Turbóra kapcsol a General Motors

július 31, 2017 0

2018-tól a General Motors minden modelljének lesz turbós változata. Szentségtörésnek tűnhet, hogy az amerikai szabadidő-autókban kétliteres, négyhengeres motor dolgozik, de a vállalat szerint az új turbós motorok kielégítik a vásárlói igényeket, ugyanakkor pedig takarékosabbak elődeiknél.

Jól megy a Honeywellnek

július 31, 2017 0

Elemzők várakozását meghaladó lett a Honeywell International ipari konglomerátum második negyedévi profitja, miután a becsültnél nagyobb volt a bevétele a legfontosabb, repüléstechnikai ágazatban.

Robottaxit fejleszt a beszállító

július 29, 2017 0

A német autóipari alkatrész és berendezés beszállító konszern, a Continental önvezető robottaxi technológia kifejlesztésén dolgozik.

115 munkahelyet teremt a BMW és a Mercedes felsőzsolcai beszállítója

július 28, 2017 0

A francia autóipari Sicta Kft. 3,4 milliárd forintos beruházással bővíti felsőzsolcai alkatrészgyárát, ebből a magyar kormány 437 millió forint támogatást biztosít, amely a teljes fejlesztés 13 százaléka – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A Teslával tárgyal a magyar kormány

július 25, 2017 0

Idén újabb rekordot dönthetnek a beruházás-ösztönzési rendszerben gondozott magyarországi befektetések – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) 2017. első félévi munkáját értékelő sajtótájékoztatón, Budapesten.

Ötven dolgozót vesz fel a tatabányai beszállító

július 22, 2017 0

A dél-koreai Lotte Advanced Materials duplájára bővíti ipari műanyag alapanyagokat gyártó üzemét a Tatabánya-Környe Ipari Parkban, ezzel közel ötven új munkahelyet teremtenek – mondta el a vállalat ügyvezető igazgatója.

Nincs elég munkás, mindenki robotot akar

július 22, 2017 0

Az idén közel húsz százalékkal nő a robottechnológiai beszerzésekre fordított összeg a informatikai és távközlési piackutatással foglalkozó amerikai International Data Corporation (IDC) közzétett kimutatása szerint.

Új igazgató a szombathelyi BPW-nél

július 21, 2017 0

A gyártási technológia folyamatos fejlesztésével, a hatékonyság javításával szeretné növelni termelését a nehézgépjárművek futóműveinek, futómű alkatrészeinek gyártásával foglalkozó szombathelyi BPW Hungária Kft., amely a német BPW-csoport második legnagyobb gyártóbázisa – közölte a cég új ügyvezető igazgatója.

Forgácsolással is foglalkozik mostantól a martonvásári beszállító

július 20, 2017 0

A Component Kereskedelmi Kft. 415 millió forintos beruházással bővíti termelési kapacitásait, a telephely bővítéséhez és az eszközbeszerzéshez 207,56 millió forintos támogatást nyert el a Széchenyi 2020 program forrásából – közölte Révai Csaba, a Forrás Unió Tanácsadó Kft. projektmenedzsere.

Mit hoz a jövő a Boschnál?

július 17, 2017 0

A Bosch az agglomerációk mobilitási szolgáltatójává válik. A vállalat a jövőben mind szélesebb körben fejleszt és kínál mobilitási szolgáltatásokat az okosvárosok számára. A nagyvárosi környezet okos mobilitási koncepciói iránti igény világszerte rohamosan nő.

1 69 70 71 72 73 96