Milyen magyar járműveket vettünk 2018-ban?

január 4, 2019 0

2018-ban 136 601 új személygépkocsit helyeztek forgalomba, 17,5 százalékkal többet (20 341 autó), mint 2017-ben. A forgalomba helyezett személyautók mintegy 13 százaléka magyarországi gyárban készült. Nézzük, melyek voltak hazai gyártmányok.

Egyre több kocsit veszünk

november 9, 2018 0

Októberben 5,4 százalékkal több új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországom, mint egy évvel korábban, az év első 10 hónapjában 24,2 százalékos volt a növekedés az előző év azonos időszakához képest – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) és a Datahouse.

A hónap száma 8888

október 15, 2018 0

Szeptemberben 7,4 százalékkal kevesebb új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországom, mint egy évvel korábban, ugyanakkor az év első kilenc hónapjában 26,5 százalékos volt a növekedés az előző év azonos időszakához képest – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) a DataHouse Kft. adatai alapján.

Fejlődik a magyar autópiac

szeptember 29, 2018 0

Módosította 2018. évre vonatkozó piaci előrejelzését a piaci folyamatok alapján a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE), a januárban közölt 125 ezerhez képest 142 ezer új személyautót helyeznek majd forgalomba Magyarországon ebben az évben – közölte az MGE.

Nagyot nőtt a magyar autópiac

augusztus 7, 2018 0

Az új személyautók eladása 29 százalékkal nőtt Magyarországon júliusban az előző év azonos időszakához képest, a forgalomba helyezett új személygépjárművek száma 12 043-ra emelkedett. Az év első hét hónapjában szintén 29 százalékos volt a növekedés a 2017. január-júliusi időszakhoz képest – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülte (MGE) és a Carinfo.hu.

Nagyot nőtt a magyar autópiac

július 7, 2018 0

Magyarországon 14 192 új személyautót helyeztek forgalomba júniusban, 30,6 százalékkal többet, mint 2017 júniusában; az év első hat hónapjában 29 százalékos volt a növekedés a tavalyi első fél évhez képest – közölte a Carinfo.hu.

Tart a lendület a magyar autópiacon

június 5, 2018 0

Az új személyautók eladása 17,5 százalékkal nőtt Magyarországon májusban az előző év azonos időszakához képest, 12 871 új személygépkocsit helyeztek forgalomba. Az év első öt hónapjában pedig 28,6 százalék volt a növekedés a 2017. január-májusi időszakhoz képest – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülte (MGE) és a Carinfo.hu.

Tovább nőtt az autóvásárlási kedve a magyaroknak

április 20, 2018 0

Az előző év azonos időszakához képest 28,5 százalékkal több, 12 748 új személyautót helyeztek forgalomba márciusban, az év első három hónapjában pedig 29,8 százalék volt a növekedés 2017 első negyedévéhez képest – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülte (MGE) és a carinfo.hu.

Februárban is Suzukit vettek a legtöbben

március 17, 2018 0

A forgalomba helyezett új személygépkocsik száma februárban 24,5 százalékkal, az év első két hónapjában pedig 30,8 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest Magyarországon – közölte a Carinfo.hu.

Több Mercedest veszünk, mint Fiatot

február 3, 2018 0

A prémium autók szegmensében kétszámjegyű növekedésére lehet számítani az idén az új járművek magyarországi piacán Hesz Tamás, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) elnökségi tagja szerint.

Van még tartalék a magyar autópiacban

január 7, 2018 0

A gépjárműimportőrök az új személyautók piacán 7,5 százalékos növekedésre számítanak 2018-ban, előrejelzésük szerint 125 ezer új gépkocsit helyeznek majd forgalomba Magyarországon ebben az évben – mondta Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) ügyvezető elnöke a szervezet évindító sajtótájékoztatóján Budapesten.

116 265 új kocsit vettünk tavaly

január 6, 2018 0

Az előző év azonos időszakához képest 11 százalékkal több, 10 832 személyautót helyeztek forgalomba 2017 decemberében, tavaly az egész évben 20,4 százalékos volt a növekedés 2016-hoz képest, 116 265 új személygépkocsit helyeztek forgalomba – közölte a Carinfo.hu.

35 ezer gépkocsit ad el idén a Porsche Hungaria

december 16, 2017 0

A Porsche Hungária (PH) Kft. tíz százalék körüli növekedéssel, mintegy 35 ezer gépkocsi eladásával zárja az idei évet – mondta Eppel János ügyvezető igazgató. Jelezte: a magyarországi autópiacon az idén várhatóan 112 ezer személygépkocsit és 23 500 kishaszonjárművet helyeznek forgalomba.

Úgy vesszük az új autókat, mint a cukrot

december 5, 2017 0

Az előző év azonos időszakához képest 30,9 százalékkal több, 12 368 új személyautót helyeztek forgalomba novemberben, az év első tizenegy hónapjában 21,4 százalékos volt a növekedés 2016 január-novemberhez képest – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) a DataHouse adatai alapján.

Nagyot nőtt a magyar autópiac

november 7, 2017 0

A forgalomba helyezett új személygépkocsik száma októberben 30,4 százalékkal, az első tíz hónapban 20,2 nőtt az egy évvel korábbihoz képest Magyarországon – közölte a Carinfo.hu.

16,8 százalékkal bővült a magyar autópiac

október 9, 2017 0

Az előző év azonos időszakához képest 16,8 százalékkal több, 9607 új személyautót helyeztek forgalomba szeptemberben, az év első kilenc hónapjában 2016 január-szeptemberhez képest pedig 19,1 százalékkal több, 82 681 új autó került forgalomba – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülte (MGE).

1 5 6 7 8 9