A320-hoz is készülnek alkatrészek Egerben

március 10, 2017 0

A RUAG Aerostructures cég új egri repülőgépalkatrész-gyárában az Airbus és a Bombardier gépeihez készítik majd a géptörzsek középső részét, a szárnyvégeket, és a repülőgépek burkolatát – mondta Alexander Toussaint, a RUAG Aerostructures divízióvezetője Egerben, az üzem megnyitóján.

Ésik Robert: minden eddiginél több működő tőke érkezett Magyarországra

február 19, 2017 0

Minden eddiginél több külföldi működő tőke érkezett Magyarországra 2016-ban a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) támogatásával, és már látható, hogy az idei első negyedév is jól alakul majd. Az ügynökség idén olyan cégeket szeretne Magyarországra vonzani, amelyek jövőt álló technológiát és magas hozzáadott értéket teremtő munkahelyeket hoznak létre – mondta Ésik Róbert, a HIPA elnöke.

Németország évek óta a legnagyobb tőkebefektető Magyarországon

november 28, 2016 0

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) és a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) által közösen szervezett Konjunktúra-Fórum 2016 célja a két ország hagyományosan szoros és sikeres gazdasági együttműködését érintő jövőbeni fejlesztési lehetőségek és irányok megvitatása volt.

11 magyar beszállító kaphat munkát a Samsungtól

szeptember 1, 2016 0

A Samsung legújabb beruházása Gödön a magyar beszállítók számára is kedvező lehet, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) 117 vállalatot azonosított be és ajánlott a befektetőknek, ebből 11 kapott magas besorolást, így jó eséllyel a gödi gyár beszállítója lehet, és hét vállalattal már folynak az egyeztetések – mondta a HIPA elnöke.