Szeretik a Mercedest a magyarok

február 12, 2021 1

Tavaly ismét elérte a 2019-es rekorderedményt a Mercedes-Benz Hungária Kft., 4500 forgalomba helyezett személyautóval – közölte a cég a 2020-as autóeladási adatok alapján.

Exkluzív közös teszten három magyar autó: Audi, Mercedes-Benz és Suzuki

október 30, 2020 0

Az Év Magyar Autója díjak történetében először szerepel mindhárom hazai autógyár terméke a nevezettek között. Meghajtottuk az Év Magyar Autója 2021, illetve az Év Zöldautója 2021 díjakra a nyár közepétől csakis nálunk gyártott plug-in hibrid CLA modellt, az Év Magyar Autója 2021 díjra, illetve a Magyar Év Autója 2021 díjra (szabadidő-autók kategória) nevezett lágy hibrid esztergomi Suzuki Vitarát, az Év Magyar Autója 2021 díjra jelölt lágy hibrid Audi Q3 Sportback szabadidő-autót, amelyet még a gyári tesztpályán is vezettük.

Hibridek Kecskemétről

augusztus 8, 2020 0

Újabb mérföldkőhöz érkezett a kecskeméti Mercedes-Benz gyár: legördült a gyártószalagról az első hibrid autó.

Két kategóriában jelöli a hibrid CLA-t a Mercedes-Benz

július 31, 2020 0

Az Év Magyar Autója díjak történetében először szerepel mindhárom hazai autógyár terméke a nevezettek között. Ezúttal valóban kiderül, hogy a zsűri szerint melyik a legmagyarabb autó 2021-ben. A kecskeméti Mercedes-gyár az Év Magyar Autója 2021, illetve az Év Zöldautója 2021 díjakra a nyár közepétől csakis nálunk gyártott plug-in hibrid CLA modellt jelölte.

Íme, a legújabb magyar Mercedes

június 27, 2019 0

Néhány hónappal a CLA Coupé után a testvérmodell, az új CLA Shooting Brake első sorozatgyártott példánya is legördült a gyártószalagról a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában. Az új kompakt modellek bevezetésének sorozata, amely 2018 áprilisában Rastattban, az új A-osztály sorozatgyártásának elindításával kezdődött, a CLA Shooting Brake-kel most egy új mérföldkőhöz ért.

Íme, az új kecskeméti szépség

március 13, 2019 0

Genfben bemutatkozott az új Mercedes-Benz CLA Shooting Brake, mely elődmodelljéhez hasonlóan szintén a kecskeméti gyárban készül. A modell piaci bevezetése 2019 szeptemberében történik meg.

Gyártásban a legszebb magyar Mercedes

február 27, 2019 0

Továbbra is a kecskeméti Mercedes-Benz gyár marad a CLA bölcsője: a 2013-ban piacra dobott CLA Coupé nagy sikere után most a kompaktautó-modell második generációjának gyártása veszi kezdetét, elődjéhez hasonlóan kizárólagosan Kecskeméten.

Íme, a legújabb magyar autó – szebb, mint valaha

január 9, 2019 6

A CES keretein belül bemutatkozott az új, hazánkban gyártott Mercedes-Benz CLA Coupé, mely figyelemfelkeltő formatervvel és rendkívül intelligens megoldásokkal érkezik. Az MBUX belső tér asszisztenstől kezdve, amely a vezérlési parancsokat akár kézmozdulatok alapján is képes teljesíteni, a kiterjesztett valóságú (AR) navigáción keresztül az egyedi fitness-javaslatokat felvonultató testedző funkcióig az új CLA számtalan okos megoldással büszkélkedhet.

Elővigyázatos intézkedés

július 22, 2017 0

Kínában 16 ezer Mercedes-Benz autót hívnak vissza ellenőrzésre elővigyázatosságból, a fékrendszer esetleges meghibásodása miatt.