Mesterséges intelligencia a BMW-nél
A müncheni központú vállalatcsoport a sorozatgyártás egyre több területén kamatoztatja az intelligens technológiát, amely leveszi a munkatársak válláról az ismétlődő feladatok terhét.
A müncheni központú vállalatcsoport a sorozatgyártás egyre több területén kamatoztatja az intelligens technológiát, amely leveszi a munkatársak válláról az ismétlődő feladatok terhét.
A Bridgestone olyan speciális rengéscsillapító technológiát szállított a Tokiói Olimpiai és Paralimpiai Játékok két újonnan épült helyszínéhez, amely a földrengések hatásai ellen védi az épületeket. A két épület, a Tokyo Aquatics Centre, az úszás, a műugrás és a műúszás versenyeknek, az Ariake Arena pedig a röplabda és a kerekesszékes korsárlabda versenyeknek ad majd otthont. Mivel ezeken az eseményeken több tízezer szurkoló vesz majd részt, a Tokióban gyakori földrengésekkel szembeni védelmük kiemelten fontos.
Az emberi agy és a számítógép közötti érintkezési felületet, vagyis interfészt fejlesztő startupjának eddigi munkáját mutatta be Elon Musk San Franciscóban.
A repülőgép üzletág jó teljesítményének köszönhetően a vártnál nagyobb mértékben növekvő nyereséggel zárta a második negyedévet a Honeywell International Inc.
Kétszeresére bővítette termelési kapacitását több mint 1 milliárd forintos beruházással az elsősorban PVC-granulátumokat és -porkeverékeket gyártó Szeplast Zrt. – tájékoztatta a szegedi székhelyű cég az MTI-t.
A konjunkturális lassulás miatt a rövidített munkaidős foglalkoztatás részarányának a növekedését várja a német feldolgozóipar kulcsfontosságú területein, az autóiparban, a gépiparban és a vegyiparban a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézete.
A modern autóiparban használt technológiák, rendszerek és alkatrészek globális piacvezető beszállítójaként a Denso a világ vezető autógyártóit, köztük a Toyotát látja el termékeivel, amely egyébiránt 33,3 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik az autóipari beszállítóban.
Elsősorban az autóipar keresletcsökkenése miatt Kínában visszaesett az ipari robotok eladása tavaly.
Elektromos mobilitási és robotjármű-technológiai együttműködésre, valamint a felmerülő fejlesztési költségek megosztására készül a német Volkswagen AG és az amerikai Ford Motor autóipari konszern a cégek vezérigazgatói, Herbert Diess és Jim Hackett New Yorkban tett bejelentése szerint.
A japán tulajdonú Toray Industries Hungary Kft. lítium akkumulátorokhoz használt szeparátor filmet előállító üzemet épít 127 milliárd forintos ráfordítással Nyergesújfalun. A beruházás 188 új munkahelyet teremt. Ezek nagy része felsőfokú, mérnöki végzettséget igényel, ezért a kormány a befektetéshez 4,7 milliárd forint támogatást nyújtott.
Rövid távon 45 milliárd forint értékű beruházásra készülnek bajorországi vállalatok Magyarországon – mondta el Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Münchenben, ahol bajor cégek vezetőjével is tárgyalt.
A munkaerő-elvándorlás megelőzése érdekében a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ) szerint jövőre legalább 15 százalékos bérfejlesztés szükséges a Volán társaságoknál. A regionális közlekedési központok körülbelül 18 ezer embert foglalkoztatnak.
Jelentős, 3,32 százalékos veszteségben zárta a kereskedést a BASF német vegyipari cég a frankfurti tőzsdén július 9-én a vállalat által kiadott profitfigyelmeztetés hatására.
A kiterjedt algavirágzás óriási ökológiai és gazdasági terhet jelent, az így keletkező hatalmas mennyiségű biomassza azonban a jövőben bioműanyagok, biogáz vagy bioetanol nyersanyagforrásaként is hasznosítható.
Nőtt a német ipari termelés májusban havi szinten az elemzők által várt csökkenés helyett.
A Continental technológiai vállalat és a Vodafone telekommunikációs csoport Barcelonában mutatta be közösen innovációs együttműködésük első eredményeit és demonstrálták, hogyan lehet az új kommunikációs technológiákkal évente több száz balesetet megelőzni.
A Continental a technológia három területén is formálni fogja a következő húsz év mobilitási ökoszisztémáját: alternatív vezetési rendszerek, önvezetés, és interkonnektivitás, amely a felhőt és az adatkezelést is magában foglalja.
Copyright © 2026