Új változat a kis Audiból

augusztus 10, 2019 0

Az Audi A1 citycarver, az A1 modellsorozat legprogresszívebb tagja mindenütt otthon érzi magát, legyen szó nagyvárosról, országútról, autópályáról, sőt, akár könnyebb terepről.

Megváltoznak az üzemanyagok, kinek jó ez?

augusztus 9, 2019 1

A kormány döntése alapján 2020 januárjától nő a biológiai eredetű összetevők bekeverési aránya a Magyarországon forgalomba kerülő üzemanyagokban – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára.

Új közlekedési díjat alapítottak

augusztus 9, 2019 0

A közlekedéssel foglalkozó tehetséges fiatalok felkarolása, Magyarországon maradásuk elősegítése érdekében a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. kezdeményezésére a NÚSZ Zrt. a Közlekedéstudományi Egyesülettel (KTE) közösen megalapította a szakma csúcselismerését, a Közlekedési Innovációs Díjat – jelentette be a KTE elnöke, aki egyben a nemzeti vagyonnal kapcsolatos ügyekért felelős államtitkár.

749 millió forintos állami támogatással 22 munkahely

augusztus 9, 2019 0

Uniós és állami támogatással, mintegy hárommilliárd forintból papíralapú rakodólapot és ehhez kapcsolódó termékcsoportot, valamint az előállításhoz szükséges technológiát fejlesztett ki a csomagolóanyag-gyártással foglalkozó DS Smith Packaging Hungary Kft.

Növelte nyereségét az Airbus

augusztus 9, 2019 0

Jelentősen javult az Airbus repülőgépgyártó pénzügyi eredménye az első fél évben, a cég 141 százalékkal növelte nyereségét az előző év azonos időszakához képest az A320-as típus gyártásának felpörgetése miatt.

Jól megy a Fiatnak

augusztus 8, 2019 0

Eladásai csökkenése ellenére növelte bevételét és nyereségét a második negyedévben a Fiat Chrysler Automobiles (FCA) autóipari konszern.

Feljött a második helyre a Toyota

augusztus 8, 2019 0

Az idei év első felében elveszítette tavalyi második helyezését a globális autóeladásokban a Nissan-Renault-Mitsubishi autóipari szövetség és a harmadik helyen végzett a Volkswagen és a Toyota mögött.

Óriási veszteség a Lufthansánál

augusztus 8, 2019 0

A magasabb költségszint miatt százmillió eurós veszteséget jelentett a június 30-ával zárult első pénzügyi fél évben a Lufthansa-csoport – derül ki a légitársaság honlapján közölt eredmény-kimutatásból.

Elkészült az első 20 hazai IC+ kocsi

augusztus 8, 2019 0

Elkészült a MÁV-Start Zrt. első húsz, saját forrásból gyártott, nemzetközi forgalomra alkalmas, új generációs InterCity-kocsija a szolnoki vasúti járműjavítási telephelyen – jelentette be a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Nő a német munkanélküliség

augusztus 8, 2019 0

A munkahelykínálat növekedési ütemének lassulására, a munkanélküliség növekedésére számítanak a következő hónapokban a német munkaközvetítők az Institut für Arbeitsmarkt- und Berufsforschung (IAB) munkaerőpiaci kutatóintézet jelentése szerint.

Két fontos Skoda frissül 2020-ban

augusztus 7, 2019 0

Bővített felszereltségi kínálattal, illetve tovább fokozott kényelemmel és biztonsággal érkeznek a 2020-as modellévre Škoda Karoq és Škoda Kodiaq SUV-típusok. Ennek keretében mindkét sorozat tagjai már most megrendelhetők az új side assist rendszerrel, amely akár 70 méter távolságból érzékeli a visszapillantó tükrök holtterében tartózkodó járműveket.

Egymilliárdos beruházást zárt le a TDK Szombathelyen

augusztus 7, 2019 0

Az autóelektronikai alkatrészeket gyártó szombathelyi TDK Hungary Components Kft. több mint 1 milliárd forinttal bővítette kutatás-fejlesztési és innovációs kapacitásait. Az 1,031 milliárd forint összköltségvetésű beruházás célja a vállalat meglévő K+F+I kapacitásainak bővítése volt.

Szárnyal a Volkswagen

augusztus 7, 2019 0

A Volkswagen-csoport működési profitja és adózás utáni nyeresége egyaránt nőtt az idei második negyedévben annak ellenére, hogy szerényen csökkent az eladott autók száma.

Bajban a Ford

augusztus 7, 2019 1

Jelentősen, 86 százalékkal esett a Ford amerikai járműgyártó negyedéves profitja elsősorban az Európában és Dél-Amerikában végrehajtott szerkezetátalakítási költségek miatt.

Csökkent az Audi nyeresége

augusztus 6, 2019 0

Kutatási-fejlesztési költségek, új emissziós mérési eljárásra átállás nehézségei, valamint márkák kiszervezése miatt csökkent az év első felében az Audi AG bevétele, működési eredménye és nyeresége. Éves tervében azonban a tavalyival közel megegyező forgalmat és javuló bevételarányos jövedelmezőséget vár a konszern.

1 257 258 259 260 261 533