Két hétre leáll az esztergomi gyár

szeptember 1, 2021 0

A járművekhez szükséges mikrocsipek hiánya miatt a Magyar Suzuki Zrt. esztergomi gyárában szeptember 6. és 18. között leáll a termelés – közölte az esztergomi vállalat kommunikációs vezetője.

Mennyire felelősek a magyar autósok?

augusztus 31, 2021 0

Az ittas vezetés, a büntetőfékezés és a piroson áthajtás a három legfőbb szabálysértés, amelyet a magyar autósok a legveszélyesebbnek tartanak – derül ki a Magyar Suzuki reprezentatív kutatásából. Bár látjuk a veszélyforrásokat, döntéseinket mégsem mindig a szabályok vezetik, saját képességeink és a járművünk állapota alapján akár kockáztatunk is.

Új munkahelyeket teremt a Suzuki

július 31, 2021 0

Új munkahelyeket teremtenek a Suzuki idei fejlesztései, amelyek összértéke eléri a 60 millió eurót – mondta Esztergomban a külgazdasági és külügyminiszter.

A hibrid technológiára helyezi a hangsúlyt a Suzuki

június 25, 2021 0

A Magyar Suzuki Zrt. azzal számol, hogy a következő 5-10 évben a járműiparban még a hibrid technológiáé lesz a főszerep, az esztergomi gyártóhely az import modellekkel együtt már teljes hibridmeghajtású modellpalettát tud biztosítani az európai piacra – hangzott el a cég online sajtótájékoztatóján, amelyen beszámoltak az elmúlt év eredményeiről.

Harmincéves a Magyar Suzuki

május 5, 2021 1

Jelentős évfordulóhoz érkezett a hazai autógyártás és a Magyar Suzuki Zrt. 50 év kihagyás után, 1991 tavaszán éledt újjá a személygép-járműgyártás Magyarországon. Mintegy 3,6 millió Suzuki készült Esztergomban a vállalat három évtizeddel ezelőtti megalakulása óta.

Oltópontot alakított ki a Magyar Suzuki

április 27, 2021 0

A Magyar Suzuki Zrt. munkatársainak lehetőségük lesz beoltatni magukat a vállalatnál koronavírus elleni vakcinával. Az oltás a Magyar Suzuki munkarendjéhez igazodva a héten megkezdődik a magyar kormány által rendelkezésre bocsátott oltóanyagokkal.

Hársfalvi János az Év Autós Marketing/PR-szakembere

március 22, 2021 0

Az Év Magyar Autója verseny öttagú zsűrije minden évben megnevezi azt a marketinges vagy PR-szakembert, aki a versenyben autót jelölő autógyártó, gépjárműimportőr, autómárka képviseletében a verseny adott idényében a leginkább segítette a zsűri munkáját. A 2021-es verseny lebonyolításban nyújtott fáradhatatlan és alapos közreműködéséért a zsűri idén Hársfalvi Jánosnak ítélte oda az Év Autós Marketing/PR-szakembere díjat.

Béremelés a Suzukinál

február 16, 2021 1

Az idei bérfejlesztésben a korábbi évekhez hasonlóan az üzemi tanáccsal folytatott konzultáció eredményeképpen év elejéig visszamenőlegesen átlagosan 8 százalékos alapbéremelést hajt végre a Magyar Suzuki Zrt. Az operátorok kezdő bére 15 százalékkal emelkedik 2021-ben.

Fenntartható közlekedés elérhető hibrid technológiával

december 7, 2020 0

A környezetbarát és fenntartható járműgyártási törekvések térhódítása nem lassul az autóiparban, az autógyártók mind próbálnak megfelelni a szigorú elvárásoknak. Az emberi léptékű, ugyanakkor folyamatos előrehaladás jegyében a Suzuki Csoport világszerte a hibrid, illetve elektromos modellek fejlesztésére összpontosít. A Magyar Suzukinál is jelentős lépést tettünk ezen az úton azzal, hogy 2019 decemberében megkezdtük a hibrid járművek sorozatgyártását Esztergomban. Bonnár-Csonka Zsuzsannával, a vállalat kommunikációs vezetőjével beszélgettünk.

Suzuki Vitara teszt: hibridként is jó

november 15, 2020 0

Hibrid motorral, összkerék-meghajtással és csúcsfelszereltséggel próbáltuk ki az esztergomi Suzuki büszkeségét, a Vitarát. Ereje elég, fogyasztása nem túlzó, praktikuma a mindennapok hősévé teszi.

Suzuki szállót adtak át Esztergomban

november 10, 2020 1

A munkavállalók elszállásolásával foglalkozó Staff House Zrt. beruházásában elkészült a Suzuki szálló, melyben 126 embernek biztosítanak lakhatást – közölte a Magyar Suzuki Zrt. kommunikációs vezetője.

Új vezető a Suzukinál

október 22, 2020 0

Herbácskóová Anita lett a Magyar Suzuki Zrt. Emberi Erőforrás és Társasági Támogatások terület vezetője. A szakember felel a vállalat öt külföldi kirendeltségének HR ügyeiért is.

Esztergomi evolúció

október 14, 2020 0

A Magyar Suzuki a modern magyar autóipar leghosszabb sikertörténete. A japán gyökerű vállalat ötven év kihagyás után, 1992-ben hozta vissza hazánkba a személyautó-gyártást. Közel három évtized alatt több mint 3,5 millió autó gördült már le az esztergomi gyártósorról. Novák Gyula, a Magyar Suzuki Zrt. termelési vezetője betekintést nyújt a gyártás kulisszái mögé, és elárulja a hazai gyártású modellek sikerének titkát.

A japán Suzuki 100 éves sikerének titka

szeptember 15, 2020 0

3D nyomtató, LED izzó, internet, számítógép, űrrepülés, mikrohullámú sütő, mobiltelefon, televízió, csak néhány az elmúlt 100 év technikai innovációi közül, amelyek megváltoztatták, és a mai napig formálják életünket. Sokszor nehéz felvenni a ritmust a dinamikusan változó mindennapokkal, vállalatként pedig különösen nagy kihívást jelent naprakésznek maradni, illetve releváns, értékes és minden korban az aktuális igényeket kiszolgáló termékekkel megnyerni a vásárlókat. A tapasztalatok, valamint az eredmények azt mutatják, hogy az idén 100 éves Suzukinak ez sikerül.

Piacvezető akar lenni a Suzuki

szeptember 8, 2020 0

Az áprilisi mélypont után a Magyar Suzuki Zrt. havi értékesítési adatai jelentős növekedésnek indultak. A hibrid meghajtású Suzukik fogadtatása rendkívül pozitív a fogyasztók részéről, így 2020. utolsó két negyedévére reális cél a piacvezető pozíció visszaszerzése Magyarország legnagyobb hibrid forgalmazója számára.

Három évtizede a siker útján

július 24, 2020 0

Különleges jubileumot ünnepelt a napokban a Magyar Suzuki, legördült a gyártósorról a 3,5 milliomodik magyar Suzuki. Az esemény kapcsán Bonnár-Csonka Zsuzsannát, a vállalati kommunikációs vezetőjét kérdeztük az elmúlt közel három évtized sikereiről és az esztergomi gyár jövőjéről.

1 2 3 4 5