Csökkent a Thyssenkrupp nyeresége
Jelentősen csökkent a Thyssenkrupp német acél- és gépipari konszern nyeresége pénzügyi évének első negyedévében – derült ki a vállalat jelentéséből.
Jelentősen csökkent a Thyssenkrupp német acél- és gépipari konszern nyeresége pénzügyi évének első negyedévében – derült ki a vállalat jelentéséből.
Veszteséggel zárta a tavalyi évet a francia Renault konszern oroszországi tevékenységének feladása folytán – jelentette be a Renault.
A 4iG csoport értékesítési árbevétele 196,7 milliárd forint volt az idei első három negyedévben, az előző év azonos időszakában elért 53 milliárd forint után; az első kilenc hónapot 7,7 milliárd forint veszteséggel zárta, míg a tavaly ugyanebben az időszakban 2,9 milliárd forint adózott eredményt ért el – derül ki az infokommunikációs vállalat konszolidált pénzügyi jelentéséből, amelyet a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján tett közzé.
A második veszteséges évét zárta a 2020-as pénzügyi évvel a japán Nissan autógyártó és a folyó pénzügyi évre is veszteséget jelez előre, bár gazdálkodási mutatóinak javulása mellett az előző két évinél jóval kisebbet.
Jelentősen csökkent a Thyssenkrupp német acél- és gépipari konszern vesztesége pénzügyi évének első felében.
A Magyarországon is jelen lévő német Schaeffler AG, az egyik legnagyobb globális autóipari alkatrész- és berendezés-beszállító vállalat, 424 millió euró veszteséggel zárta a tavalyi évet az egy évvel korábbi 428 millió euró nyereség után.
Rekordnagyságú, több mint 8 milliárd euró veszteséget termelt a Renault francia autógyártó csoport a koronavírus-járvány által dominált 2020-as évben, de reményei szerint a jövedelmezőséget a mennyiség elé helyező új stratégiai terve kivezeti a válságból és növekedési pályára állítja a vállalatot.
A Rába Járműipari Holding Nyrt. 2020 negyedik negyedévében 1,038 milliárd forint adózott eredményt ért el, hatszor annyit, mint egy évvel korábban, éves szinten azonban 1,1 milliárd forintot meghaladó adózott veszteséget szenvedett el, szemben az egy évvel korábbi mintegy 571 millió forintos adózott eredménnyel – közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Rekordveszteséggel zárta a tavalyi évet a Boeing amerikai konszern az új, 777X repülőgépek programjával kapcsolatos leírások hatására, a polgári repülőgépek iránt a pandémia miatt megcsappant kereslet következtében, illetve arra a veszteségre, amit az okozott, hogy a múlt év nagyobbik felében a földre kényszerültek 737 MAX repülőgépei.
Komoly veszteségbe lökte a koronavírus-járvány a Thyssenkrupp német acél- és gépipari konszernt, amely újabb létszámleépítést jelentett be.
Komoly, 2,12 milliárd euró veszteségről jelentett a harmadik negyedévről a BASF német vegyipari cég, miután egy éve még 911 millió euró nyereséggel zárt.
Jelentősen, 30,5 százalékkal 19,2 milliárd forintra csökkent a Rába-csoport konszolidált árbevétele az első fél évben az előző év azonos időszakához viszonyítva, míg a második negyedév 7,4 milliárd forintos árbevétele 43 százalékos csökkenést jelent – közölte a győri székhelyű vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
A koronavírus-járvány közepette visszaeső kereslet és ezzel együtt a harmadával alacsonyabb bevétel vesztesége húzta a német Deutz haszongépjármű-motorgyártó vállalat eredményét az év első felében.
Veszteséggel zárta az idei második negyedévet a BMW-konszern, tizenegy éve az első alkalommal, a vezetés azonban a járványvédelmi korlátozások miatt világszerte beszűkült autópiaci forgalom mellett is bizakodóan tekint az év második fele elé a cég honlapján publikált eredmény beszámoló alapján.
Közel kétmilliárd eurós adózás utáni veszteséget jelentett a június 30-ával végződött első pénzügyi fél évre az Airbus, az üzletágak közül csak a kereskedelmi repülőgépeket gyártó részleg volt veszteséges.
A koronavírus-járvány miatt megcsappant kereslet miatt 1,35 milliárd euró adózás előtti veszteséggel zárta az idei első hat hónapot a legnagyobb európai autógyártó, a Volkswagen-csoport.
Rekordnagyságú, 7,29 milliárd euró veszteséget termelt a Renault francia autógyártó konszern az első fél évben, ami részben a koronavírus-járvány, részben pedig a japán szövetséges Nissan számlájára írható.
Copyright © 2023