Fejlesztett a kiskunfélegyházi beszállító
Fejlesztette gyártókapacitását a kiskunfélegyházi Torus Acéltermékgyártó Kft., az 550 millió forint összegű eszközbeszerzés az európai unió támogatásával valósult meg – tájékoztatta a társaság az MTI-t.
Fejlesztette gyártókapacitását a kiskunfélegyházi Torus Acéltermékgyártó Kft., az 550 millió forint összegű eszközbeszerzés az európai unió támogatásával valósult meg – tájékoztatta a társaság az MTI-t.
Letették a Kontaset Vázszerkezet Gyártó és Szolgáltató Kft. (Kontaset Kft.) és a kínai T&S Communications Co. Ltd. együttműködésével megvalósuló optikai kábel és csatlakozó üzem alapkövét a cserkeszőlői ipari parkban. Az 1,2 milliárd forint értékű zöldmezős beruházás részben európai uniós forrásból valósul meg.
A dél-koreai SK Innovation a komáromi ipari parkban 97,5 milliárd forintos beruházással hozza létre az elektromos autókban használható akkumulátorokat gyártó üzemét – mondta a külgazdasági és külügyminiszter az építkezés ünnepélyes indításán. Szijjártó Péter hozzátette, a gyár kapacitásának első ütemében 410 új munkahelyet teremt, a kormány a beruházást 8,17 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásban részesítette.
Összesen 2,5 milliárd forint értékű fejlesztést valósított meg Tamásiban az autóalkatrész-gyártásban érdekelt metalPRO Hungary Kft. és az FHL Björn Hungary Kft., az egymással beszállítói viszonyban lévő két kkv ezáltal jelentősen növeli termelő kapacitását és dolgozói létszámát.
Székesfehérváron bővít az Arconic-Köfém Kft, amely 35 milliárd forint értékű új, 17 ezer négyzetméteres gyártócsarnokot épít. A beruházás 200 új munkahelyet teremt.
Közel öt évtizede, az 1970-es évek elején kezdődött el az adatok hamisítása a Kobe Steel japán fémipari konszernél és több mint hatszáz ügyfélnek szállítottak valótlan minőségi bizonyítvánnyal rendelkező termékeket – derült ki a négy hónapig tartó külső vizsgálat során.
Az Apollo forgalomba hoz egy teljesen új nyári gumiabroncsot, Apollo Aspire XP néven. Az abroncsot hazánkban gyártják.
A miskolci Takata-gyár rövid története igazi sikersztori. Néhány év alatt a vállalat a japán autóbiztonság-technológiai vállalat egyik fejlesztési központja és egyik legnagyobb európai gyártóhelye. Képeink betekintést nyújtanak annak az üzemnek az életébe, amelynek termékei autóban ülők százmillióit óvja minden nap.
Növelte árbevételét és megőrizte eredményességét 2017-ben a kábelkonfekcionálással foglalkozó bonyhádi Kabelit Kft. – közölte az elsősorban osztrák piacra dolgozó cég ügyvezető igazgatója.
Új gyárat nyitott az autóipari alkatrész és alapanyag beszállító thyssenkrupp Component Technology Jászfényszarun. Karsten Kroos, a thyssenkrupp Component Technology üzletágának vezérigazgatója a gyár avatásán hangsúlyozta, hogy Magyarország az európai autóipar egyik fontos szereplőjévé vált az elmúlt években, tavaly mintegy 480 ezer autó készült itt.
Több mint 510 millió forintos beruházással, fele részben európai uniós forrásból bővíti termelési kapacitását és telephelyét a pécsi Somapak Csomagolástechnikai Gépgyártó Kft.
Több mint tizenöt százalékkal növelte árbevételét 2017-ben a fémalkatrészgyártó dunaföldvári Váradi Metal Kft., amely tavaly saját forrásból valósított meg százmillió forintos fejlesztést – közölte a cég ügyvezető igazgatója az MTI-vel.
Holtjátékmentesen működő ülésháttámla-állító termékcsaládot fejlesztettek ki a mezőlaki Adient autóipari cégnél, az összesen 2 milliárd 850 millió forintból új gépeket is terveztek, illetve gyártottak a termeléshez – közölte az Adient mezőlaki gyárának igazgatója.
A kanadai hátterű Linamar Hungary Zrt. 8,64 milliárd forintos beruházásával három vidéki helyszínen kétszáz új munkahelyet teremt, 119-et Orosházán, 71-et Békéscsabán és tízet Gyöngyösön – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Januárban 139,4 millió tonna volt a világ acéltermelése, ami 0,8 százalék növekedés tavaly januárral összevetve – közölte a nemzetközi acélipari szövetség (The World Steel Association – worldsteel).
A vállalati tanműhelyek hosszú távon is biztosíthatják a vállalkozások számára a munkaerő utánpótlását, ami a mai gazdasági környezetben egyértelmű versenyelőnyt jelent – hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter Győrben, a Nemak Győr Alumíniumöntöde Kft. 420 millió forintból megvalósult duális képzési központjának átadásán. A kormány 180 millió forinttal támogatta a beruházást.
A Rába Járműipari Holding Nyrt. árbevétele tavaly 2,8 százalékkal, 43,8 milliárd forintra nőtt, noha a negyedik negyedévben elért 13 milliárd forint 4,6 százalékkal elmaradt az előző év hasonló időszakának árbevételétől – ismerteti a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Copyright © 2026