Szépen növekszik a magyar járműipar

december 21, 2022 1

Októberben az ipari termelés volumene 5,9 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, munkanaphatástól megtisztítva 5,1 százalékkal nőtt a termelés. Az előző hónaphoz viszonyítva 3,5 százalékkal csökkent a szezonálisan és munkanappal kiigazított ipari kibocsátás – erősítette meg második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Enyhül a német infláció

december 21, 2022 0

A korábban becsültnél enyhébb recessziót jelez jövőre Németországban a müncheni ifo gazdaságkutató intézet rendszeres prognózisa.

Nem várt helyről érkezett jó hír

december 20, 2022 0

Decemberre nem várt mértékben, tíz havi csúcsra emelkedett a ZEW gazdaságkutató intézet németországi és euróövezeti gazdasági hangulatindexe.

Tiszakécskén bővített a német beszállító

december 20, 2022 0

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Tiszakécskén a német tulajdonú Hechinger Kft. műhelyének és raktárának átadásán arról számolt be, hogy az autó-, gép-, építő- és orvostechnikai ipar számára elektronikai részegységeket gyártó vállalat 1,4 milliárd forintos beruházását az állam 276 millió forinttal támogatta, így hozzájárulva hetven új munkahely létrehozásához.

Újabb magyar buszokkal fiatalodik a Volánbusz flottája

december 19, 2022 1

Újabb csuklós autóbuszok érkeznek a Volánbuszhoz a legutóbb sikeresen lezárt közbeszerzési eljárás eredményeként: a Kravtex Kft. 47 alacsonypadlós, elővárosi, 3 tengelyes Credobus Econell 18 Next típusú csuklós járművet szállít, várhatóan 2023 tavaszától – közölte a Volánbusz.

Újabb akkugyárért van versenyben Magyarország

december 19, 2022 1

A Volkswagen csoport hamarosan, talán már az idén meghozza a döntést egy kelet-európai akkumulátorgyár építésének helyszínéről – jelentette be Oliver Blume, a konszern vezérigazgatója a berlini rendkívüli közgyűlésen.

Hatalmas bevételt ért el a Videoton

december 19, 2022 0

Az előzetes adatok alapján a Videoton vállalatcsoport idei árbevétele meghaladja a 260 milliárd forintot – jelentette be a székesfehérvári cégcsoport elnök-vezérigazgatója.

Fehér nyulat küldtek a japánok a Holdra

december 18, 2022 0

Felbocsátották a SpaceX amerikai űripari cég Falcon-9 rakétáját a floridai Cape Canaveralból a japán Ispace vállalat Hakuto-R kereskedelmi holdraszálló űrszondájával, amely a tervek szerint körülbelül öt hónap múlva ér a Holdra.

Nincs Mercedes? Akkor jó lesz a kínai!

december 17, 2022 2

Novemberben az újautó-eladások közel harmadát kínai márkák adták Oroszországban, amely meredek emelkedés az év eleji tíz százalék alatti piaci részesedéshez képest – derül ki az Autostat orosz piackutató intézet adataiból.

DS 9 teszt: az elnök cégautója

december 17, 2022 0

A DS 9 varázslatos francia luxus limuzin. Pont olyan, amilyenre mindig is vágytam. Plug-in hibrid hajtása lehetne hatékonyabb, de amint rám kacsint gyémántpupilláival, máris olvadok és töltöm, tankolom, boldogan költöm rá a pénzt. És még elnök sem vagyok.

Kellemetlen hír Kínából

december 16, 2022 0

Kínában, a világ legnagyobb autópiacán 1,67 millió új személygépkocsit adtak el novemberben, ami 9,5 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál – közölte a Kínai Személyautó-gyártók Szövetsége (CPCA).

2024-re állhat helyre a magyarországi újautó-piac

december 16, 2022 1

A magyarországi újautó-piac 2024-re állhat helyre, amikor a megrendelt autókat a kereskedők már tervezhetően tudják átadni a vevőknek, és megszűnhet a bizonytalan várakozási idő – mondta Németh Balázs, a Porsche Hungaria (PH) ügyvezető igazgatója.

Hiába drágábbak, kapkodják a luxusautókat a magyarok

december 15, 2022 1

Benzinválság, ajtónkon dörömbölő recesszió, szankciók, ukrajnai háború és koronavírus-járvány ide vagy oda, számos nagyon drága luxus- és sportautó talált gazdára októberben is. Rengeteg AMG/Maybach Mercedes és Porsche, számos nagy teljesítményű Audi, valamint BMW és pár ritkaság is garázsba került. Nézzük, milyen autókat vettek a leggazdagabb magyarok.

1 52 53 54 55 56 532