Nem fogy a Geely

január 30, 2020 0

Tavaly 9 százalékkal csökkent a Geely Automotive Holdings, a legnagyobb kínai autógyártó eladása, de a cég az idei évre már mintegy négy százalékos növekedést várt.

Kínai lehet az Aston Martin

január 20, 2020 0

Kína tízedik legnagyobb autógyártója, a Geely tárgyalásokat folytat részesedés vásárlásáról az Aston Martin brit sportautógyártóban – közölte név nélkül nyilatkozó, de a megbeszélésekre rálátó forrásra hivatkozva a Financial Times című lap.

Kínai motorokat kap a Volvo

október 21, 2019 0

A kínai anyavállalat, a Geely magába olvasztja a Volvo Cars robbanómotor fejlesztési és gyártási üzletágát.

Kínai lett a Smart

április 2, 2019 0

A német Daimler és az egyik legnagyobb kínai autógyártó, a Geely megállapodott arról, hogy közösen gyártják a Smart kisautók új, teljesen elektromos változatát Kínában – jelentett be a két cég. A 50-50 százalékos vegyes vállalkozás székhelye Kínában lesz, a termelés 2022-ben indul. Az ügylet pénzügyi részleteit nem tárták fel. Kínában tavaly 1,3 millió elektromos autót adtak el, ami 61,7 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

Hatalmas profitot termelt a kínai autógyártó

március 27, 2019 0

Jelentősen emelkedett a Geely kínai autógyártó bevétele és adózott eredménye tavaly, de az idei évre már az értékesítés stagnálására számít a vállalat a hazai kereslet bizonytalanságai miatt.

Tarol a kínai autógyártó

augusztus 29, 2018 0

Jelentősen, 36 százalékkal 53,7 milliárd jüanra (2188 milliárd forint) emelkedett a Geely kínai járműgyártó adózott eredménye az idei első fél évben.

Ezeket a kínai autókat veszik az oroszok

március 25, 2018 0

Az orosz Autostat elemzői elkészítették a top 10-es listát azokról a kínai modellekről, melyek a legsikeresebbek voltak az orosz piacon 2017-ben. A győztes, akárcsak tavaly, a Lifan X60 lett 7371 eladott modellel, bár a modell eladásai három százalékkal csökkentek az előző évhez képest.

Kínai a Mercedes legnagyobb részvényese

február 24, 2018 0

A Volvo után a Mercedes-Benz márka felett is megszerezte a tulajdonosi jogokat Li Sufu, a China Zhejiang Geely Holding Group. Mostantól ő az anyacég Daimler legnagyobb részvényese.

Nem lesz kínai a Mercedes

december 1, 2017 0

A Daimler német autóipari konszern elutasította a Geely kínai autógyártó vételi ajánlatát, és jelezte, hogy elégedett jelenlegi részvényesi struktúrájával – tudta meg a Reuters hírügynökség a tárgyalásokhoz közelálló forrásokból.

Svéd motorok kínai autókba

augusztus 13, 2017 0

A svéd Volvo Cars autógyár motorokat szállít anyavállalatának, a kínai Zhejiang Geely Holding Group autógyártó konszernnek, hogy beépítse saját Geely márkájú modelljeibe – írta a Reuters hírügynökség belső vállalati forrásokra hivatkozva. Az első Volvo motorral szerelt Geely autót a 2019-es modellév keretében 2018 második felében mutatják majd be.

Fejlesztik a Lotust a kínaiak

június 27, 2017 0

A kínai Geely járműipari cég, amely nemrég megvásárolta a legnagyobb malajziai autógyártó, a Proton 49,9 százalékát, bejelentette, hogy legalább 40 millió dollárt fektet a vállalatba.

Újabb legendás autómárka került kínai kézbe

május 26, 2017 0

A kínai Geely járműipari cég megvásárolta a legnagyobb malajziai autógyártó, a Proton 49,9 százalékát. Az ügylet révén a kínai cég tulajdonába kerül a brit Lotus Cars 51 százaléka is, amely eddig a szingapúri cég tulajdona volt. A kínai cég délkelet-ázsiai terjeszkedésének része a most bejelentett ügylet, amelyet hivatalosan júliusban írnak alá.

Dán bankot vett a kínai autógyár

május 13, 2017 0

A dán Saxo Bank társalapítója, Lars Seier Christensen eladta 26 százalékos részvénypakettjét a kínai Zhejiang Geely Holding Group autóipari konszernnek.

Élvonalba tör a Geely

november 9, 2016 0

Termelésének több mint megduplázásával a világ tíz legnagyobb autógyára közé kíván felemelkedni a kínai Geely 2020-ig.

1 2 3