Részben magyar alkatrészekből készülnek az új IC+ kocsik

november 25, 2016 0

Húsz nemzetközi forgalomra alkalmas, IC+ vasúti személykocsi gyártását készíti elő a MÁV-Start Zrt. A 200 kilométer/órás sebességre képes járművekhez szükséges forgóváz és fékrendszer alkatrészcsomagok együttes beszerzésére kiírt közbeszerzési eljáráson a Siemens Zrt. és a Knorr-Bremse konzorciumának ajánlata bizonyult a legjobbnak. A felek bejelentése szerint az eszközöket részben Magyarországon gyártják majd. A Siemens-Knorr Konzorcium az alkatrészcsomagok szállítását 2017 áprilisában kezdi.

Nehéz helyzetbe kerülhetnek a beszállítók

november 25, 2016 0

A járműipari elektromosítás és digitalizáció miatt kevesebb, de magasabban képzett alkalmazottra lesz szüksége a harmadik legnagyobb német ipari ágazatnak, az autógyártásnak.

Tízmilliárdos fejlesztés Budapesten

november 24, 2016 0

Három év alatt tízmilliárd forint értékben fejleszti budapesti üzemét a Siemens Zrt., egyúttal több mint 150 magasan képzett műszaki szakembert vesz fel a telephelyre – jelentette be Dale A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója. A hat hektáron elterülő Siemens Power and Gas budapesti, Késmárk utcai üzeme gáz- és gőzerőművekbe gyárt turbinalapátokat és nagy méretű acélkomponenseket.

Helyreállt a termelés a kecskeméti Mercedesnél

november 24, 2016 0

A Vasas Szakszervezeti Szövetség újabb eredménytelen bértárgyalását követően három munkaterületen, hatvan dolgozó tartott kétórás sztrájkot csütörtök hajnalban a kecskeméti Mercedes-gyárban. A termelés a munkabeszüntetést követően helyreállt.

2610,7 milliárd forintra növelte árbevételét az Audi Hungaria

november 24, 2016 0

Nyolc és fél százalékkal, 5255,3 milliárd forintra nőtt tavaly 2014-hez képest a Győr-Moson-Sopron megyei cégek nettó árbevétele, amelynek több mint hetven százaléka a feldolgozóiparban, ezen belül járműgyártásban keletkezett – hangzott el a megye legnagyobb vállalkozásainak adatait tartalmazó kiadvány győri bemutatóján.

Opel Insignia teszt: nyugdíj előtt

november 24, 2016 0

A búcsú előtti évben kipróbáltuk az Opel Insignia ötajtós változatát. Izmos dízelmotor hajtja, üzleti felszereltséggel kényeztet, felnijei 20 hüvelykesek.

Kötelező szervizkönyv Németországban

november 23, 2016 0

Alsó-Szászország német tartomány kötelezővé tenné a járművek szervizkönyvét a valós futásteljesítmény nyomon követése érdekében – számolt be az Automobilwoche német autóipari hírportál.

Mozdulatelemzőt alkalmaz az Audi Hungaria

november 23, 2016 0

Az Audi Hungaria új eszközt állított az ergonómia szolgálatába: a világviszonylatban is egyedülálló mozdulatelemző rendszer digitalizálja az emberi mozgást, mely segíti a nem ergonomikus mozdulatok felismerését, így lehetővé teszi a munkahelyek és munkafolyamatok ergonómiai szempontok szerinti kialakítását, optimalizálását.

Magyar autókrónika

november 23, 2016 0

A hazai járműipar 111 éves történetét feldolgozó Magyar autókrónika ipartörténeti és adósságtörlesztő korkép, amely magyar mérnökökről, tervezőkről, konstruktőrökről szól, azokról, akik tevékenységükkel elismerést szereztek és öregbítették hazánk jó hírét a világban.

Trump otthon tartja az autóipart

november 23, 2016 0

Donald Trump megválasztott amerikai elnök videoüzenetet tett közzé, amelyben kifejti, hogy első hivatali napján milyen fontos döntéseket hoz majd.

Kaméleon az Audi gyárban

november 23, 2016 0

Az Audi Tech Day nem amatőröknek való. Úgy záporoznak az ipar 4.0, digitalizáció, együttműködő robot, startup, 3D nyomtatás, modularitás, taktidő, smart factory, lézer, hozzáadott valóság, okos szemüveg, big data, data lake, CKD, munkatárs irányítás kifejezések, mint egy Calgary Flames Vancouver Canuks hokimeccsen a pofonok. Ingolstadtban jártunk, okos gyártást láttunk.

Chevrolet Bolt az év zöld autója

november 22, 2016 0

A nagyközönség előtt is megnyitotta kapuit a Los Angeles-i Autószalon, amelyet az amerikai gyártók tanulmányautói mellett az európai cégek világpremierjei jellemeznek az idén.

Szerdától drágábban autózhatunk

november 22, 2016 0

Emeli bruttó 5 forinttal a gázolaj és 4 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát november 23-án, szerdán a Mol Nyrt.

Minden nyolcadik autóipari munkahely veszélyben van

november 22, 2016 0

Az elektromos mobilitás terjedése több tízezer autóipari munkahelyet veszélyeztet Németországban – írja a Bild am Sonntag lapban megjelent cikkében Ferdinand Dudenhöffer, a duisburgi egyetem professzora, a CAR autóipari kutatóintézet vezetője.

Még ingyen tankolhatnak a villanyautósok

november 22, 2016 0

Várhatóan 2017 végére elkészíti a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az elektromos autók által vételezhető áram árszabályozását – írta az NGM tájékoztatására hivatkozva a Világgazdaság.

Csökkent az orosz autógyártás

november 22, 2016 0

Oroszországban 911 ezer autó készült az idei első tíz hónapban, ami 10,9 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.

1 471 472 473 474 475 532