Brutális Audikat vezettünk – még egyszer utoljára

június 26, 2021 0

A világ autóipara – benne az Audi – megállíthatatlanul robog az elektromos-, hidrogénes-, szintetikus üzemanyagos és más környezetkímélő megoldások irányába. Ez dicséretes, ahogy az is, hogy még gyártanak ebben az évtizedben igazi, valódi autókat. Kipróbálhattuk ezek közül a legerősebbeket, legizgalmasabbakat. Még egyszer utoljára.

Akadozik az amerikai autóipar

június 25, 2021 0

A vártnál erősebb ütemben nőtt az ipari termelés és az ipari kapacitások kihasználtsága az Egyesült Államokban májusban, miután meglódult az autógyártás, de a nyersanyag- és munkaerőhiány továbbra is visszafogja a feldolgozóipart. Az amerikai autóipar csiphiány miatt akadozik.

A hibrid technológiára helyezi a hangsúlyt a Suzuki

június 25, 2021 0

A Magyar Suzuki Zrt. azzal számol, hogy a következő 5-10 évben a járműiparban még a hibrid technológiáé lesz a főszerep, az esztergomi gyártóhely az import modellekkel együtt már teljes hibridmeghajtású modellpalettát tud biztosítani az európai piacra – hangzott el a cég online sajtótájékoztatóján, amelyen beszámoltak az elmúlt év eredményeiről.

Bridgestone Tatabánya: 35 millió gumiabroncs

június 25, 2021 1

Az üzemben eddig legyártott abroncsokból az összes magyar sofőr kétszer tudna gumit cseréltetni, sőt még mindig maradna plusz egy teljes szett minden budapesti autósra. A KSH adatai alapján erre lenne elég a 35 millió gumiabroncs. A Bridgestone Tatabánya megalapítása óta folyamatosan növeli kapacitását: mostanra képes akár évi 6,5 millió abroncsot kigördíteni az ipari parkból.

Öt érv az automatizálás mellett

június 24, 2021 0

A koronavírus-járvány alapjaiban változtatta meg a feldolgozóipart, melynek hatása sokáig velünk marad még. Az Universal Robots egy év távlatából számot vetett elért eredményeiről, partnerei szemüvegén keresztül.

Japán-német szoftverfejlesztő kapott magyar állami támogatást

június 24, 2021 1

Idén minden eddiginél több forrást, összesen 182 milliárd forintot biztosít a kormány a kutatásfejlesztési és innovációs pályázatokra – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a japán DMG Mori és a német Heitec szoftverfejlesztő vállalat beruházás-bejelentő sajtótájékoztatóján szerdán, Budapesten.

2033-ig lesz benzinmotoros Audi

június 23, 2021 1

Az évtized közepén fogja bemutatni utolsó új belsőégésű motoros autómodelljét az Audi – jelentette be az autógyár szóvivője, megerősítve ezzel a Süddeutsche Zeitung és az Automobilwoche lapok korábbi beszámolóit.

Négy autót nevezett az Opel

június 23, 2021 0

Az Opel magyarországi importőre, a Wallis Automotive az Év Magyar Autója 2022 versenyben négy autót nevezett.

20 éve készülnek modern Minik Oxfordban

június 22, 2021 0

A modern Mini sorozatgyártásának huszadik évfordulóját ünnepelve Károly herceg személyesen látogatott el a brit márka oxfordi otthonába, hogy megismerje a négykerekű egyéniségek mögötti embereket és hogy betekintést nyerjen a hosszútávon fenntartható sorozatgyártás folyamataiba, illetve fejlesztési innovációiba.

Messze még a válság vége

június 22, 2021 0

Májusban több mint a felével haladta meg az Európai Unióban forgalomba helyezett új autók száma az egy évvel korábbit bázishatás miatt, de még a növekedéssel együtt is jóval elmaradt a válságév előtti szinttől.

Sikeresen zárult a Hankook újabb jótékonysági akciója

június 22, 2021 0

Beteg vagy hátrányos helyzetben lévő gyermekeket segítő alapítványokat támogatott a Hankook Tire Magyarország Kft. jótékonysági akciója, az ADJ program révén. A programban a vállalat a dolgozók számára nyújtott kedvezményes abroncsvásárlási lehetőséget köti össze a civil szervezetek támogatásával: a munkatársak által vásárolt abroncsok árának egy részét ajánlja fel jótékony célra. A Hankook munkatársai által tavaly megvásárolt abroncsok után a Hankook összesen 5 millió forintot tud eljuttatni a kiválasztott alapítványok számára.

Három izgalmas autót nevezett a BMW-csoport

június 21, 2021 0

Nagyágyúkkal folytatódott a nevezés az Év Magyar Autója 2022 versenyben. A BMW-csoport három modellt indít a Magyar Év Autója és az Év Zöldautója 2022-es díjakért.

Hajódugó nehezíti a beszállítókat

június 21, 2021 0

Új probléma a hajódugó. Nem járna jól Németország, ha az alacsonyabb költségű távoli országokból hazatelepítenék (reshoring), vagy európai országokba telepítenék (nearshoring) a termelést a szállítási láncolatok stabilizálása érdekében – írta gyorselemzésében a müncheni ifo gazdaságkutató intézet.

1 139 140 141 142 143 532