Tíz éve képzi a kecskeméti Mercedes-Benz gyár a jövő mérnökeit

szeptember 18, 2022 1

A kecskeméti Mercedes-Benz gyár az elmúlt években folyamatosan bővítette a duális képzésben való részvételét, amely jubileumához érkezett. Éppen 2012-ben, a kecskeméti Neumann János Egyetemen elsőként a járműmérnök szak indult el, amely kijelölte és megalapozta a felsőoktatási intézmény és a gyár közötti együttműködés hosszú távú sikerét. Idén pedig már harmadjára indul el a „Made in Kecskemét” szabadon választható kurzus – mindez jól mutatja a felsőoktatási intézménnyel való együttműködés, a közös képzés és a kurzus sikerét.

Dióda lézerközpontot alakítottak ki Kecskeméten

augusztus 3, 2021 0

Befejeződött a kutatás-fejlesztési és oktatási célokat egyaránt szolgáló, több mint félmilliárd forint európai uniós támogatásból megvalósuló dióda lézerközpont kialakítása a Neumann János Egyetem bázisán Kecskeméten – közölte az oktatási intézmény.

Tantárgy lett a Mercedes

október 6, 2020 0

“Mercedes-Benz Made in Kecskemét” néven a kecskeméti autógyár felépítését és működését, valamint az autógyártás területén alkalmazott legújabb technológiákat megismertető tantárgyat indított a Mercedes-gyár és a kecskeméti Neumann János Egyetem.

Új alapanyagokat kutat a kecskeméti egyetem és a kecskeméti beszállító

január 19, 2018 0

A kecskeméti székhelyű Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. és a kecskeméti Neumann János Egyetem konzorciuma 350 millió forint keretösszegű támogatást nyert k+f együttműködésük erősítésére, kibővítésére. A projektben új, alternatív gumi és polimer anyagokat kutatnak autóipari felhasználásra.