Még jobb lett a Toyota C-HR

november 23, 2023 0

Kifejezetten jó vezetni a teljesen megújult Toyota C-HR kompakt szabadidő-autót, amelyből immár csak hibrid készül. 1,8 literes, illetve 2.0 literes változatokban teszteltük, a konnektoros változat 2024 tavaszán érkezik hazánkba.

Rengeteg pénzt termelt a Toyota

november 13, 2023 0

A Toyota japán járműgyártó nyeresége csaknem a háromszorosára nőtt az idei harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest a globálisan eladott járművek számának a növekedésére, illetve annak a hatására, hogy a gyengébb jen növelte a japán autógyártó tengerentúli bevételeit.

Megugrott a Toyota szeptemberi termelése Japánban

november 11, 2023 0

A Toyota Motor japán autóipari konszern szeptemberben 900 ezer 919 járművet gyártott, 1,5 százalékkal többet az egy évvel korábbinál, részben az amerikai és az európai kereslet bővülése hatására.

Top 194 – Ilyen autókat vettek itthon 2023-ban

november 8, 2023 0

A Datahouse adatai szerint 2023 első tíz hónapjában 108 ezer 565 új személygépkocsit és kishaszonjárművet helyeztek forgalomba Magyarországon, 0,6 százalékkal kevesebbet (-679 jármű), mint 2022 ugyanezen időszakában. A márkák között behozhatatlan előnnyel első a Toyota (14 691 jármű), második a Ford (9492 jármű), szorosan a nyomában a Volkswagen (9232 jármű), negyedik a Skoda (9228 jármű), ötödik a Suzuki (9210 jármű). A modellek versenyében a Skoda Octavia vezet, az Év Magyar Autója 2023 díjas esztergomi Suzuki S-Cross a második, harmadik a Suzuki Vitara, negyedik a Kia Ceed, ötödik a Toyota Corolla.

Top 188 – Milyen kocsikat vettünk, mi magyarok?

október 21, 2023 0

A Datahouse adatai szerint 2023 első kilenc hónapjában 98 ezer 339 új személygépkocsit és kishaszonjárművet helyeztek forgalomba Magyarországon, 1,5 százalékkal kevesebbet (-1478 jármű), mint 2022 ugyanezen időszakában. A márkák között magasan az első a Toyota (13 161 jármű), második a Ford (8547 jármű), szorosan a nyomában a Skoda (8496 jármű), negyedik a Volkswagen (8393 jármű), ötödik a Suzuki (8031 jármű). A modellek versenyében a Skoda Octavia vezet, az Év Magyar Autója 2023 díjas esztergomi Suzuki S-Cross a második, harmadik a Suzuki Vitara, negyedik a Kia Ceed, ötödik a Toyota Corolla.

Toyota Prius teszt: versenyezni lehet, taxizni nem

szeptember 30, 2023 0

A megszokott szokatlannál is újszerűbb a Toyota Prius, amelyre végre azt mondhatjuk, hogy jól néz ki. Jól is megy, erős, kényelmes és nagyon takarékos. Közönségsiker lehetne, de ebben magas ára akadályozza.

Top 178 – Milyen autókat vesznek a magyarok?

szeptember 14, 2023 0

A Datahouse adatai szerint 2023 első nyolc hónapjában 87 ezer 534 új személygépkocsit és kishaszonjárművet helyeztek forgalomba Magyarországon, 1,5 százalékkal kevesebbet (-1293 jármű), mint 2022 ugyanezen időszakában. A márkák között magasan az első a Toyota (11 858 jármű), második a Ford (7806 jármű), szorosan a nyomában a Volkswagen (7602 jármű), negyedik a Skoda (7548 jármű), ötödik a Suzuki (6356 jármű). A modellek versenyében a Skoda Octavia vezet, az Év Magyar Autója 2023 díjas esztergomi Suzuki S-Cross a második, harmadik a Kia Ceed, negyedik a Toyota Corolla, ötödik a Suzuki Vitara.

