Új gyártócsarnokot épített a SEG Automotive

november 28, 2021 0

A SEG Automotive járműipari vállalat új szirmabesenyői gyártócsarnokában a legkorszerűbb indítómotorokat és generátorokat állítja majd elő. Az állam 1,3 milliárd forint támogatást nyújt az összesen 4,5 milliárd forintos beruházási programhoz, amelynek nyomán 40 újabb mérnököt vesz fel a társaság, amellett, hogy megőrzi jelenlegi 1426 munkavállalóját.

Új vezetők a miskolci gyárban

november 11, 2021 1

Az SEG Automotive magyar leányvállalata csak pár hete fejezte be sikeresen új telephelyérere történő átköltözését, és avatta fel a zöldmezős beruházás új címtábláját, máris újabb mérföldkőhöz érkezett. A stratégiai beruházás élére új magyar gyárigazgatókat neveztek ki.

Ezek az év beszállítói

március 22, 2021 0

A Járműipar autóipari szakmai magazin és az Autószektor autós portál az Autós Nagykoalíció közreműködésével 2020-ban is meghirdette az Év Beszállítója 2021 versenyt. Azok a Magyarországon termelő, fejlesztő vagy szolgáltató autóiparban érdekelt vállalatok nyerhetik el ezt a kitüntetést, amelyek az adott évben, tehát 2020-ban komoly beruházást, létszámbővítést és fejlesztést hajtotta végre Magyarországon. A szerkesztőségek a megkérdezett autógyárak, illetve autógyártók ajánlásaival a következő vállalatoknak ítélték az Év Beszállítója 2021 díjat: Bridgestone Tatabánya Kft., Continental Automotive Hungary, Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft., Salgglas Zrt., SEG Automotive Hungary Kft.

Új gazdasági ügyvezető a generátorgyárban

május 15, 2018 0

Ezentúl Uwe Mang, a Bosch korábbi gazdasági ügyvezető igazgatója és a Miskolci Egyetem vendégelőadója tölti be az SEG Automotive magyarországi üzemének új gazdasági ügyvezető igazgatói posztját.

Mega logisztikai központ Miskolcon

február 22, 2018 0

Húszezer négyzetméteres logisztikai központot vett birtokba az autóbeszállítói piac legversenyképesebb indítómotorjainak és generátorainak fejlesztésére és gyártására szakosodott nemzetközi cégcsoport, a SEG Automotive hazai egysége (korábban Bosch). A többek között beltéri GPS-nyomkövető technológiát is felvonultató, a legkorszerűbb innovációkkal ellátott logisztikai központ a legnagyobb egybefüggő csarnok a régióban, ami egyúttal a miskolci gyár a teljes cégcsoporton belüli kiemelt jelentőségét is mutatja.