Új fejezet a magyar iparban, épül az Airbus gyára

május 21, 2021 0

Azzal, hogy Gyulán épül az Airbus Helicopters Hungary alkatrészgyártó üzeme, Magyarország felkerül Európa légiipari térképére – mondta Lepsényi István, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) miniszteri biztosa.

Új vezetők a Rábánál

december 20, 2020 0

Hetzmann Béla lett a Rába Járműipari Holding Nyrt. igazgatóságának új elnöke, Lepsényi István pedig a felügyelő bizottság új vezetője, egyben az auditbizottság egyik új tagja az igazgatóság rendkívüli közgyűlési hatáskörben hozott döntése alapján – közölte a járműgyártó társaság.

Leváltják a Rába vezetőit

november 13, 2020 0

Rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi a Rába Járműipari Holding Nyrt.-nél a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt., mint fő részvényes december 3-ára, amelyen az igazgatóság elnökének és további négy tagjának a visszahívását, helyükre újak megválasztását javasolja – közölte a győri székhelyű vállalat.

3500 kilométer villanyautóval probléma nélkül – Budapestre érkezett a verseny

június 17, 2017 0

Magyarország a régió vezető állama lehet az elektromobilitás terén, a kormány direkt ösztönzőkkel segíti idén is az elektromos járművek terjedését, valamint támogatja a szükséges háttéripar kiépítését – mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára pénteken, az eTourEurope elektormos rally budapesti állomásán.

465 villanyautóra vették igénybe az 1,5 millió forintos ingyen pénzt

június 16, 2017 0

A kormány hozzájárul az e-mobilitás széleskörű elterjedéséhez, az infrastrukturális háttér megteremtéséhez – hangsúlyozta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és szabályozásért felelős államtitkára a II. E-mobilitás konferencián Budapesten.

Kiemelt ágazat a logisztika

június 15, 2017 0

A kormány kiemelt ágazatként kezeli a logisztikát, amely jelentős növekedési potenciállal, a versenyképességhez hozzájáruló előnyökkel rendelkezik – mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és szabályozásért felelős államtitkára egy konferencián.

Államtitkár nyitotta meg a Magyarok a világ járműgyártásában kiállítást

március 25, 2017 0

A magyar kormány támogató klímát teremtett a járműgyártásban dolgozó cégeknek, hogy minél hatékonyabbak legyenek, minél jobban be tudjanak kapcsolódni a kutatás-fejlesztési munkába – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és szabályozásért felelős államtitkára március 24-én, Budapesten a Hungexpón, a Magyarok a világ járműgyártásában című tematikus kiállítás megnyitóján.

Innovációs hatalmi pozícióra tör Magyarország

november 18, 2016 0

Új technológiai korszakváltás időszakát éljük, amelyben az internet-gazdaság alapjaiban alakítja át az ipari gyártási rendszereket, új innovatív üzleti modelleknek nyit utat – mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára Budapesten azon a rendezvényen, amelyen az autóipari tesztpálya-fejlesztési együttműködéshez néhány jelentős magyarországi cég csatlakozott.

1 milliárdos támogatást is kaphatnak kkv-k

október 10, 2016 0

Magyarország magas fokon integrálódott a világ beszállítói láncába, éppen ezért kiemelten fontos feladat a beszállítók fejlesztése a gazdaságfejlesztési célkitűzések végrehajtása érdekében – mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztéséért és -szabályozásért felelős államtitkára.

50 000 villanyautó Magyarországon?

augusztus 16, 2016 0

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn megjelent 1,25 milliárd forintos keretösszegű pályázatából a tervek szerint megvalósuló ezer új töltési ponttal Magyarország könnyen és nagy megbízhatósággal átjárható lesz elektromos autóval – mondta Lepsényi István államtitkár.

Az önvezető autózás központja már ma is Magyarország

május 20, 2016 0

Az önvezetőjármű-fejlesztés egyik európai központja Magyarországon van, sok cég fejleszti itt ezt a technikát – mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és szabályozásért felelős államtitkára.