Suzuki, Ford, Skoda a sorrend
Az új személyautók eladása 12,6 százalékkal nőtt Magyarországon februárban az előző év azonos időszakához képest, a forgalomba helyezett új személygépjárművek száma 11 227-re emelkedett – közölte a Carinfo.hu.
Az új személyautók eladása 12,6 százalékkal nőtt Magyarországon februárban az előző év azonos időszakához képest, a forgalomba helyezett új személygépjárművek száma 11 227-re emelkedett – közölte a Carinfo.hu.
Az Aston Martin sportautógyártó tavalyi adózás előtti vesztesége 7 százalékkal csökkent elsősorban a tavalyi tőzsdei bevezetéssel kapcsolatos 136 millió font egyszeri kiadás miatt.
Az Európai Elektromobilitás Szövetség (AVERE) adatai szerint tavaly rekordszámú, összesen 386 ezer darab tisztán elektromos hajtású személygépkocsi talált gazdára Európában, ami a kontinensen értékesített új autók 2,5 százaléka.
Nagy-Britanniában jelentősen, éves szinten több mint 18 százalékkal csökkent az autógyártás januárban, és ezzel már a nyolcadik egymást követő hónapban mértek visszaesést.
Átadták az Év befektetője díjakat, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elismeréseit nyolc vállalat kapta meg a 2018-ban megvalósított kiemelkedő technológiai fejlesztéseiért.
Mintegy egymilliárd forintos beruházással bővíti pécsi telephelyét és gyártókapacitását a főként fémmegmunkálással foglalkozó Lemeztechnika Gyártó, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
A Volvo Cars 180 kilométer/órában korlátozza 2020-tól minden új autója végsebességét, kihangsúlyozva a gyorshajtás veszélyeit.
A Subaru japán autógyár világszerte 2,27 millió autót hív vissza szervizekbe javításra a féklámpa-kapcsoló meghibásodásának megelőzésére – derül ki az autógyár által a tokiói közlekedési minisztériumnak benyújtott közleményből.
Tovább fejleszti autóipari elektronikai alkatrészeket gyártó hatvani telephelyét a Bosch-csoport, a technológiák és szolgáltatások vezető nemzetközi szállítója. A Robert Bosch Elektronika Kft. 9,6 milliárd forintos beruházása keretében a vállalat új, korszerűbb gyártást szolgáló eszközöket szerez be.
A kelet-romániai Jászvásáron üzembe helyeztek egy nagysebességű elektromos töltőállomást, amely része a Moldvát és Erdélyt összekötő útvonalra tervezett elektromos töltőegység-hálózatnak – közölte Mol Románia.
Egyesíti erőit az önvezető járműtechnológia fejlesztésében a prémium kategóriában egymás konkurenseinek számító két német autógyártó vállalat, a BMW és a Daimler.
Tavaly 36 százalékkal növelte elektromos autó eladásait a francia Renault autógyártó. Európában már 200 ezer, Franciaországban pedig 100 ezer elektromos Renault modell van forgalomban.
Az Opel-Vauxhall modelleknek köszönhetően növelte eladásait tavaly a francia PSA autóipari konszern. Jórészt az Opel-Vauxhall jövedelmezővé tételének tulajdoníthatóan negyven százalékkal nőtt a PSA nyeresége a konszern honlapján közzétett éves eredménybeszámoló alapján.
Tavaly is meghaladta a 190 ezret a kecskeméti Mercedes-gyárban készült autók száma, a teljes magyarországi értékesítése pedig megduplázódott 2015-höz képest. A Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezető igazgatója a vállalat budapesti sajtótájékoztatóján közölte, hogy a Mercedes autók gyártója, a stuttgarti székhelyű Daimler AG tavaly világszerte 3,4 millió járművet adott el 2018-ban.
Csökkent tavaly a BASF profitja, a világ legnagyobb vegyipari konszernje 4,7 milliárd euró nettó profitot könyvelt el, ami 22,6 százalékos visszaesés az előző évhez képest. A bevétel 2 százalékkal 62,7 milliárd euróra nőtt.
A negyedik negyedévben az előző negyedévi csökkenéssel kialakult szinten stagnált a gazdaság teljesítménye Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis végleges adatai alapján.
A nagyvárosi közlekedés optimalizálását célzó megoldások egyre növekvő piacán új szereplő mutatkozik be: a BMW Group és a Daimler AG által közösen működtetett öt mobilitási szolgáltatás már most világszerte mintegy hatvanmillió ügyfél mindennapjait könnyíti meg. A világszerte több mint ezer új munkahelyet teremtő, közös vállalkozás újabb fontos lépést jelent a tisztán elektromos meghajtású, nagymértékben automatizált, személyre szabott mobilitás korszaka felé vezető úton.
Copyright © 2025