel folytatott megbeszélése után.

Kínai lett a Smart

április 2, 2019 0

A német Daimler és az egyik legnagyobb kínai autógyártó, a Geely megállapodott arról, hogy közösen gyártják a Smart kisautók új, teljesen elektromos változatát Kínában – jelentett be a két cég. A 50-50 százalékos vegyes vállalkozás székhelye Kínában lesz, a termelés 2022-ben indul. Az ügylet pénzügyi részleteit nem tárták fel. Kínában tavaly 1,3 millió elektromos autót adtak el, ami 61,7 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

Bezárja két gyárát a Ford Oroszországban

április 1, 2019 0

Az amerikai Ford Motor oroszországi vegyesvállalata, a Ford Sollers bezárja két oroszországi üzemét, illetve motorgyárát és ezzel beszünteti az autógyártást az országban, a kisteherjármű-gyártást azonban fenntartja.

Villamosít a Seat

április 1, 2019 0

A Seat új elektromos stratégiájának részeként 6, tisztán elektromos és plug-in hibrid változatot dob piacra 2021 elejéig – jelentette be a cég.

Év Magyar Autója – összeállt a zsűri

április 1, 2019 0

Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke a hetedik alkalommal megrendezett Magyarok a világ járműgyártásában kiállítás megnyitóján jelentette be, hogy hivatalosan is elindult a nevezés az Év Autója 2020 díjakra.

1 212 213 214 215 216 377