Félelmetesen megugrott a Volvo profitja

július 27, 2017 0

Jelentősen, 21 százalékkal nőtt a járműgyártó Volvo Car Group profitja az idei első félévben éves összevetésben elsősorban a bővülő kínai és európai kereslet hatására.

Rákaptak az új autókra az oroszok

július 27, 2017 0

Júniusban csaknem ötéves csúcsot ért el a járműeladások emelkedésének üteme éves szinten – közölte az Oroszországban működő európai vállalatok képviseleti szervezete, az AEB.

A világ legnagyobb akkumulátorát építi meg a Tesla

július 27, 2017 0

A Tesla építi meg Ausztráliában a világ legnagyobb, lítium-ion akkumulátorra alapozott energiatároló rendszerét, amelyet a Neoen francia csoport által működtetett szélerőműpark táplál – jelentette be az amerikai vállalat.

Sikeres volt a sztrájk, béremelés az autógyárban

július 26, 2017 0

A kragujevaci Fiat Chrysler Automobiles (FCA) munkásainak képviselői június 25-én a köztársasági kormány épületében aláírták a vállalat vezetőivel a három évre szóló, új kollektív szerződésre vonatkozó megállapodást. A dokumentum az infláció mértékétől függő béremelést irányoz elő, aláírásával azonban a munkások három évre lemondtak a sztrájkjogról – adta hírül az újvidéki Magyar Szó Online.

Eladja váltógyárát a Volkswagen

július 26, 2017 0

A Reuters hírügynökség vállalati belső körökből származó értesülései szerint a Volkswagen a Renk sebességváltó gyár értékesítésének megszervezésével bízta meg az amerikai Citi kereskedelmi bankot.

A Dacia húzza a Renault szekerét

július 26, 2017 0

A Renault francia járműgyártó jelentősen, 10 százalékot meghaladó mértékben növelte globális eladásait az idei első hat hónapban.

A Teslával tárgyal a magyar kormány

július 25, 2017 0

Idén újabb rekordot dönthetnek a beruházás-ösztönzési rendszerben gondozott magyarországi befektetések – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) 2017. első félévi munkáját értékelő sajtótájékoztatón, Budapesten.

Drót helyett drónon jön az internet

július 25, 2017 0

Sikeres tesztrepülést hajtott végre a Facebook drónja, az Aquila Arizonában, ez volt a második próbálkozás, az előzőnél az eszköz földbe csapódott.

Gyorsan növekszik a Seat

július 25, 2017 0

A Seat eladásai 13,7 százalékkal emelkedtek az idén az első fél évben, az elmúlt 16 évben nem látott bővüléssel az egyik leggyorsabban növekvő márka volt az európai piacon.

Nagy balhé készül Kínában

július 24, 2017 0

A Kínában dolgozó nemzetközi autógyártó cégek levélben fordultak a pekingi hatóságokhoz azzal a kéréssel, hogy halasszák el a hibrid és elektromos autók gyártási kvótájának bevezetését, mert ennek feltételeit egyelőre nem tudják teljesíteni, és bevezetése felborítaná üzleti modelljüket.

222 gyorstöltőt telepítenek a térségünkbe

július 24, 2017 0

A NEXT-E projekt a legnagyobb mobilitással kapcsolatos támogatást kapja az Európa Tanácstól. A támogatás célja, hogy elősegítse az elektromos járművek elterjedését és a töltőinfrastruktúra bővülését Közép-Kelet Európában.

1 166 167 168 169 170 240