Nincs vírus, élénkül az autópiac
Szeptemberben már sorban a hatodik egymást követő hónapja emelkedtek az autóeladások Kínában az autógyártók szakmai képviseleti szervezete, a CAAM közleménye szerint.
Szeptemberben már sorban a hatodik egymást követő hónapja emelkedtek az autóeladások Kínában az autógyártók szakmai képviseleti szervezete, a CAAM közleménye szerint.
Prémium kategóriás elektromos autók gyártására lép együttműködésre kínai partnervállalatával az Audi AG – jelentette be a német autógyártó.
A járműiparág tavaszi leállása után a negyedik negyedévben majdnem minden járműipari vállalat kapacitásának határait megközelítő szinten termel majd az országban – jelentette ki az MTI-nek adott nyilatkozatában a Magyar Gépjárműipari Egyesület (MAGE) elnöke.
Beszállítói lánc fejlesztésére nyert az ACPS Automotive Kft. konzorciumban 1,89 milliárd forint európai uniós támogatást, infrastrukturális, informatikai és szervezetfejlesztésre, valamint gyártó eszközök beszerzésére, a beruházás értéke 3,79 milliárd forint – közölte a konzorcium vezetője, az ACPS Automotive Kft.
Fennmaradhat az erős forgalom a mezőgazdasági gépek piacán az őszi hónapokban, miután szeptemberben 40 százalékkal több új traktort és 17 százalékkal több mezőgazdasági pótkocsit helyeztek forgalomba, mint tavaly ilyenkor.
Elkészült a zalaegerszegi tesztpálya okosvárosának teljes úthálózata, továbbá az autóút- és autópálya-szakasz aszfaltozása, így 73 százalékos készültségen áll a kivitelezés – közölte pénteken a helyszínen a ZalaZone járműipari tesztpálya miniszteri biztosa.
Szeptemberben az új autóknál 18,6 százalékos, a furgonoknál pedig 43,9 százalékos volt az eladások éves emelkedése. Bár ez fordulatot jelent a korábbi hónapok negatív eredményeihez képest, a korábbi adatokat nézve mégsem számítanak kiugrónak – derül ki a Magyar Lízingszövetség összefoglalójából.
A Mesterséges Intelligencia (MI) stratégia egyik kiemelt célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások (kkv) termelékenysége 2030-ig mintegy 26 százalékkal nőjön az MI technológiáknak köszönhetően; az alkalmazások használatának széles körű ösztönzése érdekében megalakul az MI Innovációs Központ, a Nemzeti MI Lab pedig a kutatói munkában kap szerepet – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
A BMW Brilliance Automotive senjangi üzemének gyártósoráról legurult a bajor prémiumgyártó tisztán elektromos meghajtású Sports Activity Vehicle modelljének első példánya.
A Suzuki Motor Corporation kifejlesztette a világ első, hajómotorokra szerelhető mikroműanyag gyűjtő eszközét.
Herbácskóová Anita lett a Magyar Suzuki Zrt. Emberi Erőforrás és Társasági Támogatások terület vezetője. A szakember felel a vállalat öt külföldi kirendeltségének HR ügyeiért is.
Megállapodást írt alá a Tungsram világítástechnikai cég és a veszprémi Pannon Egyetem, melynek eredményeként szélesedik az együttműködés a kutatás-fejlesztés, az oktatás és az energetikai pályázatok terén az aláírók között.
Elektromos kamiont állított szolgálatba az Audinak szállítást végző, győri logisztikai vállalkozás, az Innovatív-cégcsoport; Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a járművet bemutató, győri sajtótájékoztatóján európai és globális összevetésben is egyedülállónak nevezte a fejlesztést, hiszen sehol máshol nem fejlesztettek még, és nem állítottak ipari hasznosítási szolgálatba 40 tonna össztömegű, teljesen elektromos kamiont.
A koronavírus járvány után szeptemberben az idén első alkalommal fordult növekedésbe az előző évihez képest a forgalomba helyezett új autók száma Németországban a szövetségi gépjármű nyilvántartó hivatal, a Kraftfahrt-Bundesamt (KBA) jelentése alapján. Az átlagos szén-dioxid-kibocsátás annak ellenére is csökkent, hogy növekedett a legnépszerűbb személygépkocsi kategóriában, a SUV kategóriában fogalomba helyezett autók száma.
A Starters E-Components Generators Automotive Hungary Kft., (Sega) gyárában elkészült a 75 milliomodik önindító.
A koronavírus-járvány ellenére, amennyiben nem romlanak tovább a gazdasági körülmények, megközelítheti 2019-es eladási eredményeit Magyarországon a BMW – mondta Maciej Galant, a BMW Group Magyarország ügyvezető igazgatója a márka 5-ös sorozatának bemutatóján.
Szeptemberben, amikor megkezdődött az iskola és bedurrant a koronajárvány Magyarországon, számos nagyon drága luxus- és sportautó talált gazdára. Nézzük, milyen autókat vettek a leggazdagabb magyarok.
Copyright © 2025