Megveszi a Rekardot a Rába

május 22, 2019 0

Felvásárolja a Rába Járműipari Holding Nyrt. a Rekard-csoportot, az akvizíció értéke 700 millió forint.

108 magyar tűzoltóautó állt szolgálatba

május 6, 2019 0

Három év alatt 108 új tűzoltóautó állt szolgálatba a katasztrófavédelemnél a szervezet most zárult, 2014 óta tartó járműfejlesztési programjának keretében – tájékoztatott az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője.

Győri gépgyártót vesz a Rába

március 26, 2019 0

A Rába Járműipari Holding Nyrt. igazgatósága részvényenként 17,80 forint osztalék kifizetését javasolja a társaság 1000 forint névértékű részvényeire a 2018. évi eredmény után, szemben a megelőző évi 23 forinttal. Az osztalékfizetés kezdő napja 2019. május 28-a.

Csökkent a Rába nyeresége

február 26, 2019 0

A Rába Járműipari Holding Nyrt. 2018-ban 1,197 milliárd forint konszolidált adózott eredményt ért el, ami 23,7 százalékkal elmarad az egy évvel korábbitól. A Rába-csoport árbevétele tavaly 10,9 százalékkal, 48,632 milliárd forintra nőtt – közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

Jól megy a Rábának

november 18, 2018 0

A Rába Járműipari Holding Nyrt. konszolidált árbevétele az első kilenc hónapban 12,5 százalékkal, a harmadik negyedévben 11 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – áll a társaság gyorsjelentésben, amelyet a BÉT honlapján publikált.

Varrodát létesített a Rába Móron

október 24, 2018 0

A Rába Járműalkatrész Kft. mintegy 1,2 milliárd forintból létesített új varrodát Móron: a fejlesztéshez a Nagyvállalati Beruházási Támogatás keretében a kormány 418 millió forinttal járult hozzá.

Nőtt a Rába árbevétele, de a profitja csökkent

szeptember 3, 2018 0

A Rába csoport 639,2 millió forint adózott nyereséget ért el 24,477 milliárd forint árbevétel mellett 2018 első fél évében, a profit 10,4 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál, az árbevétel 13,2 százalékkal nőtt – közölte a társaság Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

Nagy profitot ért el a Rába

május 23, 2018 0

A Rába-csoport 396,4 millió forint adózott nyereséget ért el az első negyedévben, ami 129,0 százalékkal haladta meg a bázisidőszaki értéket – közölte a társaság.

Pintér maradt a Rába elnöke

április 28, 2018 0

Az előző évi húsz forint után huszonhárom forint osztalékot fizet az idén a Rába Járműipari Holding Nyrt. részvényenként, miután az éves közgyűlésen a részvényesek elfogadták az erről szóló előterjesztést. A részvényesek döntése értelmében újabb három évre Pintér István vezérigazgatót választották meg az igazgatóság elnökének.

Rábákat kapott a honvédség

április 2, 2018 0

Újabb mérföldkőhöz ért a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program – közölte Simicskó István honvédelmi miniszter, a Magyar Honvédség anyagellátó raktárbázisán, ahol március végén nagy értékű eszközöket adtak át.

Gyenge negyedéve ellenére stabil a Rába

március 11, 2018 0

A Rába Járműipari Holding Nyrt. árbevétele tavaly 2,8 százalékkal, 43,8 milliárd forintra nőtt, noha a negyedik negyedévben elért 13 milliárd forint 4,6 százalékkal elmaradt az előző év hasonló időszakának árbevételétől – ismerteti a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

Minden üzletága nyereséges a Rábának

november 21, 2017 0

A Rába-csoport az idén az első háromnegyed évben 30,8 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el, 6,4 százalékkal többet az egy évvel korábbinál, a harmadik negyedévben 9,2 milliárd forintot, ami 9,1 százalékos bővülés – közölte a Rába Járműipari Holding Nyrt.

Brutális eredményt jelentett a Rába

szeptember 3, 2017 0

A Rába csoport az idei első fél évben 21,6 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el, ami 5,4 százalékkal múlta felül a bázisidőszakit, az EBITDA (a kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredmény) pedig 7,1 százalékkal haladta meg az előző év hasonló időszakának adatát – közölte a társaság.

Jól megy a Rábának

május 20, 2017 0

Közel tizedével növelte árbevételét az első negyedévben a Rába Járműipari Holding Nyrt., a 10,525 milliárd forintos adat 9,7 százalékkal jobb az előző év azonos időszakinál, a 173 millió forintos adózott eredmény pedig 57,9 százalékkal haladja meg bázist – derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján publikált gyorsjelentésből.

Katonai megrendelést kapott a Rába

május 2, 2017 0

Hegesztett járműszerkezetek sorozatgyártására kapott megbízást a Rába Járműipari Holding a katonai járműveket gyártó Rheinmetall MAN Military Vehicles (RMMV) bécsi leányvállalatától – közölte a győri székhelyű társaság.

Fizet a Rába

április 15, 2017 0

Ezer forintos névértékű papírjai után részvényenként húsz forint osztalékot szavaztak meg április 13-i győri közgyűlésükön a Rába Járműipari Holding Nyrt. tulajdonosai, a közel 99 százalékos szótöbbséggel elfogadott határozat alapján június 12-én kezdődik a mintegy 276 millió forint kifizetése.

1 2 3 4