Alig fogy a gázolaj

május 4, 2023 0

Az első negyedévben 10,2 százalékkal kevesebb motorbenzin és 22,4 százalékkal kevesebb gázolaj fogyott Magyarországon, mint az előző év azonos időszakában, az üzemanyag-fogyasztás így átlagosan 18,2 százalékkal csökkent a tavalyi első negyedévhez képest – tette közzé honlapján a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ).

Hiába drágul az üzemanyag, egyre többet autózunk

január 24, 2022 0

Tavaly 3,5 százalékkal több motorbenzin és 6,6 százalékkal több gázolaj fogyott, mint egy évvel korábban, az üzemanyag-fogyasztás így átlagosan 5,4 százalékkal nőtt 2021-ben a megelőző évhez képest a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) adatai szerint.

Bioüzemanyagok Százhalombattáról

március 21, 2021 0

Bioüzemanyag-termelést indított el a százhalombattai Dunai Finomítóban a Mol, az új eljárásban nem utólag keverik a biokomponenst a dízel üzemanyagba, hanem már a gyártás során, a fosszilis alapanyaggal együtt dolgozzák fel a bioalapanyagot – közölte a vállalat.

Egyre olcsóbb lesz a benzin

március 9, 2020 2

Meredeken, közel harmadával csökkent a kőolaj világpiaci ára a határidős jegyzésekben annak nyomán, hogy Szaúd-Arábia csökkentette az árakat, és bejelentette, hogy jelentősen növeli, napi 10 millió hordó fölé, nyersolaj-kitermelését áprilisban.

Megváltoznak az üzemanyagok, kinek jó ez?

augusztus 9, 2019 1

A kormány döntése alapján 2020 januárjától nő a biológiai eredetű összetevők bekeverési aránya a Magyarországon forgalomba kerülő üzemanyagokban – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára.

Műanyagszemétből üzemanyag

július 1, 2019 0

Üzemanyagot készít műanyag hulladékból egy német startup cég, amely bejelentette, hogy hat év kutatás után készen áll a termelés megkezdésére.

Sugárhajtómű-üzemanyag hulladékból

április 8, 2019 0

Mezőgazdasági hulladékból készítenek magas sűrűségű sugárhajtómű-üzemanyagot kínai kutatók, remélve, hogy a fejlesztésük segíthet csökkenteni a légiipar szén-dioxid-kibocsátását.

Nem nő az üzemanyagok jövedéki adója

július 1, 2017 0

Nem változik az üzemanyagok jövedéki adója júliustól, mivel az ásványolaj hordónkénti átlagára a Brent napi jegyzési adatok alapján 50 dollár fölött maradt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által vizsgált időszakban.

Egyre olcsóbb az üzemanyag

június 22, 2017 0

Csökkenti bruttó 2-2 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken, június 13-án a Mol Nyrt.

Rossz hír az autósoknak

május 22, 2017 0

Emeli bruttó 2-2 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán, május 24-én a Mol Nyrt. – értesült piaci forrásokból az MTI.

Drágulnak az üzemanyagok

május 15, 2017 0

Emeli bruttó 2-2 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol.

Drágábban autózunk

április 3, 2017 0

Emelkedik bruttó 5 forinttal a 95-ös benzin és 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi ára szerdán – értesült piaci forrásokból az MTI.

Szombatig várjon a tankolással

március 17, 2017 0

Csökkenti bruttó 5 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 6 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szombaton, március 18-án a Mol Nyrt.

Egyre többet autóznak a magyarok

január 25, 2017 0

Tavaly 5,5 százalékkal, csaknem 3 milliárd 358 millió literre nőtt az üzemanyag-fogyasztás a magyar piacon, ezen belül a gázolaj iránti kereslet 6,4 százalékkal, a benziné pedig 4,1 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz képest.

1 2 3