Adomány a gumigyárból

május 16, 2020 0

Az Apollo Tyres gyöngyöshalászi gyára a koronavírus-járvány elleni küzdelem frontvonalában dolgozó mentősök, valamint az Országos Vérellátó Szolgálat kollégáinak munkáját támogatta adományával – összesen hat szett gumiabronccsal.

28 százalékos mínuszban a magyar közúti járműipar termelése

május 16, 2020 0

Márciusban 5,6 százalékkal csökkent az ipari termelés, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint 10,0 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól A koronavírus-járvány miatt megváltozott gazdasági folyamatok hatása ebben az időszakban már jelentős volt – erősítette meg második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Ismét súlyosan veszteséges a Waberers

május 14, 2020 0

Közel 40 millió eurós veszteséggel zárta a 2019-es évet a Waberer’s International Nyrt., a társaság igazgatósága nem javasolta osztalék kifizetését.

Bónuszt fizet a Suzuki

május 13, 2020 0

A Magyar Suzuki Zrt. vezetése szerint a munkavállalók teljesítményét nehéz helyzetben is értékelni kell. Ezért a jelenlegi járványügyi és gazdasági helyzet ellenére a vállalat úgy döntött, hogy az üzemi tanáccsal történt egyeztetésnek megfelelően, a 2019-ben elért sikerek és az eredményes közös munka elismeréseként júniusban bónuszt fizet a dolgozóknak – közölte Bonnár-Csonka Zsuzsanna vállalati kommunikációs vezető.

Még jobban összeborul a magyar és a német ipar

május 13, 2020 0

Az elmúlt hónapok tapasztalatai nyomán a német vállalatok a beszállítói láncok rövidítésének céljából beruházásaikkal az eddigieknél is erőteljesebben kereshetik a közép-európai lehetőségeket, így még szorosabbá fűzhetik magyarországi kapcsolataikat is – hangzott el Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Peter Altmaier német gazdasági és energetikai miniszter online egyeztetésén, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) tájékoztatása szerint.

BMW: Debrecenbe kéne menni

május 10, 2020 0

A BMW vezetői elkötelezettek a debreceni gyárépítés mellett, erről biztosították a vállalat vezetői Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert. Ezt a miniszter közölte Facebook-oldalán.

Csökkent a Continental nyeresége, de baj nincs

május 8, 2020 0

Felére esett a Continental AG nyeresége az első negyedévben forgalmának tíz százalékos csökkenése mellett a cég honlapján közzétett beszámoló alapján. A cég a második negyedévben veszteségre, az év egészében a tavalyinál kisebb forgalomra és működési eredményre számít.

Törökök építenek gyárat Iváncsán

május 6, 2020 0

A munkahelyeket teremtő új befektetéseknek köszönhetően Magyarország megerősödve kerülhet ki a válságból – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a mezőgazdasági gépekhez alkatrészeket gyártó török Yaris Kabin beruházását bejelentő sajtótájékoztatón.

Kritikus hónapok előtt áll a székesfehérvári beszállító

május 1, 2020 0

A Denso Gyártó Magyarország Kft. a tavalyihoz képest 20-30 százalékos árbevétel-csökkenésre számít székesfehérvári üzemében – közölte a japán gépjárműalkatrész-gyártó magyarországi gyárának kereskedelmi és pénzügyi igazgatója az MTI megkeresésére.

Megkongatta a vészharangot a Bosch

április 30, 2020 0

Globális gazdasági recesszió és az autógyártás legkevesebb 20 százalékos visszaesése várható az idén a koronavírus-világjárvány miatt az ágazat egyik vezető beszállítója, a német Bosch szerint.

1 57 58 59 60 61 240