Kritikus hónapok előtt áll a székesfehérvári beszállító

május 1, 2020 0

A Denso Gyártó Magyarország Kft. a tavalyihoz képest 20-30 százalékos árbevétel-csökkenésre számít székesfehérvári üzemében – közölte a japán gépjárműalkatrész-gyártó magyarországi gyárának kereskedelmi és pénzügyi igazgatója az MTI megkeresésére.

Bővített a salgótarjáni beszállító

április 4, 2020 0

Egymilliárd forintos beruházásban bővítette termelési kapacitását a Mikropakk Műanyag- és Fémfeldolgozó Kft. Salgótarjánban, a fejlesztéshez a Széchényi 2020 keretében nyertek támogatást – közölte az MTI-vel a cég.

Magyar autóra magyar abroncs

február 11, 2020 0

A tatabányai Bridgestone gyár elindította az első szállítmány Turanza típusú gumiabroncsait, amelyek a kecskeméti gyárszalagról legördülő Mercedes-Benz személygépjárművekre kerülnek majd. Az A- és B-osztályú Mercedesekre defekttűrő technológiával ellátott nagyteljesítményű abroncsokat gyártottak Tatabányán, direkt a Mercedesekre tervezve. A tatabányai gyár kapacitásait egyre nagyobb arányban foglalja le a gyári beszállítói piac. A vállalat mindinkább szeretné a régió autógyártóinak igényeit is kielégíteni.

Növelte árbevételét a tolnai beszállító

február 9, 2020 0

Mintegy öt százalékkal növelte árbevételét és megőrizte eredményességét 2019-ben a műszaki szöveteket gyártó tolnai Tolnatext Bt., a 120 éve alapított tolnai selyemgyár utódja.

Jó hír Németországból

szeptember 18, 2019 0

A várakozásokkal ellentétben nem csökkent, hanem emelkedett Németország exportjának értéke júliusban, a harmadik negyedév stabil indítása azt jelezheti, hogy az euróövezet legnagyobb gazdasága ki tudja védeni a kereskedelmi vitákból és a brit uniós tagság megszűnését övező bizonytalanságokból fakadó negatív hatások egy részét.

Rövidített munkaidőt vezet be a beszállító

augusztus 23, 2019 0

Rövidített munkaidő bevezetésére készül a Schaeffler német autóipari beszállító cég egy hazai üzemében az ágazat egészére jellemző hullámvölgy miatt – írta a Handelsblatt című üzleti lap.

Az autóipar miatt rontott az Osram

május 14, 2019 0

Az autóipari keresletcsökkenés miatt romlott a német Osram világítástechnikai vállalat negyedéves eredménye a cég honlapján közzétett negyedéves mérlegbeszámoló szerint.

4 milliárdos fejlesztés a Mercedes tatabányai beszállítójánál

április 25, 2019 0

Megkezdődött egy új gépsor telepítése a japán tulajdonú AGC autóüveggyár tatabányai üzemében, a beruházás értéke meghaladja a 4 milliárd forintot, és közel 20 százalékkal bővíti az üzem kapacitását – mondta el az MTI-nek a vállalat ügyvezetője.

150 új munkahelyet teremt Tatán a német beszállító

március 12, 2019 0

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a kormány a Güntner-Tata Hűtőtechnika Kft.-vel a cég új beruházásának bejelentése alkalmából. A cég 8 milliárd forint értékű, 150 munkahelyet teremtő tatai beruházásához a kormány 1,5 milliárd forintos támogatással járul hozzá. A német Güntner-csoport magyarországi vállalata a kormány 81. stratégiai együttműködő partnere.

240 új munkahelyet teremtenek a franciák Dorogon

március 11, 2019 0

Járműipari alkatrészgyártó üzemet épít a francia GMD-csoport Dorogon 14,5 milliárd forint beruházással, amelyhez a kormány 2,9 milliárd forint vissza nem térítendő készpénztámogatást nyújtott. A beruházás 240 új munkahelyet teremt, a gyárban a legmodernebb gépekkel, robotizált technológiákkal fogják előállítani az alkatrészeket.

Új üzemet épített Csetényben a beszállító

március 8, 2019 0

Új gyártóüzemet adtak át a Veszprém megyei Csetényben, a több mint 650 millió forint értékű beruházás a helyi önkormányzat és a veszprémi székhelyű Balluff-Elektronika Kft. összefogásával valósult meg.

Szolnokon bővített a beszállító

február 18, 2019 0

Több mint 413 millió forintból bővíti öntödei termelő kapacitását szolnoki gyáregységében a teljes mértékben magyar tulajdonban levő, ceglédi székhelyű, fő tevékenységként könnyűfémöntéssel foglalkozó Ecseri Kft.

Menekülnek a brit vállalatok

február 8, 2019 0

A legfrissebb felmérés szerint a brit vállalatoknak csaknem az egyharmada fontolgatja, vagy már meg is kezdte egyes tevékenységeinek külföldre telepítését a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) folyamatát övező bizonytalanságok, különösen a megállapodás nélküli Brexit kockázata miatt.

Audinak szállít be a Samsung

január 6, 2019 0

Járműelektronikai áramköri egységeket szállít az Audi számára a dél-koreai Samsung Electronics, a félvezetőáramkör-gyártó konszern.

1 2 3 4 7