Bioüzemanyagok Százhalombattáról

március 21, 2021 0

Bioüzemanyag-termelést indított el a százhalombattai Dunai Finomítóban a Mol, az új eljárásban nem utólag keverik a biokomponenst a dízel üzemanyagba, hanem már a gyártás során, a fosszilis alapanyaggal együtt dolgozzák fel a bioalapanyagot – közölte a vállalat.

Bioüzemanyag Schwechatról

március 10, 2021 0

Újfajta bioüzemanyagot készül gyártani 2023-tól az osztrák OMV olajipari konszern a schwechati finomítóban épülő kísérleti üzemben.

Hulladékból bioüzemanyag

október 23, 2019 0

A Seat 2023-ig vesz részt az Európai Bizottság által nemrég jóvá hagyott Life Landfill bioüzemanyag projektben, amelynek célja megújuló gáz előállítása az önkormányzati hulladéklerakókból. A cél a hatékonyabb gazdálkodás elérése azáltal, hogy biometánt nyernek egy helyi, bőséges energiaforrásból. A projektet más partnerekkel együtt fejlesztik az elkövetkező négy évben, és teljes költségvetése 4,6 millió euró, amelynek 55 százalékát az Európai Bizottság finanszírozza.

Megváltoznak az üzemanyagok, kinek jó ez?

augusztus 9, 2019 1

A kormány döntése alapján 2020 januárjától nő a biológiai eredetű összetevők bekeverési aránya a Magyarországon forgalomba kerülő üzemanyagokban – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára.

Bioüzemanyag-nagyhatalom lehetünk

június 25, 2019 0

Magyarországon és a visegrádi régióban is jelentős a kiaknázatlan kapacitás a szántóföldi növények és más biomassza energetikai hasznosítása terén, olyannyira, hogy hazánk a térséggel együtt akár a bioüzemanyag-ipar világviszonylatban is vezető országává válhat – írta a Magyar Nemzet.

Fenntartható repülőgép-üzemanyagot előállító üzemet hoznak létre

június 5, 2019 0

A KLM légitársaság kiemelten elkötelezett a fenntarthatóság mellett, és vállalja, hogy a következő tíz évben 75 000 tonna fenntartható üzemanyagot vásárol évente. A projekt egyik partnere, a fenntartható repülőgép-üzemanyag gyártásában világelső SkyNRG vállalta, hogy létrehozza Európa első ilyen üzemanyagot gyártó üzemét a hollandiai Delfzijlben.

Magyar segítséggel dolgoztak ki új bioüzemanyag-előállítási módot

január 22, 2019 0

Belga kutatók a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Energiatudományi Kutatóközpont (EK) munkatársainak közreműködésével olyan újszerű bioüzemanyag-előállítási módszert dolgoztak ki, amely az ehető alapanyagok (kukorica, növényi olajok) helyett cellulózból indul ki és teljesen beépíthető a jelenleg működő olajfinomítói folyamatokba. A kutatók eredményeit a Nature Energy folyóirat is közölte.

Dízel helyett e-dízel

november 26, 2017 0

Az Audi lépésről lépésre szisztematikusan építi e-üzemanyag stratégiáját. Az Ineratec GmbH. és az Energiedienst Holding AG partnerekkel közösen a vállalat egy új kísérleti létesítmény létrehozását tervezi, amely a svájci Aargau kantonban található Laufenburgban jönne létre az e-dízel gyártására. A szükséges energiát most először megújuló forrásból, vízenergia segítségével biztosítják. A tervezett létesítmény éves kapacitása eléri a közel 400 000 litert.

Kávézacc hajthat londoni buszokat

november 24, 2017 0

Kávézaccból készített üzemanyag hajthat több londoni buszt is – közölte a Royal Dutch Shell olajipari vállalat és a Bio-bean tiszta energiatechnológiával foglalkozó cég.

Több bionafta, kevesebb korom

március 29, 2017 0

A bioüzemanyagok használata 50-70 százalékkal csökkenti a repülőgépek koromkibocsátást – mutatta ki az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) szakembereinek német és kanadai kutatókkal közös végzett tanulmánya, amelyet a Nature című tudományos folyóiratban mutattak be.

Mesterséges fotoszintézissel bioüzemanyag

június 6, 2016 0

Mesterséges fotoszintézissel állítottak elő bioüzemanyagot a Harvard Egyetem kutatói, az általuk létrehozott technológia drasztikusan csökkentheti a bioüzemanyagok előállításához szükséges tömeges méretű növénytermesztést, hatékony eszköz lehet a klímaváltozás elleni harcban.