Kicsoda a debreceni BMW-gyár vezetője?

február 19, 2019 0

Azt már tavaly október óra tudjuk, hogy Michele Melchiorre vezeti a BMW első kelet-európai gyárát, amelynek építése idén megkezdődik Debrecen mellett KIsmacs és Nagymacs között. De kicsoda a tapasztalt autóipari szakember?

Döntött a Honda: bezár a bazár

február 19, 2019 0

Bejelentette angliai üzemének bezárását a Honda. A japán autóipari óriáscég 2021-ben – a korábbi sajtóértesülésekben említett időpontnál egy évvel korábban – számolja fel a délnyugat-angliai Swindonban működő, 3500 alkalmazottat foglalkoztató üzemét, ahol évente 150 ezer Civic modellt gyártanak a globális piac számára.

Jó hír a lízingpiacról

február 19, 2019 0

Több mint 694 milliárd forint új kihelyezéssel zárták az elmúlt évet a Magyar Lízingszövetség tagvállalatai, ez 13 százalékos bővülést jelent éves szinten, és 2008 óta a legmagasabb érték – közölték a Magyar Lízingszövetség vezetői.

Sosem termeltek még ennyi pénzt a magyar utak

február 19, 2019 2

Az előző évinél 6 százalékkal több, bruttó 315 milliárd forint útdíj folyt be tavaly a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltatóhoz (NÚSZ), a cég ezzel újabb bevételi rekordot ért el – mondta a társaság vezérigazgatója.

Bezárhatja angliai gyárát a Honda

február 18, 2019 0

Brit médiaértesülések szerint három éven belül bezárja angliai gyárát a Honda. A Sky News brit hírtelevízió és a BBC közszolgálati médiatársaság forrásai szerint a japán autóipari óriáscég várhatóan a napokban jelenti be hivatalosan a döntését.

Szolnokon bővített a beszállító

február 18, 2019 0

Több mint 413 millió forintból bővíti öntödei termelő kapacitását szolnoki gyáregységében a teljes mértékben magyar tulajdonban levő, ceglédi székhelyű, fő tevékenységként könnyűfémöntéssel foglalkozó Ecseri Kft.

Kevesebb autót vettek az osztrákok

február 18, 2019 0

Csökkent a forgalomba helyezett gépjárművek száma Ausztriában januárban az egy évvel korábbihoz képest, egyidejűleg folytatódott a dízelmotoros autók részarányának csökkenése a benzines és elektromos járművek részarányának emelkedésével párhuzamosan – derül ki a Statistik Austria osztrák statisztikai hivatal közzétett jelentéséből.

Felkészül a villamosításra a Skoda

február 18, 2019 0

A Skoda felkészíti magát és környezetét az elektromos mobilitás követelményeinek teljesítésére. 2018-ban a cseh autógyártó 3,4 millió eurót fordított a Mladá Boleslav-i központ belső elektromos infrastruktúrájának bővítésére.

Fejlesztik az e-útdíj rendszert

február 18, 2019 0

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. fejlesztési programot indított a 3,5 tonna össztömeg feletti tehergépjárművek útdíjfizetését lehetővé tevő HU-GO rendszeren belül. A cél az útdíjfizetés szempontjából fontos, de tévesen megadott környezetvédelmi besorolások kiszűrése, a helyes beállítás automatikus elvégzése, ezáltal az útdíjszedés korszerűsítése. Az elképzelés szerint az intézkedéssel a magyar fuvarozók egyik korábbi kérése valósulhat meg. A regisztrációval február első napjaiban már mintegy 60 ezren éltek. A témában Bartal Tamással, a NÚSZ Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.

LED-mátrix a Corsában

február 18, 2019 0

Az Opel az idén mutatja be az Opel Corsa hatodik nemzedékét, amely megkapja az Astra és az Insignia adaptív, vakításmentes, teljesen LED-es világítását,

Elektromos hajtás nehézgépjárművekhez

február 16, 2019 0

A speciális nehéz- és haszongépjárművek teljes mértékben átállhatnak elektromos meghajtásra az ABB motort, hajtást és a járművezérlő egységet magában foglaló optimalizált elektromos hajtásláncának köszönhetően. A föld alatti bányagépek és infrastrukturális berendezések gyártója, az Epiroc már át is ültette a gyakorlatba az új koncepciót második generációs akkumulátorral hajtott járműveinél.

Romániában bővít a Mercedes

február 16, 2019 0

Bővítette romániai gyártókapacitását a német Daimler járműgyártó, amely kettős tengelykapcsolós, nyolc fokozatú automata sebességváltókat kezdett gyártani a dél-erdélyi szászsebesi üzemében – adta hírül a Ziarul Financiar című román gazdasági napilap.

Stratégiai megállapodást kötött a Continental és a Debreceni Egyetem

február 15, 2019 0

Az ünnepélyes keretek között aláírt stratégiai megállapodás értelmében a Continental Powertrain Hungary Kft. debreceni gyára a 2019/2020 tanévtől csatlakozik a Debreceni Egyetem képzéseihez. Villamosmérnöki, mechatronikai mérnöki, gépészmérnöki és vegyészmérnöki szakokon Continental-specifikus oktatási modulokat is tanulhatnak az érdeklődő hallgatók.

1 297 298 299 300 301 532