Az Év Beszállítója lett a Bridgestone Tatabánya 2021-ben

május 8, 2021 1

Autógyártók és autógyárak véleménye, ajánlásai alapján tartotta kiemelkedőnek a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. teljesítményét a neves szakmai újságírókból álló zsűri. A sikerhez a Bird X érintés nélküli technológia bevezetésétől kezdve az első nagy autóipari beszállításon keresztül a digitális gyártástechnológiáig több lépés vezetett. A folyamatos fejlesztések 2021-ben sem állnak le; részben a Versenyképesség Növelő Támogatási Program keretében újabb K1-Single típusú gumiabroncs-felépítő gépsor is munkába áll a gyárban.

Veszik a Harley-kat, mint a cukrot

május 7, 2021 0

Emelkedő bevételek mellett csaknem négyszeresére emelkedett a Harley-Davidson amerikai motorkerékpár-gyártó vállalat nyeresége az első negyedévben.

Összefogtak a japán autógyártók

május 6, 2021 1

A Suzuki, a Subaru, a Daihatsu, a Toyota és a Mazda megállapodtak, hogy a következő generációs járművek kommunikációját biztosító eszközök technikai specifikációit közösen fejlesztik tovább azért, hogy támogassák a járműveket összekötő rendszerek közös használatát, hogy a kapcsolódó szolgáltatások vonzóvá váljanak és értéket képviseljenek a társadalom számára, illetve, hogy egységesíteni lehessen ezeket a rendszereket a biztonságosabb, kényelmesebb és minél korábbi felhasználás érdekében.

Élen a magyar gazdaság

május 5, 2021 0

Londoni makrogazdasági elemzők friss előrejelzései szerint a magyar gazdaság várhatóan előbb lábal ki a koronavírus-járvány okozta sokkból, mint a közép-európai térség többi gazdaságában, és a növekedés üteme jövőre elérheti a 6 százalékot, bár a magyar hazai össztermék (GDP) értéke valószínűleg még 2022-ben is valamelyest elmarad a járvány előtti szinttől.

Harmincéves a Magyar Suzuki

május 5, 2021 1

Jelentős évfordulóhoz érkezett a hazai autógyártás és a Magyar Suzuki Zrt. 50 év kihagyás után, 1991 tavaszán éledt újjá a személygép-járműgyártás Magyarországon. Mintegy 3,6 millió Suzuki készült Esztergomban a vállalat három évtizeddel ezelőtti megalakulása óta.

Elindult a Zöldjárműipar.hu

május 3, 2021 0

Ötéves a Járműipar.hu, az autóipar vezető hazai hírportálja újdonsággal ünnepel: május 1-jével elindult a Zöldjárműipar.hu.

Kapkodják a Daciákat

május 1, 2021 0

Nőttek a Renault-csoport autóeladásai, értékesítési árbevétele viszont árfolyamhatások miatt csökkent az első negyedévben. Az éves eladások várható alakulásáról azonban az elektronikai alkatrészek hiánya miatt tartózkodott előrejelzést tenni a vállalat.

Genesis húzza a Hyundait

május 1, 2021 0

A Hyundai dél-koreai autógyártó konszern nyeresége az első negyedévben éves összevetésben 187 százalékkal nőtt, négy éve a legmagasabb lett. Szakértők nagyjából hasonló profitnövekedést vártak, miután a cég sportkocsijai és a prémiumkategóriába tartozó Genesis autói iránt jelentősen megnőtt a kereslet.

Fogynak a vadászgépek, nő a profit

április 30, 2021 0

A Lockheed Martin Corporation, a Pentagon első számú fegyverszállítója a vártnál nagyobb profitra tett szert az első negyedévben, egyebek között az F-35-ös harci repülőgépei iránti kereslet növekedésének köszönhetően.

Jól fogynak a gumik

április 30, 2021 0

Az európai gumiabroncs-eladások minden szegmensben nőttek idén az első negyedévben az előző év azonos időszakához képest – közölte a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA), az Európai Gumiabroncs- és Gumigyártók Szövetsége (European Tyre and Rubber Manufacturers’ Association – ETRMA) statisztikái alapján.

Harmadik autópálya épülhet Erdély irányába

április 29, 2021 0

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az M3 autópályától az országhatárig tartó M49 autóút és Szatmárnémetiig vezető folytatása megvalósításáról szóló magyar-román megállapodás kihirdetéséhez kéri az Országgyűlés egyetértését. Az előkészítés alatt álló fejlesztéssel már a harmadik gyorsforgalmi kapcsolat épülhet ki a szomszédos ország irányába – jelentette be a minisztérium

Jól megy a csipgyártónak

április 29, 2021 0

Az elemzők által vártnál jobban alakult a Samsung és az Intel chipgyártók egyik fontos beszállítója, a holland ASML negyedéves profitja és bevétele.

Nyolcvanéves a fehérvári Köfém

április 29, 2021 0

Nyolcvan évvel ezelőtt alapították az első alumínium hengermű-öntödét Székesfehérváron, ebből az alkalomból tartottak április 21-én megemlékezést az Arconic-Köfém Mill Products Hungary Kft.-nél.

1 97 98 99 100 101 377