Új raktárcsarnokot adtak át Gyöngyösön

április 15, 2022 0

Közel kétmilliárd forint értékű beruházás-sorozat részeként, jelentős állami támogatással új raktárcsarnokot épített a járműipari alkatrészek előállításával foglalkozó Modine Hungária Kft. Gyöngyösön – jelentette be az épület átadó ünnepségén a Külgazdasági és Külügyminisztérium polgári hírszerzésért felelős államtitkára.

Kapacitásbővítés Gyöngyösön

május 30, 2019 0

Kapacitásbővítő beruházást indított az elsősorban automatizált logisztikai polcrakodó gépeket (RBG) gyártó MIAS Hungary Kft. Gyöngyösön. A vállalkozás 5,4 milliárd forintból, 775 millió forint kormányzati támogatás segítségével 8300 négyzetméteres új gyártócsarnokot létesít.

Társadalmi és környezetvédelmi ügyeket is támogat az Apollo Tyres

december 23, 2016 0

Az Apollo Tyres idén több különböző programmal is támogatta a Bükki Nemzeti Park értékeinek megőrzését. A természet megóvása mellett a környéken élő emberek életminőségét javító kezdeményezéseket is indított a vállalat. A gyöngyösi Bugát Pál Kórházban tavasszal egy játszószobát alakítottak ki. Amellett, hogy támogatták a játékok, fejlesztő eszközök beszerzését, közösségi eseményt is szerveztek. Idén összesen 3500 kis beteg gyógyulását könnyítették meg ezzel a kórházban. Közvetlenül karácsony előtt pedig egy gyöngyösi gyógypedagógiai iskola kapott anyagi támogatást az Apollo Tyrestől.