22 milliós a Skoda

április 24, 2019 0

Április 11-én legyártották a 22 milliomodik Škodát. A mérföldkövet jelentő autó, egy bársony vörös Kodiaq GT, a kínai Csangsában, a SAIC Volkswagen üzemében gördült le a gyártósorról.

Nyugat-Európában veszik a legtöbb Skodát

április 17, 2019 0

A Škoda 307 ezer 600 járművet szállított ki világszerte az első negyedévben. A cseh autógyártó kiszállításai kissé elmaradnak az előző év azonos időszakától (2018 január-március: 316 ezer 700 jármű, -2,9%). Mindezek mellett a cég a piaci részesedését 3,3 százalékkal növelte az azonos időszakban.

Szenvednek a csehek

április 9, 2019 0

Csehországban az első negyedévben éves összehasonlításban 12 százalékkal 59 616-ra csökkent az eladott új személygépkocsik száma – közölte a cseh autóipari szövetség.

4 év alatt 500 ezerig jutott a Superb

április 8, 2019 0

Kvasinyban március 22-én legördült a szerelőszalagról az 500 ezredik harmadik generációs Škoda Superb. A Škoda zászlóshajója 2015 márciusi gyártáskezdete óta új korszakba vezette a márkát, Superb sorozatával vette ugyanis kezdetét a cseh autógyártó történetének legnagyobb modelloffenzívája.

Újabb Skodát gyártanak az oroszok

március 28, 2019 0

A Skoda Karoq-kal egészül ki az orosz piacon a cseh márka által gyártott modellek sora, az új Karoqok Nyizsnyij Novgorodban, a Kodiaq-kal egy soron készülnek majd. Ezt a Skoda egyik elnökségi tagja, Bernhard Mayer jelentette be egy sajtótájékoztató keretében Mlada Boleslávban.

Gyártásban a legújabb Skoda

február 21, 2019 0

Legördült a gyártósorról az első Škoda Scala Mladá Boleslavban. A teljesen új kompakt modell gyártásának megkezdésével egy új technológiai fejezet kezdődött a cseh autógyártó számára: a Scala a márka első modellje, amely a Volkswagen-csoport MQB-A0 platformjára épül.

Felkészül a villamosításra a Skoda

február 18, 2019 0

A Skoda felkészíti magát és környezetét az elektromos mobilitás követelményeinek teljesítésére. 2018-ban a cseh autógyártó 3,4 millió eurót fordított a Mladá Boleslav-i központ belső elektromos infrastruktúrájának bővítésére.

Új szabadidő-autóval bővít a Skoda

január 31, 2019 0

A Škoda új terepjárója a Kamiq nevet kapta. A szó a Kanada északi részén és Grönlandon élő inuit eszkimók nyelvéből származik. Olyan dolgot ír körül, amely – mintha második bőrünk lenne – tökéletesen passzol hozzánk minden helyzetben. Mindez elég indok ahhoz, hogy az új, Európában bemutatkozó crossover modell ugyanazt a nevet kapja, mint a Kínában már korábban debütált terepjáró.

Cseh kocsit vesznek a csehek

január 11, 2019 0

Csehországban tavaly 261 437 új személyautót adtak el, 3,7 százalékkal kevesebbet, mint 2017-ben – közölte a cseh autóipari szövetség.

Skodára esküsznek a horvátok

január 9, 2019 0

Horvátországban tavaly 60 ezer 041 új személygépkocsit adtak el, ami 18,3 százalékkal több, mint 2017-ben volt – közölte a Promocija Plus intézet a horvát belügyminisztérium adataira hivatkozva.

Skoda troli Budapesten

december 9, 2018 0

Csuklós Skoda-Solaris trolibusz érkezett Budapestre, jövő év első félévében pedig tíz szóló és tizenegy csuklós jármű érkezik még a flottába – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Kapkodják a Skodákat

október 30, 2018 0

Világszerte 939 100 gépkocsiját szállította ki szeptember végéig ügyfeleinek a Škoda az idén, 7,8 százalékos növekedést produkálva az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Elkészült a negyedmilliomodik Kodiaq

október 11, 2018 0

A Kvasiny-i üzemben elkészült a 250 ezredik Kodiaq. A Škoda első nagyméretű SUV modelljének, melyet 2016 őszén mutattak be csupán két évre volt szüksége, hogy elérje a negyedmilliós darabszámot. Az idei év első nyolc hónapjában több, mint 100 ezer Kodiaq talált gazdára.

Bringateszt: drágább, mint a Skodám

szeptember 30, 2018 3

A Skoda bicikliket is gyárt, autót már próbáltam eleget, most eljött az ideje egy bringatesztnek is. Karbonvázas hegyikerékpárt tettem próbára.

1 2 3 5