Felnőttképzési központ uniós pénzből

június 7, 2021 0

A miskolci Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. a Széchenyi 2020 programban nyert 170,28 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatással vállalati felnőttképzési központot alakított ki és működtet – közölte a társaság.

138 munkahelyet teremt a kínai beszállító Miskolcon

november 3, 2020 0

Mintegy 17,5 milliárd forintos beruházást hoz Magyarországra a kínai Chervon Auto, a miskolci fejlesztéshez a kormány 5,3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter elmondta: az autóipari beruházás első ütemben 138 új munkahelyet teremt, a vállalat célja pedig az, hogy évente kétmillió alkatrészt gyártsanak mind a hagyományos, mind az elektromos autóipari vállalatok számára. A nyolchektáros miskolci területen egy 26 ezer négyzetméteres gyártócsarnokot húz fel a kínai cég – tette hozzá.

Törökök foglalják el Miskolcot

április 29, 2020 0

Logisztikai és autóipari gyártóüzemet épít Miskolcon, a déli ipari parkban egy alumínium öntészettel foglalkozó török fémmegmunkáló autóipari beszállító vállalat, az Adöksan Hungary Kft. – közölte a miskolci polgármesteri hivatal sajtóosztálya.

Miskolcon bővít a légzsákgyártó

október 30, 2019 0

Bővíti gyárát a közlekedésbiztonsági eszközöket gyártó, kínai tulajdonú Joyson Safety Systems Hungary Kft. (korábban Takata) Miskolcon, a beruházás értéke 16 milliárd forint – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón.

FIEK-épületet adtak át Miskolcon

június 13, 2019 0

Korszerű anyagok, modern anyagtechnológiák, valamint intelligens irányítási és automatizálási rendszerek kifejlesztését kezdi meg a Miskolci Egyetem, a BorsodChem, a Bosch, valamint az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft.(ÉMI) a Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ (FIEK) közös kutatói hálózatának keretében.

Miskolci cég is részt vesz a világűr megtisztításában

május 22, 2019 1

Az Európai Űrügynökség (ESA) Clean Space programjának egyik célja a világűr megtisztítása az űrszeméttől, a projekt keretében egy magyar cég az űreszközök dokkolását segítő infravörös és foszforeszkáló jelzőfények fejlesztését végzi.

Miskolcon toboroz a Lufthansa

április 30, 2019 0

Megkezdte a munkaerő toborzását leendő miskolci üzeméhez a Lufthansa Technik. A világ vezető repülőgép-szolgáltatója 43 milliárd forintos beruházással húszezer négyzetméteres csarnokot épít a borsodi megyeszékhelyen, amelyben négyszáz, magasan képzett munkavállalót terveznek hosszú távon foglalkoztatni.

Miskolcon erősítette a járműipari kapcsolatokat a Majosz

április 11, 2019 0

Több mint 45 vállalat képviselte az Észak-Magyarországi régió járműiparát az április 4-én tartott B2B Miskolc üzleti találkozón mely a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) és a Magyar Járműalkatrészgyártók Országos Szövetségének (MAJOSZ) közös szervezésében az év első vidéki járműipari B2B találkozója volt.

Újabb óriás beruházás Miskolcon

február 27, 2019 0

A német Lufthansa vállalatcsoport repülőgépjavítással és -fenntartással foglalkozó vállalata, a Lufthansa Technik AG 43 milliárd forintos befektetéssel szervizközpontot telepít Miskolcra.

14,1 milliárd forintos beruházás Miskolcon

január 16, 2019 0

Ünnepélyes keretek között jelentették be a miskolci Robert Bosch Energy and Body System Kft. több mint 14,1 milliárd forintos új beruházását. A 2021-ig tartó projekt keretében új generációs termékek gyártósorait és tesztberendezéseket telepítenek, valamint az irodaépületet is bővítik. A bejelentéssel egyidőben mutatták be a miskolci autóipari gyár 200 milliomodik termékét, az iBooster rendszer motorját is.

Újabb megaberuházás Miskolcon

december 11, 2018 1

A német tulajdonú Robert Bosch Power Tool Kft. európai akkumulátor kompetencia központot hoz létre, és bővíti szerszámgép összeszerelő kapacitását Miskolcon, a beruházás összesen mintegy 14 milliárd forintba kerül.

Meghódítjuk az űrt

december 4, 2018 1

Elfogadták az új stratégiáját a Magyar Űripari Klaszter (Hunspace) Miskolcon kétnapos közgyűlésén.

1 2 3 4