Gyárat épít Sanghajban a Tesla

június 9, 2018 0

Az elektromos autók tömeggyártásának további növelése érdekében egy Gigafactory üzem építéséről folytat tárgyalásokat a Tesla Kínában – jelentette be Robin Ren értékesítési igazgató a részvényesek közgyűlésén.

Új csőgyár épül Tatán

június 8, 2018 0

A csőáruk magyarországi piacának közel harmadát birtokló, magyar tulajdonú Tom-Ferr Zrt. 2,1 milliárd forintos beruházással egy új, autóipari csőgyárat épít meglévő telephelye mellett, a tatai ipari parkban.

Új gyárat épít Kecskeméten a Mercedes

június 7, 2018 1

A Mercedes-Benz Cars Kecskeméten megkezdi az első full-flex gyár építését. A vállalat az új személygépkocsi-gyárba összesen egymilliárd eurót invesztál, és több mint 2500 új munkahelyet teremt.

Ha most akar Porschét venni, bajban van

június 5, 2018 1

Az új autók értékesítésének átmeneti korlátozására kényszerült a Porsche, a német gyártó közleménye alapján a fennakadást az okozta, hogy a vártnál nehezebb a felkészülés az üzemanyag-fogyasztási és a károsanyag-kibocsátási értékek megállapítására szolgáló új nemzetközi szabványra (WLTP).

Japán pénzből fejleszt a GM

június 4, 2018 0

A Softbank Group japán telekommunikációs cég egyik érdekeltsége 2,25 milliárd dollárt fektet a GM amerikai járműgyártó vállalat önvezető járműtechnika fejlesztésével foglalkozó GM Cruise leányvállalatába.

Egy Mercedest sem akar látni New Yorkban Trump

június 4, 2018 0

Ki akarja szorítani az Egyesült Államok piacáról a Daimler német autógyártó társaságot Donald Trump, az amerikai elnök erről Emmanuel Macronnal is beszélt a francia államfő áprilisi washingtoni látogatásán – jelentette a Wirtschaftswoche című német gazdasági hetilap.

Nagyot nőtt a Bosch Magyarországon

június 4, 2018 0

A Bosch.csoport magyarországi árbevétele 13 százalékkal 1304 milliárd forintra nőtt tavaly, 2018-ra az első negyedév adatai alapján ugyancsak kétszámjegyű növekedést várnak – mondta Daniel Korioth, a magyarországi Bosch-csoport vezetője Budapesten.

Szintetikus abroncstechnológiát fejlesztenek

június 3, 2018 0

A Hankook Tire és az Arlanxeo közös kutatás-fejlesztési együttműködésben állapodott meg új szintetikus gumi granulátumok és technológiák kifejlesztéséről a prémium teljesítményű abroncsok számára.

Ismét életet mentettek a gumigyár dolgozói

június 3, 2018 0

Félszáz dolgozó adott vért az Apollo Tyres-nél a május 29-én szervezett véradáson. Az idén ez már a második, a gyár egy évvel ezelőtti indulása óta pedig a negyedik ilyen akció volt. Minden egyes véradó három másik ember életét menti meg, így a tegnap véradással az apollósok ezúttal 150 embertársuknak segítettek.

Bokrétaünnep a pécsi repülőgépgyárban

június 2, 2018 0

A Magnus Aircraft Zrt. repülőgépgyára a nyár végére elkészül a pécs-pogányi repülőtér szomszédságában – közölte Boros László vezérigazgató a beruházás helyszínén megtartott bokrétaünnepen.

Már több mint 3 millió villanyautó közlekedik

június 2, 2018 0

Tavaly rekordszámú, több mint egymillió elektromos autót értékesítettek a világon és ennek is több mint felét Kínában. Világszerte már több mint hárommillió elektromos autó rótta az utakat 2017-ben, ami ötven százalékos növekedés az előző évihez képest – derül ki a nemzetközi energiaügynökség, az IEA jelentéséből.

Nem lesznek elbocsátások az Opelnél

június 2, 2018 0

Nem zárnak be üzemeket és nem bocsátanak el alkalmazottakat az Opelnél Németországban – közölte az IG Metall német szakszervezet az autógyártó társaság francia tulajdonosával, a PSA-csoporttal kötött megállapodás alapján.

Intelligens megoldásokkal érkezik az elektromos Audi

június 2, 2018 0

Minél kedvezőbbek egy elektromos autó aerodinamikai tulajdonságai, annál nagyobb hatótávot kínálhat. Mindössze 0,28-as légellenállási együtthatójával (cw) az Audi e-tron prototípus a SUV-modellek piaci szegmensének élén jár.

1 118 119 120 121 122 241