Számítógépes hiba miatt állt le a Toyota

augusztus 30, 2023 0

A Toyota Japánban található 14 autógyárának mind a 28 összeszerelő sora leállt augusztus 29-én a beérkező alkatrészeket kezelő számítógépes rendszer meghibásodása miatt.

Vezettük a frissített Toyota bZ4X villanyautót

augusztus 11, 2023 0

Frissítést követően egész jó villanyautó lett a Toyota bZ4X, csak rövid ideig volt a társam, de nagyon élveztem. Külön öröm, hogy javult a fogyasztása és a 400 kilométeres hatótáv már nem csak ígéret.

Top 165 – Ezeket a kocsikat vesszük idén

augusztus 7, 2023 0

A Datahouse adatai szerint 2023 első hét hónapjában 77 ezer 45 új személygépkocsit és kishaszonjárművet helyeztek forgalomba Magyarországon, 0,2 százalékkal kevesebbet (-189 jármű), mint 2022 ugyanezen időszakában. A márkák között magasan az első a Toyota (10 195 jármű), második a Ford (7090 jármű), harmadik a Volkswagen (6731 jármű), negyedik a Skoda (6653 jármű), ötödik a Suzuki (5370 jármű). A modellek versenyében a Skoda Octavia vezet, az Év Magyar Autója 2023 díjas esztergomi Suzuki S-Cross a második, harmadik a Kia Ceed, a korábbi piacvezető Suzuki Vitara csak az ötödik, megelőzte a Toyota Corolla.

Hét autót jelölt a Toyota és a Lexus

augusztus 2, 2023 0

A Toyota és a Lexus márkák hazai importőre ezúttal is élen járt a nevezésben, a prémium márka az RZ villanyautót, az új LBX hibridet, valamint a különleges LM modellt jelölte, a hazai piacon vezető tömegmárka a C-HR kis szabadidő-autóval (városi autók), a frissített Hilux pickuppal, az áttervezett Land Cruiser terepjáróval és a teljesen megújult Prius modellel vesz részt a megmérettetésben.

Rákapcsoltak a cseh autógyárak

július 26, 2023 0

Csehországban az első fél évben 738 ezer 454 személygépkocsit gyártottak, 21,7 százalékkal többet, mint egy évvel korábban – közölte a cseh autóipari szövetség.

Top 163 – Íme, a magyarok kedvenc autói 2023-ban

július 17, 2023 0

A Datahouse adatai szerint 2023 első félévében 68 ezer 339 új személygépkocsit és kishaszonjárművet helyeztek forgalomba Magyarországon, 2,4 százalékkal többet (1630 jármű), mint 2022 első félévében. A márkák között magasan az első a Toyota (9007 jármű), második a Ford (6236 jármű), harmadik a Volkswagen (5964 jármű), negyedik a Skoda (5566 jármű), ötödik a Suzuki (4887 jármű). A modellek versenyében a Skoda Octavia vezet, az Év Magyar Autója 2023 díjas esztergomi Suzuki S-Cross a második, harmadik a Kia Ceed, a negyedik helyen kapaszkodik a Suzuki Vitara.

Összeborul a Daimler Truck és a Toyota

június 30, 2023 0

A Daimler Truck Holding érdekeltségébe tartozó két japán leányvállalat és a Toyota száz százalékos tulajdonában lévő Hino Motors teherautógyártó megállapodott arról, hogy közös holding alá szervezik a haszongépjármű-gyártást Japánban, és a létrejövő új céget a tokiói értéktőzsdére is bevezetik – jelentették be.

Nagyot nőtt a Toyota nyeresége

június 8, 2023 0

A Toyota japán járműgyártó működési nyeresége 35 százalékkal nőtt a cég március végén lezárt utolsó pénzügyi negyedévében az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

Világelső a Toyota

május 20, 2023 0

A Toyota Motor Corporation és leányvállalatai, a Daihatsu és a Hino a március végével záródott 2022-es pénzügyi évben együttesen rekordszámú járművet gyártottak és értékesítettek világszerte.

1 2 3 12