Két új győri motor a Q8-ban
Az Audi két hathengeres erőforrással bővíti a Q8 motorkínálatát. Mostantól kezdve a Q-család zászlóshajóját egy erőteljes 3.0 TFSI motorral, illetve a 3.0 TDI egy új változatával is rendelhetik az ügyfelek.
Az Audi két hathengeres erőforrással bővíti a Q8 motorkínálatát. Mostantól kezdve a Q-család zászlóshajóját egy erőteljes 3.0 TFSI motorral, illetve a 3.0 TDI egy új változatával is rendelhetik az ügyfelek.
Az Audi Hungaria elkötelezett a régió egészségügyi ellátásának támogatása mellett. Ezúttal a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Balesetsebészeti és Kézsebészeti Osztályának adott át adományt a négykarikás vállalat, amellyel a sebészeti eszközpark bővítéséhez, valamint orvosi kutatási programokhoz járult hozzá.
Januárban 4,4 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint 5,0 százalékkal emelkedett a termelés – jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az Audi Hungaria Zrt. két logisztikai központjának tetején alakítja ki az E.on Hungária Zrt. Európa legnagyobb tetőnaperőmű-parkját jövő év elejéig, mintegy 160 ezer négyzetméteren – tájékoztatott a győri székhelyű motor- és járműgyártó.
Jelentősen, 51 százalékkal nőtt az Audihoz tartozó Lamborghini autók eladása tavaly.
Zell am See városában a Formula E csapatbajnoki címvédő Daniel Abt és a DTM bajnoka René Rast merészkedett versenyautójával a hóra és a jégre, bőven fagypont alatti hőmérséklet mellett. Az Audi Sport színeiben feltűnt a legendás rallyversenyző Walter Röhrl és a szabadstílusú síelés sztárja, Benedikt Mayr is.
A győri Audi Hungaria Általános Művelődési Központban korábban általános, az óvodától a gimnáziumig terjedő oktatás folyt. A 2017-2018-as tanév kezdetével azonban az intézmény képzési kínálata szakképzési tagozattal bővült.
Megállapodott január 30-án délután az Audi Hungaria Zrt. és az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) az idei évi bérekről – tájékoztatta a győri székhelyű vállalat az MTI-t.
A prémium autók szegmense 9,5 százalékkal bővült 2018-ban az új autók magyarországi piacán, ahol az eladott 136 601 személyautóból 12 949 prémium kategóriás volt.
Az Audi újradefiniálta Las Vegasban, a Consumer Electronics Show-n (CES) az autós szórakoztatást.
Az Audi Hungaria stabil termelési eredménnyel zárta a 2018-as évet. A vállalat tavaly ünnepelte fennállásának 25 éves jubileumát, és fontos mérföldköveket ért el: az első győri SUV, az Audi Q3 sorozatgyártásának elindításával, valamint az elektromos motorok gyártásának felfutásával egy új korszakba lépett az Audi Hungaria. Az évet 13 084 munkatárssal zárta a vállalat, amely az Audi Hungaria történetének legmagasabb munkatársi létszáma.
Járműelektronikai áramköri egységeket szállít az Audi számára a dél-koreai Samsung Electronics, a félvezetőáramkör-gyártó konszern.
Az Audi AG Felügyelő Bizottsága 2019. január 1-jétől Bram Schotot választotta a vezetőség elnökévé. Schot már 2018 júniusától megbízott ideiglenes vezérigazgatója volt a vállalatnak, januártól pedig továbbra is ő felel majd az értékesítésért és a marketingért.
Az Audi Hungaria növelte az exkluzívszéria-gyártás kapacitását szerszámgyárában. Az exkluzívszéria-gyártás az Audi- és Volkswagen-konszern exkluzív- és sportmodelljei számára gyárt karosszériaelemeket. A gyártásbővítéshez a vállalat digitális megoldásokat, valamint innovatív, nagy rugalmasságú berendezéseket helyezett üzembe.
A négykarikás vállalat munkatársai idén is bizonyították, hogy adni jó. Az ünnepek közeledtével ismét karácsonyi adománygyűjtést rendezett a vállalat, melynek során összesen több mint két tonna élelmiszer gyűlt össze 2 millió forintot meghaladó értékben.
A kompakt családi SUV a legmagasabb értékelést, vagyis az öt csillagot érdemelte ki a legfontosabb európai autóipari biztonsági teszt (Euro NCAP) próbája során.
Novemberben kevesebb autót értékesített a Volkswagen konszern, mint egy évvel korábban, de ezzel együtt is éves rekord felé tart eladásaival.
Copyright © 2026