Értelmetlen követelni, hogy hagyjunk fel az autózással

január 13, 2020 0

Nem számít jelentős változásra 2019-hez képest az autók és kishaszongépjárművek piacán a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE), viszont a tisztán elektromos hajtású autók eladása alacsony darabszám mellett 40 százalékkal bővülhet idén – mondta a szervezet ügyvezető elnöke Budapesten.

Van még tartalék a magyar autópiacban

január 7, 2018 0

A gépjárműimportőrök az új személyautók piacán 7,5 százalékos növekedésre számítanak 2018-ban, előrejelzésük szerint 125 ezer új gépkocsit helyeznek majd forgalomba Magyarországon ebben az évben – mondta Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) ügyvezető elnöke a szervezet évindító sajtótájékoztatóján Budapesten.

Az MGE 5 százalékos piaci növekedésre számít

január 4, 2017 0

A gépjárműimportőrök 5 százalékos piaci növekedésre számítanak 2017-ben, előrejelzésük szerint összesen 132 400 új járművet helyeznek majd forgalomba Magyarországon ebben az évben – mondta Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) ügyvezető elnöke kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

Sok a feketéző a járműjavításban

november 4, 2016 0

Az évi mintegy ezer milliárd forint forgalmú gépjárműjavítási szektorban 35-40 százalék a feketegazdaság aránya, az alkatrész-kereskedelemnek pedig a fele illegális, forgalma eléri a 230 milliárd forintot – becsüli az Autós Nagykoalíció (ANK) és a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE).

Száz zöld rendszámot adnak ki havonta átlagban Magyarországon

július 18, 2016 0

Száz zöld rendszámot adnak ki havonta átlagban Magyarországon: január végén még csak 361 zöld rendszámú autó közlekedett az országban, jelenleg már 932 – írja a Világgazdaság hétfői számában a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának közlésére hivatkozva.