Kína adja a világ acéltermelésének felét

március 15, 2018 1

Januárban 139,4 millió tonna volt a világ acéltermelése, ami 0,8 százalék növekedés tavaly januárral összevetve – közölte a nemzetközi acélipari szövetség (The World Steel Association – worldsteel).

Hibridre esküszik a Toyota

március 14, 2018 0

A Toyota kitart a benzinmotorok és a hibrid technológia továbbfejlesztése mellett, de eközben folyamatosan kutatja az elektromos és hidrogén üzemanyagcellás hajtású járművekben alkalmazható technológiákat.

Hajnali ötkor kezdenek a robotok

március 14, 2018 0

Hajnali öt órakor kék fényének felvillanásával megkezdi munkanapját a Seat martorelli gyárának 125 robotja közül az egyik, mely naponta 2800 fordulót tesz meg.

Képzési központot avatott a győri alumíniumöntöde

március 13, 2018 0

A vállalati tanműhelyek hosszú távon is biztosíthatják a vállalkozások számára a munkaerő utánpótlását, ami a mai gazdasági környezetben egyértelmű versenyelőnyt jelent – hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter Győrben, a Nemak Győr Alumíniumöntöde Kft. 420 millió forintból megvalósult duális képzési központjának átadásán. A kormány 180 millió forinttal támogatta a beruházást.

Malajziában gyártanak francia autókat

március 13, 2018 0

Közös autógyártó-üzem működtetéséről írt alá megállapodást a francia PSA Csoport és a malajziai Naza Corporation Holdings az ASEAN-térségnek a francia autógyár modelljeivel való ellátására.

Tart a válság, nem fogynak a helikopterek

március 13, 2018 0

A helikopterpiac még nem tudott visszakapaszkodni a válság előtti szintre; az Airbus Helicopters a javuló gazdasági környezet ellenére nem számol eladási növekedésére az idén, a korábban Eurocopter nevű gyártó 2017-ben 409 gépet adott át üzemeltetésre.

Új háromtengelyes kamionokat gyárt a Kamaz

március 12, 2018 0

Új kamiontraktort gyártottak a Kamaznál, az autó a 65209-es indexszámot kapta. Március végéig 7 modell kerül majd a Kamaz pénzügyi és értékesítési osztályára – jelentette a cég.

Gyenge negyedéve ellenére stabil a Rába

március 11, 2018 0

A Rába Járműipari Holding Nyrt. árbevétele tavaly 2,8 százalékkal, 43,8 milliárd forintra nőtt, noha a negyedik negyedévben elért 13 milliárd forint 4,6 százalékkal elmaradt az előző év hasonló időszakának árbevételétől – ismerteti a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

70 új dolgozót vesz fel a tatabányai raktárközpont

március 9, 2018 0

A német tulajdonú Rudolph Ipari Logisztikai Kft. február végén letette új raktárbázisának alapkövét, a beruházással a cég a meglévő hatezer négyzetméteres raktárát négyszeresére, 23 ezer négyzetméteresre bővíti.

Aláírta Trump az ipari hadüzenetet

március 9, 2018 0

Donald Trump amerikai elnök rendeletére az Egyesült Államok az acélimportra 25, az alumíniuméra pedig 10 százalékos védővámot vetett ki, az elnök acélipari dolgozók karéjában írta alá az importvámokról szóló döntést.

Havi 50 ezer forinttal keresnek többet a dunaferresek

március 8, 2018 0

Több mint 15 százalékos alapbéremelésről szóló megállapodást kötöttek februárban az ISD Dunaferr Zrt. vezetői és a szakszervezetek, a DV Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség és a Dunaferr Ifjúsági Szervezet.

804 ezer autót gyártanak Amerikában a németek

március 8, 2018 0

Amerika és Európa is csak veszíthet, ha kereskedelmi háborút folytat egymással – hangsúlyozta a német autóipari szövetség (VDA) elnöke a tervezett amerikai védővámokkal kapcsolatban. A szövetségi kormány is ismét bírálta Washington tervezett lépéseit, Steffen Seibert kormányszóvivő berlini tájékoztatóján kijelentette, hogy tévúton jár, aki tovább emeli a vámokat.

1 130 131 132 133 134 241