Ilyen harckocsik készülnek Zalaegerszegen

január 9, 2021 3

Honvédségi helikopterrel tették le az alapkövét 2020. december közepén Zalaegerszegen a német Rheinmetall és a magyar állam vegyesvállalata által mintegy 60 milliárd forintból épülő, Lynx harcjárműveket gyártó üzemnek; a rendezvényen az is elhangzott, hogy Várpalotán robbanóanyagok és nagykaliberű lőszerek gyártására új üzemeket hoznak létre.

2021-ben elkészül a zalaegerszegi tesztpálya

november 23, 2020 0

Már mintegy 70 százalékban kész, és a tervek szerint a jövő év végére átadható lesz a 45 milliárd forintba kerülő, 260 hektáron elterülő zalaegerszegi járműipari tesztpálya – mondta a Világgazdaságnak Robert Siddi, a létesítmény szolgáltatásait hasznosító AVL-ZalaZone Kft. kereskedelmi vezetője.

Újabb elemei készültek el a zalaegerszegi tesztpályának

október 26, 2020 0

Elkészült a zalaegerszegi tesztpálya okosvárosának teljes úthálózata, továbbá az autóút- és autópálya-szakasz aszfaltozása, így 73 százalékos készültségen áll a kivitelezés – közölte pénteken a helyszínen a ZalaZone járműipari tesztpálya miniszteri biztosa.

Egyetemi központot alakítanak ki Zalaegerszegen

július 30, 2020 0

A felsőoktatási struktúra átalakítása keretében az informatikai, a mérnöki, a mechatronikai és a közgazdasági képzések integrálásával alakítja ki a veszprémi székhelyű Pannon Egyetem (PE) a Zalaegerszegi Egyetemi Központot – közölte a zalai megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón az egyetem rektora.

Gázos busz Zalaegerszegen

július 9, 2020 0

Iveco gyártmányú gázüzemű autóbuszt tesztel a Volánbusz Zalaegerszegen a Danube Truck Magyarország Kft.-vel együttműködve – közölte a Volánbusz Zrt.

Zalaegerszegen nyílik meg az első duális szakképző központ

október 28, 2019 0

Az önkormányzat, az iskolák, a városban működő vállalkozások együttműködésével és a kormány támogatásával Zalaegerszegen nyílik meg az első duális szakképző központ – közölte az innovációs és technológiai miniszter a zalai megyeszékhelyen épülő duális szakképző központ építésének projektindító rendezvényén.

Felavatták a ZalaZone Kutatási és Technológiai Központot

október 2, 2019 0

Az állami beruházással megvalósuló ZalaZone járműipari tesztpálya és a környezetében, magántőkéből épült ZalaZone Kutatási és Technológiai Központ hosszútávon meghatározó szereplővé teszi Magyarországot a járműipari fejlesztések területén – közölte az innovációs és technológiai miniszter Zalaegerszegen, a központ avató ünnepségén.

Tudásközpont létesül Zalaegerszegen

június 3, 2019 0

A kormányzati támogatással megvalósuló, zalaegerszegi Innovációs és Tudásközpont Központ lehetőséget biztosít arra, hogy az egyetem a gazdasági szereplőkkel a jövőben hatékonyabban tudjon együttműködni – mondta az innovációs és technológiai miniszter a közel 1 milliárd forintból megvalósuló beruházás nyitó rendezvényén, a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) zalaegerszegi karán.

Felavatták a zalaegerszegi tesztpálya első ütemét

május 28, 2019 0

A hagyományos járművek mellett önvezető és elektromos hajtású gépkocsik tesztelésére alkalmas zalaegerszegi járműipari tesztpálya alapkövét 2017 májusában tették le, első ütemét 2019 május 20-án avatták fel, az összesen 45 milliárd forintos beruházás befejezése 2020-ra várható.

Gumibitumen-üzemet épít a Mol Zalaegerszegen

május 7, 2019 1

Hárommilliárd forintból épít új gumibitumen-üzemet a Mol Zalaegerszegen; Varga Mihály a beruházás alapkőletételén azt hangsúlyozta, hogy meg kell őrizni a magyar gazdaság válságállóságát, amelynek egyik biztosítéka maga a Mol, illetve a vállalat beruházása, amelyhez a kormány 750 millió forintot biztosított a nagyvállalati beruházási támogatás révén.

Van már 5G Magyarországon

február 4, 2019 0

A Magyar Telekom Zalaegerszegen indította el az első szabványos 5G tesztállomását, amely hamarosan csatlakozik az épülő járműipari tesztpálya technológiájához is.

Meghívták a németeket a zalaegerszegi tesztpályára

január 15, 2019 0

Magasabb szintre kell emelni a már most is jól működő magyar-német gazdasági, technológiai és innovációs együttműködést – hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Berlinben a német szövetségi kormány közlekedési és digitális infrastruktúráért felelős miniszterével, Andreas Scheuerrel folytatott megbeszélése után.

Szakmai bázist építene az önvezető klaszter

november 20, 2018 0

A vezető hazai infokommunikációs, energetikai, járműipari és légi közlekedési cégek együttműködésével létrehozott Zalai Önvezető Jármű Klaszter a jövő mobilitási megoldásainak és infrastruktúráinak meghatározó európai szakmai bázisa kíván lenni – közölte a szervezet.

Mi a helyzet a zalaegerszegi tesztpályával?

október 18, 2018 0

Az év végén adják át a zalaegerszegi járműipari tesztpálya első három modulját – írja a Világgazdaság az Innovációs és Technológiai Minisztériumra hivatkozva.

Titkos tesztek Zalaegerszegen

szeptember 29, 2018 0

A héten érkezett meg az első külföldi megrendelő, aki megkezdte a teszteléseket a Zalaegerszegen több mint 40 milliárd forintos beruházással épülő ZalaZone járműipari tesztpálya eddig elkészült elemein – közölte a létesítmény miniszteri biztosa.

25 éves a Magyar Járműalkatrészgyártók Országos Szövetsége

szeptember 20, 2018 0

A Majosz 25. évfordulója alkalmából szeptember 18-án Ipar 4.0 témakörben konferenciasorozatot indított a járműipar aktuális kérdései és változásai kapcsán, összekapcsolva a járműipar és a hozzá tartozó területek szereplőit. Az első 4:Pont:0 konferencia nemcsak az őszi szezon hazai nyitó autóipari rendezvénye volt, de a ZalaZone Járműipari Tesztpálya új konferencia-központjában szervezett első szakmai eseménye is egyben.

1 2 3 4