Rekordot döntött a kínai autópiac

A növekedési ütem lassulása ellenére is értékesítési rekordot döntött tavaly a kínai autópiac. Kínában 21,1 millió autót, személygépkocsit és kis haszongépjárművet értékesítettek az autógyárak, 7,3 százalékkal többet, mint 2014-ben – közölte kedden a kínai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, a CAAM (China Association of Automobile Manufacturers).

A növekedés 2014-ben 10 százalék, 2013-ban pedig 16 százalék volt. A CAAM az idén 7,8 százalékos növekedést és 22,76 milliós értékesítést vár. Állami ösztönzők nélkül az eladások kevésbé növekedtek volna tavaly. A nyár folyamán a lassuló gazdasági növekedés és a tőzsdei árfolyamok esése miatt az autóeladások még elmaradtak az előző évitől. Az eladásokat az összforgalom mintegy 70 százalékát adó kis lökettérfogatú járművek forgalmi adójának októberi megfelezésével sikerült Pekingnek fellendítenie. Októberben 13 százalékkal, novemberben 24 százalékkal, decemberben pedig 18 százalékkal nőttek az eladások.

A Sanford C. Bernstein elemzője az autókereskedők készleteinek felduzzadása alapján azonban arra következtet, hogy az eladások növekedése kifulladóban van. A China Automobile Dealer Association 22 ezer autókereskedés körében végzett felmérése szerint a készletek novemberben 1,4 havi értékesítési volument tettek ki, szemben az októberi 1,3 havival. Tapasztalatok alapján a szervezet az 1,5-ös értéket tekinti annak a kritikus küszöbnek, amikor már gondot okozhat a magas raktárkészlet. Az árak alakulása is a kereslet kifulladására utal. A Ways Consulting szerint a kínált árengedmények a negyedik negyedévben 11,5 százalékra nőttek a harmadik negyedévi 11 százalékról.

A kínai autópiac tavalyi 7,3 százalékos bővüléséből leginkább a belföldi vállalatok vették ki a részüket: a kínai márkák eladásai tavaly 15 százalékkal növekedett, összesen 8,7 millióra. A kiemelkedő növekedés annak köszönhető, hogy a hazai gyárak nagy hangsúlyt helyeznek a Kínában népszerű SUV modellekre.

A kínai gyártók az idei kilátásaikat illetően is bizakodóbbak a külföldi gyártóknál. A Great Wall Motor Co. például 11 százalékkal, a Geely Automobile Holdings Ltd., a Volvo Car anyavállalata pedig 18 százalékkal tervezi növelni forgalmát. A Toyota viszont csak 2,7 százalékos növekedést vár.