Budapesten nyitott üzleti szolgáltató központot a német Kostal

április 9, 2023 0

A családi tulajdonban lévő, autóipari beszállításban érdekelt német Kostal csoport Budapesten hozta létre első multifunkcionális üzleti szolgáltató központját (BSC) – jelentette be Joó István, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) vezérigazgatója, befektetésösztönzésért és kiemelt magyarországi nagybefektetések megvalósításáért felelős kormánybiztos.

360 új munkahelyet teremt a Kostal Budapesten

május 30, 2022 0

A német autóipari beszállító Kostal vállalat Budapesten hozza létre első globális üzleti szolgáltatóközpontját. A projekt a tervek szerint 360 új munkahelyet teremt, s a cég a jövőbeli alkalmazottak számára 1,15 milliárd forint értékben képzési programot indít, amelyhez a magyar állam 570 millió forint támogatást nyújt.

A 3D-s üvegből készült okos felületeket mutatott be a beszállító

szeptember 16, 2017 0

A hazánkban is gyártó Yanfeng Automotive Interiors (YFAI), az autóbelső-gyártás globális vezetője és a Kostal, a mechatronikai HMI-komponensek egyik világelső beszállítója a 2017-es IAA kiállításon mutatták be az okos belső felületekhez kapcsolódó globális újításukat: az innovatív Yanfeng-Kostal-modult (YaKoMo).

Okos járműbelsőket fejlesztenek kínai segítséggel a németek

szeptember 29, 2016 0

A műszerfalak és cockpit-rendszerek, ajtópanelek, illetve padlókonzolok területén a világ vezető beszállítójának számító Yanfeng Automotive Interiors és az autóiparban a mechatronikai HMI-alkatrészek egyik vezető beszállítójaként ismert Kostal bejelentették új stratégiai partnerségük létrejöttét. A vállalatok vezérigazgatói – Johannes Roters és Andreas Kostal – az okos járműbelső-felületek terén folytatott együttműködési szándékukra vonatkozóan egyetértési megállapodást írtak alá.